Volt egy sorozatunk. Az volt a címe, hogy „Volt egy meccs …”. Ez most megszűnik, meg nem is. Ilyen néven nem fut tovább, viszont beágyazódik a most induló „Elmúlt egy hét …” sorozatba.

Mi az oka ennek? Egyszerű. A sport a Fradiban nem csak az első osztályú futballból áll. Teszem hozzá, bárcsak első osztályú lenne az a futball, mint ahogy messze nem az.

Új sorozatunkban tágabbra nyitjuk az ajtót, ki- és betekintünk más korosztályok és más sportágak eseményeibe is.

Elsőként jöjjön az eddigi „vezér”, amelyik a Fradiban már rég nem vezér, de az vitathatatlan, hogy a leginkább véleményformáló. Sokan csak és kizárólag a futballisták eredményeiből ítélik meg a Fradit, hiába tesznek le mások sokkal elismerésre méltóbb sikereket mindannyiunk közös asztalára. Nézzük tehát labdarúgóinkat, mire is mentek Debrecenben az Eger ellen.

Debrecenben az Eger ellen? Minimum, furcsa. Maximum? Úgy inkább nem írom le. Maradjunk annyiban, a magyar labdarúgás korifeusai újra alkottak. Újra hoztak egy döntést, amellyel nem a szurkolókat támogatják. Minek is az? A szurkolók csak szükséges rosszak, gondolják. Feljut egy csapat, de mivel egyelőre nincs világítás a pályájukon, fényes nappal sem játszhatnak ott. Idegenbe száműzik őket haza. Szórom az ellentmondásokat, mert a helyzet megkívánja. A magyar NB I minden úgynevezett stadionjában jártam már és láttam, hogy a világítás ellenére a legtöbb bizony nem felelne meg a tényleges első osztályú feltételeknek. Ott lehet kivételt tenni, szemet hunyni, Egerben nem. Ettől lenne jobb a magyar labdarúgás? Kétlem.

Szóval, újonc csapat ellen, semleges pályán játszotta le a Fradi a 6. forduló kisorsolt meccsét. Egy olyan hét után, ami már teljesen az új edző, Ricardo Moniz rendelkezésére állt. Nem lehet mondani, hogy eseménytelen hét volt. Mindjárt az első nap a klubvezetés Peric átigazolása kapcsán bajuszt akasztott a Nemzeti Sporttal, mert azok előbb közöltek le egy hírt, mint ahogy az hír lett volna. Mondjuk úgy, egy embriót már újszülöttnek véltek. A szurkolók szemében ez dupla jó hír volt. Egyrészt érkezett egy magyar viszonylatban gólérzékeny támadó, másrészt a megnyilvánulásai miatt népszerűtlen Nemzeti Sporttal szemben lépés történt. Ezt a küzdelmet végig kell vinni, mindvégig a Fradi érdekeit szem előtt tartva. Reméljük, így lesz. Aztán a hét közepén jött Ionescu, majd a végén Besic. Újra megnyílt a Détári-érában lezártnak vélt átigazolási szelence. Mi, szurkolók ennek is örültünk, mert korábban is úgy véltük, van hol még karcsú volt a csapat. Reméltük, a Honvéd elleni pofont kiheverték és látványos játékkal engesztelnek ki minket. Az csak hab volt a tortán, hogy az ezerfejű cézárt a pályaedzői poszton is kiszolgálták a vezetők, Nagy Tamás ment, Máté Csaba jött.

Igen, a beharangozó szavak most is erről szóltak, most aztán lesz szép játék és győzelem. Moniz mester is ezt hangsúlyozta. Én azonban régóta azt hangsúlyozom, a szavaknak már nem hiszek. Csak és kizárólag a pályán látott teljesítménynek.

Nos, ez az. A pályán látott teljesítmény ugyanúgy nem győzött meg, mint ahogy korábban sem. Tény, a kezdőcsapat több helyen megváltozott, papíron és elvben támadóbb szellemű volt, mint az eddig látottak. A baj csak az, hogy mindez a papíron és elvben maradt, a gyakorlat mást hozott. Egy olyan első félidőt, ahol megint nem lehetett látni, mit is akarunk. Győzni kell, mondták az edzők, mondták a játékosok, akartuk mi, szurkolók. Ehhez képest rém unalomba fulladt az első félidő. Passzív labdajáratás a középpályán, minimális előre játék nélkül. Nem lehetett mondani, hogy ez nem semmi, mert bizony semmi volt, a nagy semmi. Még jó, hogy az ellenfél, újonc voltát igazolva megilletődötten játszott, asszisztált a nagy semmihez. A második félidő ehhez képest nagy kontraszttal indult, egy életerős akcióval. Mit tesz Isten, 11-es lett a vége, amit új gólvágónk, Peric értékesített. Igaz, ez legkevésbé rajta múlt, mert bűn rosszul rúgta a büntetőt. De ezen ne fanyalogjunk, a kis gól is gól. Aztán pár perc múlva kaptunk egy kényes ízlést kielégítő remekbe szabottat is, amikor egy tetszetős passzjáték végén Böde tekert a kapuba. Erre mi történik? Ahelyett, hogy csapatunk gálázva eldöntené a meccset, visszasüllyed az első félidő posványába. Csak az ellenfél most nem úgy asszisztál ehhez, mint tette korábban. Még előre is merik rúgni a labdát, amelyek egyikét értékesítették is. Védelmi hiba volt? Az. Sajnos, ehhez már kezdünk hozzászokni. Nem kéne. A meccs még így is meg lehetett volna, hiszen Böde lőtt egy ritkán látható duplakapufát is. A szerencse ekkor elpártolt tőle. Apropó, Böde. Ő volt az egyetlen, akin látszott, hogy akar és tud is futballozni. Társak nélkül azonban nehéz ezt a játékot játszani. A végzet a 95. percben utol is érte a csapatot, amikor a menetrendszerűen felívelt labdák egyikét védőink benézték és történt egy felesleges szabálytalanság. Az egriek köszönték szépen az ajándékot, a megítélt tizenegyesből egyenlítettek.

Most két hét szünet következik a bajnokságban, hiszen a válogatott is elkezdi eszméletlenül sokadik nekirugaszkodását, hogy kijusson egy világversenyre. A csapatnak is lehet újra nekibuzdulni. Egyet kérek, sőt könyörgök: ne szavakban! Legyen csend, aztán a legközelebbi bajnokin a pályán szóljon nagyot a felkészülés.

Volt egy meccs a másodosztályban is. Sok szót arra sem érdemes vesztegetni. Harmadik forduló, harmadik vereség, tökutolsó hely. Fradihoz méltó? Költői a kérdés. Mint ahogy az sem ad okot a bizakodásra, hogy a szemtanúk beszámolója szerint ott sincs játék. Nem jó játék, semmilyen játék. Egy olyan csapatban, ahol az abban játszóknak meg kellene szakadniuk a pályán, hogy felhívják magukra az első csapat szakmai vezetésének a figyelmét. Lehet, nagyon naiv vagyok, de én ezt hittem és hiszem.

Maradjunk még egy kicsit a futballnál, hiszen ha még lejjebb megyünk, megnézzük az utánpótlás eredményeit, akkor némi mosoly is kerülhet az arcokra. Ott valami mocorog. Ott is a harmadik fordulókat játszották.

U19:
Három meccs, három győzelem, első hely a bajnokságban. Igen, ez Fradihoz méltó kezdés. Bízzunk a jó folytatásban.

U18:
Három meccs, három győzelem, kapott gól nélkül. Nekik is jár a gratuláció!

U17:
Három meccs, egy győzelem, két döntetlen. Tehát vereség nélkül. Ez sem rossz kezdet.

U16:
Három meccs, két győzelem, egy vereség. Bár az első és a második csapat rajtolt volna így.

U15:
Ők még csak kettőt játszottak. És kettőt nyertek. Hajrá!

U14:
Egyelőre az utánpótlás „leggyengébb láncszeme”. Három meccs, egy győzelem, két vereség. Igaz az a győzelem éppen most született, tehát lehet bízni abban, hogy csupán beragadtak a rajtnál.

U13:
Három meccs, két győzelem, egy vereség. Elfogadható.

U12:
Három meccs, három győzelem. Naná, hogy elfogadható.

Női labdarúgóink az NB II-ben kezdték a bajnokságot, két meccsen két győzelemmel. Ahogy kell! Hajrá lányok, az NB II nem a Fradihoz méltó osztály, minél előbb magunk mögött kell hagyni.

Elkezdődött a bajnokság abban a sportágban is, amelyik az utóbbi években a Fradit élteti. Ki ne találná ki, a női kézilabdáról beszélek. Valódi aranylányaink vannak, az ő meccseiket ne követnénk nyomon? Az Elek Gyula Arénában a Vác ellen volt a nyitány, egy fölényes 35-26-os győzelemmel. Vártuk, várjuk a jó eredményeket. Az idén ugye az a cél, hogy megszorongassuk végre az idehaza évek óta egyeduralkodó győri csapatot, aztán a KEK után a BL-ben tegyük le a Fradi fajsúlyos névjegyét. Ehhez méltó volt a felkészülés is, ahol a csapat nem nevenincs ellenfelekkel készült, hanem a világ jobbnak mondott csapatai ellen. Meg is nyerte az európai Szuperkupát és a Sabella Kupát. Hajrá Lányok, végig mögöttetetek leszünk.

Az Elek Gyula Aréna elnevezésnél álljunk meg egy szóra. Az FTC Baráti Kör tagjai nagy örömmel vették tudomásul ezt. Elek Gyula sportemberi nagyságán túlmenően azért is, mert a névadási ötletet tudtunkkal először Hélisz József, az FTC Baráti Kör főtitkára vetette fel az FTC idei közgyűlésén. Örülünk, hogy a felvetésből ilyen gyorsan valóság lett. Köszönjük mindenkinek, aki tett ezért.

Ez a hét elmúlt, de elindult egy másik, a jövő héten már arra tekintek vissza.

Minden sportágban, minden szinten zúgjon hangosan a buzdítás: Hajrá Fradi!

Simon Sándor