2024. december 21. szombat

Beszámoló az FTC Baráti Kör küldöttközgyűléséről

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2013. május 13.

Az FTC Baráti Kör 2013. május 11-én tartotta küldöttközgyűlését. Első napirendi pontként Hélisz József főtitkár számolt be az elmúlt négy év tevékenységéről.

20130511FTCBKKözgy 004Ebben az évben a 30. születésnapját ünneplő Baráti Kör, amely közel 400 tagot foglal magában, eseményekben gazdag négy évet tudhat maga mögött. A teljesség igénye nélkül csak néhányat emelnénk ki: havonkénti összejövetelek neves vendégek meghívásával, támogatások, kiadványok készítése, rendezvényeken való részvétel, emlékhelyek létrehozására, ápolására való kezdeményezések.

Az FTC Baráti Kör célkitűzései között szerepel a létszám növelése, elsősorban fiatalok bevonásával, a szponzori kör bővítése, a tagdíjrendszer ösztönző módosítása, a sportszerű szurkolás érdekében való közreműködés, a Baráti Kör emlékkönyvének kiadása.

A Közgyűlés döntött a törzsgárda tagság alapításáról. Eszerint azok, akik legalább 10 éve folyamatos tagsági viszonnyal rendelkeznek (és nincs tagdíj hátralékuk), megkapják a törzsgárda tagsági igazolványt.

Az FTC Baráti Kör jelmondatát – „Fradi volt, Fradi lesz!” – a jelenlevők elfogadták.

20130511FTCBKKözgy 008Következő napirendi pontként az „FTC Baráti Kör örökös tagja” kitüntető címben részesültek azok a személyek, akik az elmúlt négy évben kiemelkedő munkával, illetve szponzorként segítették a Baráti Kör tevékenységét. Az oklevelet kapott Berkes György, dr. Gyimesi András, dr. Hermány Csaba, Kis Imre, Miskolczi József, Szántay Balázs, amelyet Rudas Ferenc elnök adott át a jelenlevő kitüntetetteknek.

Ezt követően került sor a tisztségviselők megválasztására. Kopeczky Lajos, a jelölőbizottság elnöke ismertette a jelöltek nevét, amelyet a tagság egyhangúlag elfogadott. Eszerint Az FTC Baráti Kör

20130511FTCBKKözgy 011· elnöke: Rudas Ferenc,
· alelnökei: dr. Springer Miklós és Pethő Zoltán,

 

 

 

 

 

 

 

 

 
20130511FTCBKKözgy 013

· főtitkára: Hélisz József,
· titkárai: Kis Imre és Szántay Balázs,

 

 

 

 

 

 

 

 
· elnökségi tagjai: Bánki József, Borbély László, Friedmanszky Zoltán, dr. Gyimesi András, dr. Kocsis Zoltánné, Miskolczi József, Orbán Attila, Simon Sándor, Széles András és Takács Tibor.

A küldöttközgyűlés megválasztotta a különböző bizottságok vezetőit, tagjait, póttagjait. (Erről majd külön hírben fogunk beszámolni.)

Az „Egyebek” napirendi pont keretében hozzászólók elsősorban a szurkolói magatartás javításának fontosságát hangsúlyozták. Kiemelve az új stadion felépítésébe vetett hitüket, kérték, hogy az új létesítményben a régi bérletesek, illetve Baráti Kör tagok legyenek előnyben a bérletvásárlásnál és a nyitómérkőzés jegyelosztásánál. Javasolták, hogy szervezzenek a korábbi téglajegyhez hasonló akciót a stadionépítés támogatására. Többen kifejezték aggodalmukat az esetleges beruházáscsökkentési tervek miatt.

Tájékoztatásként elhangzott, hogy az FTC Baráti Kör a Népligeti Sportkomplexum irodaházának 203-as szobájában tartja fogadóóráit a már megszokott rendben. Hétfőn és csütörtökön szeretettel vár mindenkit Czikkely Boldizsár. A telefonszám változatlan: +36-1-910-0246.

SzB
2013. május 11.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Bakonyi Antal írta:

    1985 októbere óta vagyok Baráti Kör tag!
    Örülök, hogy ehhez a „nagy családhoz” tartozom, jó olvasni a törekvéseket és célokat:
    „Legyünk még többen!” (Kicsit meglepett, hogy csak 400-an vagyunk…)
    Jó egészséget az FTC Baráti Kör vezetőinek és minden tagjának!

    Hozzászólás ideje: 2013. május 13. 20:01

HOZZÁSZÓLÁS