Életének 79. évében elhunyt Szabó László, a Ferencváros korábbi kiváló labdarúgója. A technikás fedezetet a szakemberek annak idején Bozsik József utódjának tartották, ám 1956-ban, egy franciák elleni utánpótlás válogatott mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett, ami kettétörte karrierjét. A legendás Szabó-Dékány fedezetsor immár az égben találkozik újra. Az egyszeres válogatott, az FTC-ben 94 mérkőzésen szerepelt saját nevelésű Szabó László temetése március 29-én, nagypénteken, 14 órakor lesz a Rákoskeresztúri Új köztemetőben.

Március 13-án délután Friedmanszky Zoltánnal, a Fradi egykori gólerős csatárával és sikeres edzőjével a fényképalbumainak segítségével nosztalgiáztunk. Elmesélte, hogy 1954 januárjában részt vett a Soós Károly által dirigált csapat dobogókői alapozásán. Az edzőtáborban két újonc volt, rajta kívül Szabó László, a saját nevelésű fedezet. Az újoncok a hagyományos avatási szertartásig nem vegyülhettek az „öreg” játékosokkal. Az avató bizottság elnöke a csapatkapitány, Kispéter Mihály volt. A különböző próbatételek után ő határozta meg a büntetést, hány kemény és puha ütés illeti az újoncok hátsó felét. A felavatás után teljes jogú tagokká váltak, így kaphattak a bizottság mellett „működő” demizsonból is. Frici bátyám elmondta, hogy Szabó Laci előzetesen annyira félt az avatási szertartástól, hogy haza akart menni. Szerencsére nem tette ezt, így hamarosan a csapat meghatározó játékosa lett, szemben Friedmanszky Zoltánnal, aki mint TF hallgató, az akkori szabályozások miatt csak a főiskola elvégzése után, 1957-ben lehetett a Fradi igazolt játékosa. Borzasztó, e nosztalgiázás közben Szabó László már nem élt.

Megint elkéstem. Bánki Dodi közvetítésével léphettem kapcsolatba Szabó Lászlóval, és az Internet és a fellelhető írásos anyagok segítségével készültem a találkozóra, a beszélgetésre. Sokat gondolkodtam, tudok-e olyat kérdezni, amire a kapott válasz valamilyen újdonságot szolgáltat a fradisták számára. Sajnos, most már nincs lehetőségem kérdezni, csak össze tudom foglalni ennek a páratlanul tehetséges labdarúgónak a rövid, de a szurkolók számára emlékezetes pályafutását.

Ő nem budapesti, hanem törökőri gyerek volt. (A fiatalabbak kedvéért: Törökőr a mai Zugló egy része.) Az ottani grundon fedezte fel Száger Misi bácsi és lett már 14 éves kora előtt a Fradi (akkor ÉDOSZ) igazolt játékosa. Az úttörő csapatból hamar felkerült az ifibe. Ifistaként nagyon szép sikereket ért el. Meghatározó játékosa volt az 1953-ban UEFA-torna győztes ifjúsági válogatottnak.

A szövetségi kapitány Sebes Gusztáv volt, aki a csapatból kiemelte Szabó Lászlót, Rajna Károlyt és Tichy Lajost, és elvitte őket a nagyválogatott svédországi túrájára. Igen, a szakemberek valóban a kis Szabóban látták a nagy Bozsik utódját, akinek szépen alakult a pályafutása. 1953 augusztusában, igaz akkor még balösszekötőként, bemutatkozott az NBI-ben. A bemutatkozást 94 mérkőzésen (ebből 68 bajnoki) való szereplés követte, legendává vált a Bp. Kinizsi Szabó-Dékány fedezetpárja.

Hétszer volt ifjúsági, négyszer B-válogatott. A szép karriert szintén egy válogatott szereplés törte ketté. 1956. március 25-én az MTK-pályán a magyar-francia utánpótlás válogatott mérkőzésen Szabó László súlyos térdsérülést szenvedett. A Képes Sport – többi között – ezt írta a 2:2-re végzett mérkőzésről: „A játék egyre erősödik. Seipelt osztrák játékvezető gyakran akasztja meg a mérkőzést. Ő az oktató játékvezetők típusához tartozik. Nemcsak sípol és mutat, magyaráz is. Kézzel, lábbal, szóval. De ez a módszer sem használ, mert Szabó úgy megsérül, hogy ölben viszik le a pályáról.” Egyes források szándékos durvaságról írtak, Szabó László azonban utólag is azt vallotta, hogy a francia játékos nem tehetett a sérülésről. Ez azonban, sajnos, nem változtatott azon a tényen, hogy az a térd sohasem lett a régi. Lehet, hogy az akkori orvosi módszerek sem voltak olyan korszerűek, mint manapság, de ő is türelmetlen volt, mert játszani akart, ami egy edzőmérkőzésen a másik térdének a sérüléséhez vezetett. Ezzel végleg befejeződött az ígéretes karrier… Még voltak próbálkozásai a tartalékcsapatban, de azokon már nem sikerült a tőle megszokott színvonalon játszani.

„Fájdalomdíjként” 1956 decemberében még elvitték a Fradi jugoszláviai portyájára, amelyen megélhette, hogy hivatalosan is magára ölthette a zöld-fehér mezt. Utólag válogatott játékos is lett, amikor 2003-ban az MLSZ hivatalos mérkőzéssé minősítette az 1956. február 29-i Libanon elleni meccset. Ezek azonban nem tudták mérsékelni azt a fájdalmat, amit a kettétört pályafutás okozott. A pályán eltöltött évek azonban annyi szép emléket adtak Szabó Lászlónak, hogy megmaradt igazi fradistának.

A Ferencvároshoz való kötődése mellett élete végéig hűséges maradt Törökőrhöz, ott élt családjával. Gyermekei, két leánya és egy fia, öt unokával ajándékozták meg. A család sport iránti elkötelezettségére jellemző, hogy nővére, Szabó Ágnes, Európa-bajnoki ezüstérmes, kétszeres bronzérmes válogatott kosárlabdázó, akinek első férje Parti János olimpiai bajnok kenus volt. Törökőr, Szabó László ott dolgozott kiváló autószerelőként, ott mesélt a Várna utcai borozóban egy-egy pohár fröccs mellett a barátainak.

Remélhetőleg legjobb barátaival, idősebb Bánki Józseffel (Bánki Dodi édesapjával), a vasasos Mathesz Imrével és a „Kalap” néven ismert Zöllei Jánossal már találkozott odafent, és együtt kvaterkáznak.

Szabó László, kis Szabó, Lacika, Lador! Isten nyugosztaljon! Emlékedet megőrzi a Fradi-család!

2008-ban, dr. Dékány Ferenc halála alkalmából írt nekrológban figyelemfelhívásnak szántam, most megismétlem: „Nagyon fogynak a gombfoci-csapatom játékosai! Nem kellene egy kicsit nagyobb figyelmet fordítani a még élő legendás játékosainkra?”
(Emlékeztetőül a gombfoci-csapatom összeállítása: Gulyás – Mátrai, Kispéter, Dalnoki – Szabó, Dékány – Kertész, Láng, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi.)

SzB – 2013. március 18.