Szerencsére egy ideje minden évben eljön az az ünnepnap, amikor az 1956-ban történtekre gondolunk, azokról megemlékezünk. Így teszünk, újra és újra mi is, megemlékezünk hazánk népének heroikus forradalmáról, a szabadság iránti elnyomhatatlan vágy kitöréséről és harcáról, amelyet a diktatorikus, elképzelhetetlen túlerővel rendelkező zsarnokság ellen folytatott .

Ez a bejegyzés nem új, az elmúlt években megjelent már, de hisszük, mindig jönnek új és újabb olvasók, akik először találkoznak vele, emlékeznek a hőseinkre.

Arról szólunk, hogy ezeknek a történelmi és dicsőséges napoknak az egyik központi színtere Budapest IX. kerülete, Ferencváros volt. Az a Ferencváros, melynek polgárai a forradalmi események előtt 57 évvel azelőtt egy olyan egyesületet alapítottak az Erkölcs, Erő, Egyetértés szellemében, mint az FTC.

Címszavakban és néhány képpel felelevenítjük a Ferencvárosban zajló ’56-os eseményeket, amelyeket akkor is mindenki a nevén nevezett, forradalomnak és szabadságharcnak, csak az utána következő néhány dicstelen évtized próbálta ezt eltitkolni.

1. Kilián laktanya

Az egyik legsajátosabb szerepet töltötte be a forradalom idején. A legnagyobb harcok színterén állt, egy időben világszerte legendává nemesült, mivel az otóber 30. és november 3. közötti tűzszünet kivívását a világ a Kilián katonáinak hősiességéhez kötötte. Persze azért ehhez volt köze a VIII. és IX. kerületi civil harcosoknak is.

Ezt a laktanyát vezette a későbbiekben a mártírhalált halt Maléter Pál, akinek egy nyilatkozatát idézzük:

2. A Tűzoltó utcai fegyveres csoport

Mindmáig a leghíresebb ferencvárosi harcoló egység, amely a Széna tériek mellett világszerte elhíresült. Méltán! Vezetőjük egy igazán karizmatikus személyiség, Angyal István volt. A csoport tagjainak többsége budapesti munkás vagy ipari tanuló volt, de tevékenykedtek itt egyetemisták és értelmiségiek is.

Bázisuk a Tűzoltó utca 36. alatt található garázs, a Garázsipari Vállalat telephelye volt. Harcokat vívtak a tűzszünet (október 30. előtt), tevékeny szerepet játszottak a tűzszüneti időszakban (november 3-ig), majd mindhalálig folytatták immár kilátástalan küzdelmüket november 4-e után is, megpecsételve ezzel további sorsukat. Ki hősi halált halt, kit kivégeztek, kinek életét megnyomorították.

3. A Berzenczey utcai – Ferenc téri csoport

Kétségkívül kevésbé ismert, mint az előbb említett Tűzoltó utcai alakulat. Ennek több oka is lehet: nem volt semmi kapcsolata az értelmiséggel; nem szerepelt a forradalom idején írt cikkekben, röpcédulákban, rádióközlésekben, nem képviseltette magát a fegyverszüneti tárgyalásokon.

Mivel vezetőinek többsége emigrált, a forradalom utáni fegyvertelen ellenállásban sem vettek részt. Ezzel együtt már október 23-án harcba szálltak a forradalom célkitűzéseiért és talán a a legszervezettebben működtek az önkéntes jelentkezőkből válogatott ferencvárosi egységek közül. Bázisukat a legszegényebb munkásnegyedek, a külső-ferencvárosi Mária-Valéria telep jelentette.

4. A Tompa utcai – Ráday utcai csoport

Ők sem tettek akkora „hírnévre szert, mint a Tűzoltó utcaiak. Ám ez a fegyveres csoport is fontos szerepet játszott a forradalmi napokban. Kezdetektől a „Tompa utcai csoport” megjelölést használták, október végén átvonultak a Ráday utca 43-45. alatti diákszállóba, illetve a 32. szám alatti moziba, innen a Ráday utcai megjelölés indokoltsága.

Szociológiai összetételük szerint, csakúgy mint a többi fővárosi fegyveres csoport, jellemzően 18-28 éves munkások és segédmunkások voltak. A harcokban már az október 23-i, Rádió elleni ostrom idejétől részt vettek.

5. Nem volt az ellenállás és a harcok tevőleges része, mégis fontos szerepet játszhatott, hisz az embereknek egy eszmébe vetett hitét jelképezte és adta vissza, legalábbis a sport területén. Ez volt a Ferencvárosi Torna Club, a kerület polgárainak mítikus jelképe.

Azé a klubé, amelynek elvették nevét és színeit, amelyet ideológiai okokból megpróbáltak eltörölni a föld felszínéről. Csoda-e hát, hogy a harcok, az átmeneti győzelem közepette ez a klub is újradefiniálta önmagát? Visszavette nevét, visszavette színeit, mint olyan ereklyéket, amely 1899. május 3-a óta elvitathatatlanul és mindörökre megilleti.

Már 1956. november 1-jén tudósította „Népakarat” című újság…

Aztán megtörtént a jelzett esemény, a nagy nap, amelyre ezernyiek voltak kíváncsiak, erről a Magyar Népsport tudósított egy nappal később, november 2-án….

Aztán november 3-án már leltárt készítettek, ahogy arról a Valóság című lap írt…

A lényeget talán így lehet összefoglalni:

… nem csak az volt a változás, hogy a csapat visszakapta nevét, színeit, sporttelepét, hanem az is, hogy elégtételt kapott az eltiport nemzeti szellem…

A csapat mindezek után, immáron saját nevén és színeit viselve hirdette a magyarság és a klub dicsőségét a jugoszláviai túráján. Biztos, nem véletlen, hogy az első, immáron hivatalosan is zöld-fehérben és Fradi név alatt vívott mérkőzést az ott játszó emberek megnyerték. Nem is akármilyen csapat, a Vojvodina ellen, annak othonában 3:1-re.

Idézzük fel az összeállítást, melyben kölcsönjátékosok (dőlt betűvel) neve is megtalálható, azonban olyan kölcsönjátékosoké, akik erre az alkalomra úgy váltak fradistává, hogy büszkén hirdették magyarságukat.

Gulyás – Buzánszky, Mátrai, Dalnoki – Ombódi, Dékány – Kertész, Varga, Orosz, Szigeti, Fenyvesi

Csereként pályára lépett: Ilku és Láng

Góllövők: Fenyvesi, Kertész, Orosz

1956. december 17-ét írtak ekkor. Ez volt a Fradi pályán történő újjászületésének a napja. Az a nap, amikor az esélylatolgatás nem ért semmit, mert a zöld-fehérbe öltözött játékosok nem csak egy barátságos futbalmeccset vívtak. Ők ekkor bizonyították be a bennük hívőknek és az egész világnak, hogy a Fradi az nem egy csapat, hanem a Fradi, a ferencvárosi hősök emlékének ápolója, minden ferencvárosi és magyar ember reménysége.

Az összeállítást a Ferencvárosi Helytörténeti egyesület 2006-ban, a Ferencvárosi Almanach sorozatban kiadott, 1956 Ferencvárosban című kötetének és képeinek felhasználásával készítette: Simon Sándor