Csapatunk a múlt heti diósgyőri skalp után ezúttal még fényesebb győzelmet aratott: a nemzetközi kupában vitézkedő Videoton saját otthonában volt kénytelen kapitulálni kedvenceink előtt.

Nagy meccsnek ígérkezett már a kezdés előtt is az összecsapás, hiszen a Videoton hétközi hihetetlen EL-bravúrja után (ki ne hallott volna a Sporting 3-0-s legyőzéséről) nem volt kérdés, hogy a magyar rangadót is önbizalommal telve várhatja a Sousa-legénység, és mivel nyilván a bajnokságban sem szeretnének vészesen lemaradni, szükségük is lett volna a három pontra. Azonban mi is jó előjelekkel várhattuk a vasárnapot, hiszen bár Moniz érkezése óta voltak jó és kevésbé jó mérkőzéseink, a legutóbbi, Diósgyőr elleni siker egyértelműen áttörés-jellegűnek tekinthető: játékban és főleg erőnlétben nagyfokú fejlődés mutatkozott, a szurkolóhad egy csapásra meg is bocsátotta az egyébként rendkívül fájó és minket érzékenyen érintő hétközi kupakiesést.

Nagy kérdés volt, hogy milyen kezdő tizenegyet álmodnak meg a mesterek, különösen a hazaiak esetében, tekintettel arra, hogy a magyar csapatok nemigen szoktak hozzá ahhoz, hogy háromnaponta rangadókat vívjanak. Nos, a mérkőzés előtti beharangozó szösszenetben tippelt Vidi-kezdőt 9 helyen sikerült eltalálnom, a két tévedés egyaránt a védelmben adódott: sem Szolnoki, sem Kaká nem kapott bizonyítási lehetőséget, helyettük a (Stopira sérülését figyelembe véve) jelenlegi legerősebb védőnégyes futott ki a gyepre, vélhetően azok, akik a Basel ellen is játszanak majd, így tehát Božović kapus előtt a Brachi, Caneira, Vinícius, Sánchez négyest láthattuk. Tóth Balázst is megtartotta Sousa a legjobbak közül, mellé nem volt meglepetés a bajnokságban mindig kezdő Renato Neto beállítása, míg a támadó szekcióban a Gyurcsó, Kovács és Haraszti előtt valóban megmutathatta magát a fiatal brazil Paraiba. Moniz mester is változtatott a győztes csapaton: Hakola sérülése nem jött rendbe, Perić pedig vélhetően a kölcsönszerződésben foglaltak szerint nem játszhatott, így ezúttal Ionescu bizonyíthatott legelöl, és Orosz helyett Jenner is bekerült a kezdőbe. A legnagyobb meglepetés azonban a kezdő sípszó után rajzolódott ki, hiszen a várt 4-2-3-1 helyett sokkal inkább 4-2-4-ben játszottunk, egészen feltolva a három támadó középpályást a frontvonalba, hogy ezzel is akadályozzuk a hazai labdakihozatalokat, időnkét le is támadjunk elöl. Így tehát Moniz a Jova – Alempijević, Bešić, Klein, Sváb – Gyömbér, Józsi – Somália, Ionescu, Böde, Jenner tizenegynek szavazott bizalmat.

Ami ezután következett, azt mindenki láthatta: parádés játék, taktikai győzelem. Az első gólhoz persze kellett a rutinos Caneira óriási bakija, amikor kézzel ütött a lasztiba, de Józsi magabiztosan élt a jogosan megkapott 11-es lehetőségével, a csapat pedig megbecsülte az előnyt. Rögtön a gól után ugyan Paraiba, majd az ezt követő szögletből fejjel Caneira veszélyeztetett, ám ezzel ki is lőttük a Vidi-helyzeteket, ami az első félidőt illeti (ezeken kívül maximum Brachi szabadrúgásai emelhették Jova pulzusát). Elöl néhány okos ellentámadást követően növelhettük volna az előnyt, de Jenner lövésénél néhány arasznyi hiányzott, Tóth Balázs kezezésénél pedig egy kis kurázsi Iványi játékvezetőből, hogy a második jogos büntetőt is befújja nekünk. A szünet után sem változott sokat a játék képe, a Vidi elsősorban pontrúgásokból riogatott, míg mi jól kontráztunk. Ionescu le- és Čukić becserélésével a 4-2-4-et 4-3-3-ra cseréltük, de ezzel sem húztuk jobban magunkra a hazaiakat, sőt, Józsi egyszer, Somália kétszer járt közel a második gólhoz. Aztán ahogy lenni szokott, az egész meccsen rendkívül agilis Paraiba összehozott a Vidinek is egy 11-est, amit a frissen beállt Nikolić be is vert, ami viszont nagyon nem szokott lenni mostanság, hogy ezután nem összeomlottunk, hanem valósággal földbe döngöltük a Videotont. Mindjárt a gól után Böde hagyott ki egy száz százalékos ziccert, de pár perccel később egy védő lábán megpattanó lövéssel már eredményes volt, és még ezután is futószalagon jöttek a helyzeteink: előbb Józsié, majd a csereként beálló Orosz távoli lökete. Ekkor a semmiből előkerült a hatalmas vihar, orkánerejű szél zivatarral kombinálva – természetesen meg kellett szakítani a játékot, hogy aztán újra kijöjjenek az együttesek, és a hazaiak percekig át se tudjanak jönni a felezővonalon… Jó volt látni, ami a pályán történik, mindössze egyetlen szituációban kellett a szívünkhöz kapni, amikor is Caneira beadása tisztán találta Oliveirát, de ekkor a szinte egész meccsen unatkozó Jova is hozzátette a magáét egy nagy bravúrral (és a korrektség kedvéért tegyük hozzá, hogy Fortuna is, mert ha a portugál nem középre lövi, akkor biztos lett volna az egyenlítés).

