Régen vártam ilyen izgatottan csapatunk bajnoki mérkőzését. Optimista voltam, de mértéktartó. Nem tévesztett meg az ellenfél edzőt buktató szereplése az előző fordulóban, bíztam a legalább egygólos győzelemben. (Persze, eszembe jutott a stadionavató mérkőzés is…)

Pénteken, ráhangolódásként, kimentem a nyílt edzésre. A szakadó esőben jó volt látni, hogy több százan hozzám hasonlóan gondolkodtak. Furcsa volt az „átalakított” stadiont látni.

Az edzés nagyon jó hangulatú volt. Nagy tapssal jutalmaztuk a játékosok minden szép megmozdulását, de kijutott az ünneplésből edzőnknek, Ricardo Moniznak is. A kiváló kondícióban levő szakember példát mutatva, magát nem kímélve, űzte, hajtotta a fiait.

Lassan telt el az idő a vasárnapi kezdésig. Az összeállítás többeket, így engem is meglepett, de bíztam abban, hogy Ricardo Moniz tudja a legjobb megoldást.

A hangulat fantasztikus volt! A 17 ezer néző az Üllői úton a régi időket idézte.
Játékosainkat talán egy kicsit nyomta is a nagy szurkolói elvárás terhe. Ennek ellenére már az első félidőben eldönthették volna a mérkőzés sorsát, de csak Somalia bombagóljának örülhettünk. A hajrá izgalmassá vált, amihez hozzájárult egy játékvezetői hiba, egy elmaradt második sárgás piros lap. A vérző Gyömbér Gábor ápolása miatt csak tíz emberrel volt a pályán a csapatunk, amikor a dózsás játékos, akinek már az öltözőben lett volna a helye, közelről kiegyenlített. (Eszembe jutott, hogy korábban már szándékért is piros lapot kapott Heinz, most sérülést okozó szabálytalanságért nem járt az!) A Jóisten azonban igazságot szolgáltatott, az utolsó pillanatban Csukics bombagóljával győztünk.

A jövőre vonatkozóan is megfogalmazódott néhány gondolatom. Remélem, hogy a mérkőzés hangulata az újabban igazolt idegenlégiósok fejében is tudatosította, hogy mit jelent az ország legnépszerűbb csapatában szerepelni, és hozzá fognak járulni a nemzetközi szereplést érő bajnoki helyezés eléréséhez.

Örömeim: Örültem Leonardo bemutatkozásának, aki 15 perc alatt bebizonyította, hogy hatalmas erőssége lehet a csapatnak. Örültem Martin Klein becserélésének. Intelligens, remekül fejelő játékos, jelenléte – viszonylagos lassúsága ellenére – nyugalmat sugároz. Örültem Somalia csodálatos góljának. Be kell vallanom, egyedülálló, példaértékű küzdeni tudása miatt ő az egyik kedvenc játékosom. (Szegény, milyen otromba megjegyzéseket kapott az ellenfél játékosától és az egyik szakkommentátortól.)

Összegezve: A csapat nagyon boldog vasárnapot szerzett nekem. Felejthetetlen élmény marad számomra ez a meccs, s így könnyebb szívvel búcsúzom a „régi” Albert-stadiontól, s bizakodva várom az új létesítmény elkészültét.

Hajrá Fradi!

SzB
2013. március 11.