Igen, tegnap este is volt egy meccs. Ahogy a múlt héten, most is megteszem, hogy írok róla néhány mondatot.

Hűségesebb olvasónk akár meg is állapíthatja, nem vagyok túl találékony. Már ami a cím kitalálását illeti. Ha van ilyen, akkor visszakérdezek: miért pont én legyek találékony? Másolom a csapatunkat. Ők keményen dolgoznak, mennek tovább az úton, én pedig rendületlenül írok, nem téríthet el semmi és senki. Gondolom én. Mi van, ha mégis? Majd ezen is elgondolkodom…

Szóval volt egy meccs. Egy kemény hét után. Úgy kezdődött, hogy Pölöskey Péter bedobta a törölközőt. Nem bírván elviselni az őt ért szurkolói kritikát, szidalmazást, nyomást – mindegy, hogy nevezzük – kérte szerződésének felbontását. A vezetőség méltányolta játékosa kérését és közös megegyezéssel szerződést bontottak. Megzavarta ez a csapatot? Ha szigorúan a nyilvánosság felé irányuló kommunikációt nézzük, akkor mindenképp. Miért is? Mert szakmai igazgatónk még egy hete is kijelentette, hogy Pölöskey Péter az egyik legjobb játékosa, a csapat egyik legfontosabb láncszeme. Márpedig egy ilyen kiesése még a legjobban működő gépezetben is zavart okoz. Hát még abban, amelyik nem a legjobban működik. A fenti kommunikációt újra idézve, a csapat a történtek ellenére keményen dolgozott tovább, készült az újabb győzelemre. Bocsánat, az újabb szót szurkolói szívem íratja le velem, hiszen az utolsó bajnoki győzelmünkig elég messze kell visszamenni az időben, egészen április 21-ig. Azóta a tegnapi már a hetedik bajnoki meccs volt.

Kiesett egy csatár. Logikus lenne egy másik csatárral helyettesíteni, hisz van még a keretben. Détári Lajos azonban másképp döntött, ő Böde Dánielt tolta fel ékbe, magyarán csatár nélkül kezdünk. Nem egy elvetélt ötlet ez, hiszen korunk legjobb válogatottja, a spanyol rendszeresen ezzel lepi meg a világot. Ők azonban valamit másképp csinálnak a középpályán, mert igazi csatár nélkül is eljutnak a kapuig. Ott vannak gyors és pontos passzok, van sok futás. Mindezt a Fradinál még nem lehet látni. Lehet, az edzéseken folynak ilyen irányú taktikai gyakorlatok, de ezt a nagyközönség nem láthatja, mert ki van onnan tiltva. Mi csak arra hagyatkozhatunk, amit a meccseken látunk. Az a helyzet, hogy még nem látjuk. Mit látunk? Van egy biztonságra épülő alapjátékunk a középpályán a gólt nem kapni elv szellemében. Nem rossz ötlet ez, hisz ha nem kapunk gólt, akkor nem veszíthetjük el a meccset, sőt ha egyet valahogy elől találunk, akkor meg is nyerjük. Tegnap is megvolt erre az egyre a lehetőség, emlékezzünk csak Somalia ziccerére. De tegnap az egyetlen ziccer kimaradt, így maradt a döntetlen. Egy magát középszerűnek, átlagosnak valló csapatnak jó is ez az eredmény idegenben. A Fradinak korábban sosem volt az. Az pedig, hogy két egymást követő meccsen sem tudtunk mit kezdeni az emberelőnnyel, az már elszomorító. Nem elsősorban az, hogy az emberelőnyök ellenére sem nyertük meg a meccseket, sokkal inkább az, hogy ezekben a szituációkban sem uraltuk azokat. Nem látszott, hogy többen vagyunk, nem alakítottuk ki a helyzeteket.

Minden alkalommal le fogom írni, nem vagyok szakember, csak tapasztalt meccsre járó, meccset néző szurkoló, aki látott már egyet, s mást a különböző korok Fradijaitól, hogy csupán a házunk táján maradjunk. Az alapján amit most látok, úgy gondolom, van még bőven teendő. Ha a szakmai vezetőnk úgy ítéli meg, hogy a keretben levő csatárok még nem érettek az első osztályra, akkor sürgősen igazolni kell azonnal bevethető csatárt vagy csatárokat. Ha az előző mondat nem igaz, akkor pedig mielőbb be kell építeni a meglevő csatárt vagy csatárokat. Böde Dánielt nem az erőcsatár mivolta miatt igazoltuk le – legalábbis remélem -, neki a középpályán kell a helyét megtalálni, ahogy ezt Pakson is igazolta. Aztán az látszik, hogy mennyiségileg is nagyon kevés a védőnk, a minőséget most nem is említve. Eltiltás, sérülés vagy éppen taktikai átalakítás miatt csak középpályásokat lehet bevetni. Jó, jó dolog ez az erős középpálya, de a futball alapvonaltól alapvonalig tart, nem véletlenül specializálódtak a szerepek az idők folyamán.

Most egy hét újabb kemény munka következik a szombati, Pápa elleni meccsig, amit természetesen meg akar nyerni a csapat. Én csak abban reménykedem, hogy ez a nyerésre irányuló akarat nem csak a kommunikációt, hanem a tetteket is jellemzi. Ott az edzéseken, majd végre valahára a meccsen is.

Annak azért örüljünk, hogy a csapat tegnap zöld-fehérbe öltözött.

Hajrá Fradi!

Simon Sándor

(Fotó: Kálmándy Ferenc – MTI)