2-1-re győztünk tehát az oroszlánbarlangban, ami az idén annyira nem is oroszlánbarlang, csak annak kéne lennie. Ahogy a felvezetőben is olvashatták, eddig 6 meccset játszott a Vidi Sóstón, ebből kétszer kínkeservesen nyertek 2-1-re, és két döntetlen mellett már a Honvéd és az ETO is három ponttal távozhatott onnét, ehhez a sorhoz csatlakozunk most már mi is. Nagy kérdés, hogy ennek vajon a túlzott rotáció-e az oka, vagy valami más? Ha a mai találkozót nézzük, nem hinném, hogy a rotációra kéne fogni. A jelenlegi legjobb piros-kék védelem játszott, amit kétszer is mattoltunk (számtalan szituációban pedig csak a rossz befejezésen múlt a gólunk), elöl pedig ugyan valóban a cserék játszottak, ám Gyurcsó magyar válogatott játékos, Kovács és Haraszti szintén a fiatal magyar generáció két kiemelkedő tehetsége, a brazil Paraiba pedig nem sok magyar csapatban nem lenne kezdőcsatár. A kreativitás tehát így is meg kellett volna, hogy legyen, ám éppen ez a mai Vidi legnagyobb gyengéje: képtelenek kreatívan futballozni. Paulo Sousa tökélyre fejlesztette a biztos védekezésre épülő kontrajátékot egy erősebb ellenféllel szemben, ami egészen magasra repítette a fehérváriakat Európában, de az NB1-ben éppen őket verik meg rendre ezzel a taktikával, itt valami más kéne, ami valamiért nincs meg. Az Eger elleni, nagy szerencsével 2-1-re megnyert és a Diósgyőr elleni 0-0-val végződött összecsapáson a legjobbak kezdtek, mégsem volt más az összkép. Persze a Vidi első sorának mentségére szolgáljon, hogy fizikálisan és mentálisan is megterhelő a kétfrontos küzdelem, így ha mégis ők kapnak szerepet, nyilván tompábbak a csúcsmeccsek előtt/után. Ennek összhatása alakíthatja ki ezt a 2-2-3-as hazai mérleget, no meg a 7. helyet, amit jelenleg elfoglalnak.

Mindez azonban nem annullálja a tegnapi fantasztikus teljesítményünket, ami igencsak pozitív jövőképet vázol fel. 2012 őszén vár még ránk 7 bajnoki, ebből 2, maximum 3 esetben várható bunkerfocit játszó ellenfél (Győr itthon, Kaposvár idegenben és talán a Pécs itthon). A Paks Sivić-csel egészen biztosan nyílt focit vállal fel még az Üllői úton is, az MTK nem is tud mást játszani (főleg odahaza), de a Debrecentől és a Kecskeméttől is elvárható a támadófutball. Márpedig az biztos, hogy jelenleg azok ellen a csapatok ellen van könnyebb dolgunk, akik felvállalják a játékot, hiszen az Siófokon és előtte Debrecenben az Eger ellen is látszódott, hogy az igazán betömörülő taktika feltörése még mindig nem megy olajozottan. Még… Ugyanis ha Ricardo Monizzal végigcsinálunk egy teljes téli alapozást, igazolunk egy-két jó futballistát hiányposztokra (tényleg nem kell sok), akkor tavasztól olyan álmaink valósulhatnak meg, amik rég voltak reálisak. Jelenleg a Győr és a Debrecen egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutott a mezőnnyel szemben, ám a 3. helyezett MTK mindössze csak 2 pont távolságra van tőlünk. Ahogy már említettem, a következő 7 ellenfél nem lesz könnyű (ki ezért, ki azért), de számításaim szerint 12-14 pont reálisan teljesíthető, és akkor biztosan nem maradunk le nagyon az élmezőnytől ősszel. Utána pedig határ a csillagos ég!

Hajrá Fradi!

Simon József