2024. december 21. szombat

Ellenfélnézőben: Lombard Pápa Termál FC

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2012. augusztus 10.

Két forduló után veretlenül, egyben nyeretlenül állunk a tabellán az OTP Bank Ligában. A hétvégi harmadik körben a Lombard Pápát látjuk vendégül, és reméljük, hogy pozitív irányba mozdul el eddigi semleges mutatónk. A mérkőzés továbbra is marad az idáig megszokott szombat esti 20:45-ös kezdési időponton, Sport1-es közvetítéssel.

A pápai együttes ellen az elmúlt években emlékezetes csatákat vívtunk a bajnokság hajrájában. 2011-ben a legutolsó fordulóban 3-0-s győzelmünkkel biztosítottuk be dobogós helyezésünket, ami egyben nemzetközi kupát is jelentett számunkra, míg idén tavasszal a Lombard számára volt rendkívül fontos begyűjteni a három pontot a kiesés elkerülése végett, ami Lovrencsics duplájával össze is jött nekik, megszakítva ezzel veretlen mérlegünket ellenük. Most egy korai szakaszban került össze a két együttes, a reális célok még nem kristályosodtak ki pontosan. A sárga-feketéket feljutásuk óta mindig is jellemezte a Véber György neve által fémjelzett nyílt sisakos támadójáték, ami általában sokgólos, élvezetes meccseket szült. Bene Ferenc kinevezése óta azonban ez a trend gyökeresen megváltozott: a pápaiakat immáron a biztos védekezésre épülő kontrajáték jellemzi, kevés támadójátékossal. Az idei első fordulót hatalmas meglepetésre 1-1-el zárták a tartalékos Videoton otthonában, majd következett a Paks elleni hazai 0-0, így hozzánk hasonlóan Bíró Péter tulajdonos csapata is 2 ponttal áll a táblázaton, ám több lőtt góllal egyelőre megelőzzük őket.

A pápai játékoskeretben mennyiségileg nem történt nagy mozgás nyáron, minőségileg annál inkább: fontos emberek is mentek el, helyükre pedig kulcsembereknek szánt futballistákat kellett szerződtetni. A két legnagyobb veszteségnek egyértelműen a tavasszal minket legyőző Lovrencsics Gergő Lengyelországba távozása és a védekező középpályás, Gyömbér Gábor hozzánk igazolása tekinthető. Sokéves pápai múltat hagyott maga mögött a Nyíregyházát választó Farkas Attila, míg a télen igazolt finn Antonio Inutile sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Rajtuk kívül Csermelyi Imrét, Szilágyi Pétert, Szabó II Zoltánt és Takács Tamást is elengedte a klub. Ami az erősítéseket illeti, Gyömbér Gábort Maróti Bélával kívánja pótolni Bene Ferenc, így elmondható, hogy tulajdonképpen játékost cseréltünk az adott poszton a sárga-feketékkel. Lovrencsics Gergő helyettese vélhetően a Győrből frissen átcsábított U20-as VB-bronzérmes Simon András lesz, aki épp ellenünk mutatkozhat be a Pápában, a középpályára pedig szintén az ETO-ból jött új futballista, méghozzá az egyébként a védelemben is bevethető Szabó Ottó. Sötét ló lehet a máltai Vallettától szerződtetett lett csatár, Aleksandrs Čekulajevs. Ezzel azonban el is jutottunk a fontos érkezők végére, hiszen rajtuk kívül az NB2-ből igazoltak kiegészítő embereket Fellai József, Nagy Gergő, Nacsa Péter, valamint a kölcsönből visszatérő Bíró Péter (nincs köze a tulajdonoshoz) és Kaszás Kornél személyében.

Mérleget vonva egyelőre kérdéses, hogy erősödött vagy gyengült-e a Lombard, mindenesetre az ebben a szezonben idáig mindig ikszelő csapatok meccsén hazai pályán egyértelműen mi számítunk esélyesnek: 21 internetes fogadóiroda oddsainak átlaga alapján a győzelmünk 1,72-szeres, a döntetlen 3,40-szeres, a vendégsiker 4,30-szoros pénzt fizet a helyesen tippelőknek. 1,79-nél egyik bukméker sem fizet többet a zöld-fehér diadalra, úgyhogy a profik szerint nyerni fogunk. Holnapunk szerint is.

Fontos hiányzó a Lombardban a még mindig a sérülésével bajlódó Tóth Bence, aki eligazolása óta eddig mindössze 2 bajnokin léphetett pályára. Simon András azonban Bene Ferenc rendelkezésére áll majd, hasonlóan a Paks elleni mérkőzést sérülés miatt kihagyó Horváth Leventéhez és Dlusztus Andráshoz, s eltiltás sem nehezíti a mester dolgát. A Videoton ellen 5-3-1-1-ben, a hazai találkozón 4-3-2-1-ben láthattuk Bene fiait, most könnyen elképzelhető, hogy újra 3 belső védővel áll fel a fiatal mester. A mieinknél visszatérhet egymeccses kényszerpihenőjéból Mark Otten, kérdés, hogy Détári Lajos visszateszi-e őt a védelem közepére a Pécsett jól teljesítő Grúz Tamás helyett? További érdekes kérdése lesz a felállásunknak, hogy a távozó Pölöskey posztján ezúttal Máté János kap-e lehetőséget, vagy ismét Böde lesz feltolva csúcséknek (és így egy középpályásnak, vélhetően Józsinak jut hely)? A két csapat várható felállása:

FTC: Jova – Fülöp (Jovanović), Grúz (Otten), Klein, Sváb – Józsi (Máté) – Alempijević, Čukić, Gyömbér, Somália – Böde

Lombard: Szűcs L. – Horváth L., Dlusztus, Balogh B., Rodenbücher, Németh M. – Quintero, Maróti, Szabó O. – Arsić – Seye (Simon A.)

Hajrá Fradi!

Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS