2024. december 21. szombat

Ellenfélnézőben: DVTK

Szerző: Simon József Bejegyzés ideje: 2012. szeptember 29.

Vasárnap délután a köztévé (m1) kamerái előtt játsszuk következő bajnoki mérkőzésünket: az OTP Bank Liga 9. fordulójának utolsó előtti találkozóján a Diósgyőr látogat az Üllői úti szentélybe. Két hét kihagyás után újból részletes beharangozóval jelentkezünk, lássuk az ellenfelet!

A DVTK kiválóan építkezett a nyáron, hiszen kivétel nélkül minden olyan poszton, ahol változások történtek, erősödött a keret. Mindenekelőtt azonban a legfontosabb cserét a kispadon kell keresni: Sisa Tibor személyében egy elnyúló, Szentes Lázár által irányított átmeneti időszakot követően akár hosszabb távra is megoldást jelentő magyar szakembert sikerült Borsodba csábítani. A palóc mester legégetőbb problémája mindjárt a kapuban kezdődött (pedig már a mondás is úgy tartja, hogy „Végy egy jó kapust!”), hiszen a horvát Ivan Radoš tavasszal sorra szedte a potyákat, ezért megváltak tőle, Farkas Balázzsal még márciusban kellett szerződést bontani a bundaügyben való esetleges érintettsége miatt, míg Rakaczki Bence súlyos betegségéről alighanem minden honi futballbarát értesült, így a sérülésekkel is gyakran sújtott Tajti Norbert egyedül maradt a háló elé. Sikerült azonban megnyugtató megoldást találni, hiszen a korábban Kecskemétről és Siófokról is ismert Ladislav Rybánsky igazi bravúrkapusnak számít, harmadik számú portásnak pedig a Vasasban is megfordult fiatal Ambrusics Róbert érkezett. Balhátvéd poszton Zalaegerszegre távozott a brazil Bernardo Frizoni, helyére kölcsönbe jött a Videotonból honfitársa, Jeff Silva – az eddigiek alapján úgy tűnik, leginkább Gohér cseréjének, vagy egyéb posztokra kényszermegoldásnak. A védelem közepén a szintén Egerszegre igazoló Budovinszky Krisztián helyére a 14-szeres szlovák válogatott Michal Hanek óriási erősítés, míg a Viditől végleg leigazolt két középpályás, Gosztonyi András és Elek Ákos sokáig a magyar piac két legnagyobb fogásának tűnt, így már persze könnyedén mondhattak le Dobos Attiláról és Youssef Sekourról (utóbbi csak kölcsönbe ment Pápára). Már csak egyetlen fontosabb távozót nem említettem: a bolíviai Vicente Arze is elhagyta az Acélvárost, és az ő hiányát eleinte megérezte a csapat, elsősorban a kispad támadó szekciójának a rövidségében, ám két hete robbant a bomba: számos ajánlatot (köztük a mienket is) visszautasítva Rudolf Gergely is a Diósgyőrt választotta! Vele lett igazán teljes ez a keret, hiszen a piros-fehérek minden fontosabb játékosukat megtartották (kivéve akik helyett jobbakat hoztak), így kijelenthető, hogy bombaerős állomány áll Sisa mester rendelkezésére.

Ennek ellenére eddig talán némileg alulteljesített a gárda. Nem is a 8 meccsen megszerzett 14 pont a kevés, az még elfogadható, de sok esetben a játék is hagyott kívánnivalót maga után, gyengébb csapatokat tudtak csak nehezen két vállra fektetni Tiszáék. Az 1. fordulóban egy fordulatos, szoros mérkőzésen 2-1-re győzték le hazai pályán az Újpestet, majd ugyanilyen arányú vereség következett Kispesten. Az Eger ellen – sok más riválisukhoz hasonlóan – ők is nagyon megszenvedtek és be kellett érniük egy sovány hazai 1-0-s sikerrel, majd gól nélküli döntetlent játszottak Szombathelyen. A Siófok ellen otthon már kifejezetten rezgett a léc, félidei hátrányból kellett megfordítani az állást, végül ez sikerült és 2-1-re diadalmaskodtak, ám egy hét múlva, szintén hazai közegben a Győr már méretes pofont mért a DVTK-ra Koltai mesterhármasával 3-0 arányban. Ezután jött a székesfehérvári 0-0, ami természetesen jó eredmény, majd legutóbb a Paks 1-0-s legyőzése egy olyan mérkőzésen, ahol a vendégek a játék képe alapján minimum az egyik pontra rászolgáltak volna. Látható tehát, hogy Sisa Tibor fiai masszív alakulatot alkotnak, két nehéz oroszlánbarlangban is gólnélküli döntetlent értek el, ám amikor nekik kéne támadniuk, sokszor döcög a szekér. Ebből a szempontból elképzelhető, hogy könnyebb dolgunk lenne idegenben (ahogy tavaly is Miskolcon sikerült győznünk, itthon csak iksz lett), de minden meccs más, így nehéz előre jósolni.

