2024. december 5. csütörtök

Zöld és fehér

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2012. november 2.

„Ez a két szín minden másnál többet ér.”

Jóllehet az FTC új magazinjának első száma már a Diósgyőr elleni mérkőzésen ingyen juthatott az olvasók birtokába, a hivatalos sajtótájékoztatóra ma került sor, amikor a magazin második száma már az újságos standokon is megjelent.

A magazint főszerkesztője, Bánki „Dodó” József mutatta be a megjelenteknek. Elmondta, hogy elsődleges céljuk a Fradi szellemiség megőrzése, az összetartozás érzésének ápolása és megismertetése a mai fiatalokkal is. Meg akarnak felelni a Fradi hagyományainak, hozzá akarnak járulni ahhoz, hogy a szurkolók visszatérjenek a nézőtérre.

A magazin „családi vállalkozás”, Fradi érzelmű „családtagok” készítik nagy szeretettel, s remélik, hogy az olvasók is így fogják fogadni. Az már ismert és nagyon fontos, hogy a futballcsapat vezetőedzője és soknemzetiségű játékosai is örömmel fogadták az újságot, és szívesen álltak/állnak a munkatársak rendelkezésére.

A magazin havonta jelenik meg, ára 395 forint, de előfizethető is egy évre 3960, fél évre 1980 forintért.

Sok sikert kívánunk!

SzB
2012. október 30.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS