Dr. Springer Miklós születésnapjára
Néha az ember szinte fel sem fogja, mekkora ajándékot kap az Istentől. Így vagyok ezzel magam is, ha arra tekintek, hogy dr. Springer Miklóst személyesen ismerhetem.
A Fradi nagy családján belül nagyon sokan ismerik, látták a televízióban, újságokban vagy épp a neten olvasták a gondolatait, de a személyes ismeretség az más. Úgy meg különösen, hogy ha ez az ismerős,
dr. Springer Miklós
barátságként jellemzi e kapcsolatot. Ez a megtiszteltetés valóban isteni ajándék.
A mai napon, 2013. január 31-én tölti be a 85. születésnapját dr. Springer Miklós.
A Springerek a Ferencvárosi Torna Clubnak nem sportolókat adtak. Ők vezetők voltak, ezt a hivatást kapták. És ők mindig e hivatás szellemében éltek és tevékenykedtek. Olyan vérvonal ez, amelyre minden ferencvárosi kötődésű sportoló és szurkoló joggal lehet büszke.
Dr. Springer Ferenc a Ferencvárosi Torna Club első elnöke volt. Vélhetően, akkor sem volt könnyű ezt a tisztet betölteni. Érdekesség, hogy akkoriban évente választottak elnököt. Dr. Springer Ferencet 21 éven keresztül közfelkiáltással választották meg. És választották volna még sokáig, ha a Jóisten nem szólítja magához, hogy a mennyben is szervezze az időközben odakerült fradistákat.
A földi világban a fia, ifj. dr. Springer Ferenc folytatta a nem könnyű atyai hagyatékot. Először az FTC főtitkára lett, majd ő is korszakalkotó és történelemformáló lett. Bábáskodhatott a magyar labdarúgás első profi korszaka felett, vezetve a profivá váló ferencvárosi labdarúgást. Azt a labdarúgást, amelynek akkoriban egész Európa és büszkén mondhatjuk, az egész világ a csodájára járt. Ő is fájdalmasan korán távozott az élők sorából, sokan hisszük, tudott volna még mit tenni. Ő már nem tehetett.
Fiai még kicsik voltak, hogy átvegyék a stafétabotot. Kicsik voltak, de a vér nem vált vízzé. Elsőszülött fia, a springeri és ferenci hagyományok folytatója dr. Springer Ferenc már nincs köztünk. Tevékeny életét azonban mi sem jelzi jobban, mint hogy nagyapjához hasonlóan Ő is szobrot kapott. Ez az emlékmű a Velencei-tó partján áll, és büszkén hirdeti mennyi mindent tett ezért a vidékért, a második otthonáért. Bizton állíthatom, tehetett volna a Ferencvárosért is, ám a kor politikusai, politikai kurzusai ez ellen erősen berzenkedtek, magyarán ellehetetlenítették.
Nem maradt azonban Springer nélkül a Ferencváros. A család legkisebb fia, Miklós felvette az elejtett stafétabotot és újra magasra emelte és emeli a mai napig. Az alapító elnök unokájaként ma is ott van a klub vezető testületeiben, jelenleg az FTC elnökségének a tagja, az FTC Baráti Kör alelnöke. Nélküle az Albert Stadionban futballmérkőzés nem kezdődhet el. Véleménye sokat számít. Jelenléte még annál is többet!
Isten éltesse erőben, egészségben, adjon neki még sok örömöt, sikert és boldogságot!
Adjon, mert még sokáig szeretnénk áldozatos munkájának a csodálói lenni. Bátran állítom, Ő egy fáradhatatlan örökifjú, a Ferencvárosi Torna Clubot alapítók méltó örököse, egy igazi Springer!
A maga nemében valószínű, világszerte példátlan, hogy egy klub több mint százéves történelmében egy család ennyire mély és folyamatos nyomot hagy, mindig van tagja, amely képes a klub vezetésében feltűnni, a klubért tenni. A Fradi ilyen! Ezért is hungarikum! Reméljük, ez tényleg addig tart, ameddig a dalunk mondja:
Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz, míg a Földön magyar ember lesz!
Örüljünk, hogy a springeri vérvonal ma is átitatja ezt. Mindenesetre dr. Springer Miklós az utánpótlásról is gondoskodott, fia Miklós és unokája Tamás ugyancsak elkötelezett fradisták, akik a springeri génállománnyal egészen biztos, hogy a Fradi vezető testületeiben fognak ténykedni. Ifj. Springer Miklóst két éve már beválasztották az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatótanácsába. Ezzel együtt a figyelem ma még a család doayenjére, dr. Springer Miklósra irányul, aki ma is hihetetlen aktivitással intézi szűkebb és tágabb családja ügyeit. Kívánom, hogy még nagyon sokáig alkudozhasson a Jóistennel, ahogy Szakály Éva írja Élet vagy halál című versében, abban a versben, melyet (remélem, nem indiszkréció, hogy elárulom) az ünnepelt is szeret. Mióta betöltötte a nyolcvanat gyakran gondol is rá, egy-egy születésnapon mindenképp.
Örüljünk annak, hogy korban messze meghaladta nagyapját és édesapját és tényleg világító lámpásként tudja mindannyiunknak az utat, a valódi, tiszta, fradista utat mutatni.
Simon Sándor
Végül, de nem utolsósorban itt is jelenjen meg az a kiadvány, melyet dr. Springer Miklós tiszteletére az FTC Baráti Kör készíttetett.
Hélisz József írta:
Ez úton is köszönöm mindenkinek, aki munkájával, észrevételével, ötletével tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy dr. Springer Miklós alelnökünket egy ilyen méltó kiadvánnyal köszönthette a Baráti Kör. S köszönöm azt is, hogy több honlap átvette kiadványunkat.
Hélisz József
Hozzászólás ideje: 2013. február 3. 16:29
Joco1899 írta:
Üdvözletem,
A kiadványhoz nyomtatott formában hogyan lehet hozzájutni?
Választ előre is köszönöm 🙂
Hozzászólás ideje: 2013. március 19. 19:06
Simon Sándor írta:
Joco1899!
Elnézést a kései válaszért. Kérlek, írj egy mailt a telefonszámoddal az ftc.barati.kor@gmail.com címre és megbeszéljük a kiadvány útját hozzád.
Hozzászólás ideje: 2013. március 27. 20:42