Eltiltottak nem nehezítik az edzők dolgát, sőt, ahogyan az a büntetőcédulákat összegző adattáblázatból kiolvasható, még négy sárgával rendelkező veszélyeztetett játékosa sincs egyik csapatnak sem. A mieinknél a kupameccsen megsérült Aleksandar Jovanović biztosan kihagyja az összecsapást, vendég oldalon pedig a hosszú távra kidőlő Luquén kívül az elmúlt hetekben Gallardo, Seydi és Bogáti is sérüléssel bajlódott, szereplésük kérdéses. Elöl tehát akadhatnak gondjai Sisa mesternek annak ellenére is, hogy szinte borítékolhatóan új taggal bővül a játékperceket bemutató táblázat: Rudolf Gergely ugyan már két bajnokin és egy kupatalálkozón is bevethető lett volna, ám hosszú kihagyása után saját maga kérte edzőjét, hogy még ne játszassa – eddig…

A Diósgyőr összeállításában kérdés lehet, hogy a három külföldi belső védő (Gal, Hanek, Raković) közül melyik kettő kezd, míg a középpálya közepén az Elek, Abdouraman, Fernando, Takács Péter négyesből egyvalaki kimarad – ez az előző két meccsen a kameruni volt, ám most alighanem egy ütközésekben hatékonyabb középső alakzatra számíthatunk, így jó eséllyel a spanyol találhatja magát a kispadon. Rudolf esetében az lehet a kérdés, hogy megfér-e két dudás egy csárdában és Tiszával együtt játszik-e, vagy a fiatal Bacsa ragad bent a kezdőben – én előbbire tippelek, illetve azt sem lehet biztosan tudni, hogy középcsatár lesz-e, vagy szélről indul majd.

Ricardo Moniz az előző hetekben letette a voksát egy kezdő tizenegy mellett, amit aztán a kupában kicsit megvariált. A holland mester Sváb helyett megnézte balbekkben az univerzális Bešićet, Jovanović sérülése miatt azonban szinte biztos, hogy Sváb visszakerül és Bešić ezúttal a védelem jobb oldalán bizonyíthat. A középpályán szerdán Orosz Márk játszhatott beljebb és kicsit mélyebben, Józsi helyén, így a bal szélen nyílt egy üres hely, amit a Hali ellen Jenner foglalt el, de Hakola vagy Ionescu is számításba jöhet ott. Én a magam részéről Józsi visszakerülésére tippelek, hiszen ismét bebizonyosodott, hogy stabilabb vele a középpálya. A harmadik kérdéses pont Klein szereplése: ha a cseh védő játszik, akkor Gyömbér és Böde is eggyel feljebb kerül és Perić marad ki, de szerintem valószínűbb, hogy klasszikus csatárral, azaz Perić-csel állunk fel, már csak azért is, mert az Otten-Gyömbér páros kiválóan működött együtt az előző bajnokikon, Klein fejjátékára pedig inkább akkor lehet szükség, ha a magas Bacsa kezd az ellenfélben (és ez a kevésbé valószínű).

Mindennek tükrében a várható kezdőcsapatok a következőképpen alakulhatnak:

 

A bukmékerek ha csak egy kicsivel is, de minket látnak esélyesebbnek: 19 fogadóiroda oddsainak átlaga alapján a Fradi-győzelem 2,08-szoros, a döntetlen 3,23-szoros, a vendégsiker 3,18-szoros pénzt fizet a helyes kimenetelt eltalálók számára. Nincs más hátra, mint igazolni a várakozásokat: győzni kell!

Hajrá Fradi!

Simon József

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS