2024. december 18. szerda

Ugye, megmondtam.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2013. július 28.

Mondjuk, nem volt nehéz. A Pécs egyből az első fordulóban lejátszotta a maga számára legfontosabb meccset. Játszott a Fradi ellen.

Tuijp_gólHogy ez volt a legfontosabb a Pécs számára? Még ha csak én mondtam volna, de mondta a vezetőedzőjük, mondta a SportTV a felvezetésben, Zombori Sándor tapasztalataira hagyatkozva. Elárulok valamit a pécsieknek, meg a szakértőknek. Akkor lesz újra jobb a pécsi futball, sőt az egész magyar labdarúgás, ha az NB I csapatai nem csak a Fradi elleni meccset tekintik kiemelten fontosnak, nem csak a Fradi ellen akarják megmutatni. Mert ez így csak a Fradinak jó. Jó akkor, ha el tudja viselni az ezzel járó terheket. Úgy tűnik, az idei csapat képes erre, reális lehet a bajnoki álmok dédelgetése.

Mi is történt tegnap Pécsett?

Egy mondatban:

Láthatta az ország, elsőként Baranya,
a Fradinak KELL a bajnokság aranya.

Kicsit hivatalosan:

PMFC – FTC 1-2 (0-1)
Góllövőink: Tuijp, Valpoort

Egészen kicsit szubjektíven:

Győzött a csapat, beváltotta a szurkolói elvárásokat. Ám nem szabad hátradőlni, látni kell a hibákat is. Látni kell, aztán kijavítani azokat. Véleményem szerint abszolút pozitívum volt a küzdőszellem, ami egy Fradiban evidencia kell hogy legyen. Tegnap az volt. Jó volt azt is látni, hogy valóban van olyan csatárunk Böde mellett, aki a semmiből is képes gólt lőni. Ennek később Böde Dani is nagy hasznát veszi majd, amit egészen biztosan gólokkal fog meghálálni. Üde színfolt volt Jenner és Besic játéka, róluk eddig is tudtuk, hogy képesek erre. De! A belső védekezésünk a magas labdákkal szemben katasztrofális. Olyan nincs, hogy egy meccsen, ha az ellenfél szöglethez vagy oldalról szabadrúgáshoz jut, akkor veszélyben legyen a szurkoló tíz ujja. Illetve nálunk most ez van. Nem elég, hogy nincs olyan védő. aki fejjel úr a 16-oson belül, a kapusunk is csak nézi a beadásokat. Nézi, mégpedig a gólvonalról. Kedvelem Jova Levit, de ez ilyen szinten a Fradiban kevés, neki az ötösön belül minden labdáért menni kellene. Tegnap egy gól és egy majdnem gól volt belőle, meg azok az ujjmorzsolgatások, ha jött az ellen.

A lényeg, azonban az összesítés, az eredmény. Az megvan. Tavaly az ilyen meccsek zömén hullottak a pontok, most nem. Igen, a csapatnak, a játékosoknak, nekünk szurkolóknak KELL az az arany. Együtt sikerülni fog. Jöhet a Videoton, jöhet a Győr, ott is győzelmeket várunk.

Hajrá Fradi!

Simon Sándor

Fotó: www.nemzetisport.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. SzB írta:

    Szomorú kimondani, de a Pécs nem érdemelt vereséget. Ez a mi csapatunk kritikája. A felkészülés és a nyílt edzés alapján jóval többet vártam. Egy vonalkapussal és egy jól fejelő középső védő nélkül nincs esély a nagy álmok megvalósítására. Besic kiváló labdarúgó, de tegnap háromszor úgy fejelték el mellőle a labdát, hogy bármelyikből gól lehetett volna. Mit fogunk kezdeni vasárnap Juhász Rolanddal és Viniciussal?

    Hozzászólás ideje: 2013. július 28. 21:06

  2. Bakonyi Antal írta:

    Nem voltam felhőtlenül boldog a mérkőzés után…
    A csatárgondjaink úgy tűnik megoldódnak, bár ha Tuijp ilyen sokszor eltűnik a mezőnyben, akkor a többieknek bizony sokkal többet kell futniuk, helyezkedniük, hogy ezt az „emberhátrányt” kiküszöböljük. Természetesen minden elismerésem az övé, hiszen amiért jött, azt már az első meccsen teljesítette: azaz gólt lőtt! Továbbra sincs viszont igazi irányító, aki labdákkal tömné Bödét, illetve Tuijp-ot, és felszántaná a pályát a két 16-os között. Valahogy sem Józsi, sem Csukics nem alkalmas erre. (Leonardo, de ő most még sérült 🙁 ) Jenner tudta igazán helyzetbe hozni a társakat szélről, Somália pedig most is elképesztő mennyiséget futott.
    Én Jova Levit nem bántanám, szerintem egy magas, jól fejelő belső védő megoldotta volna a dolgokat, csak sajnos Hídvégi lecserélése után tulajdonképpen egy(!) igazi védőjátékossal játszottunk. A védelmet valahogyan rendbe kellene rakni Ricardonak, mert a következő mérkőzéseken az „elit” ellen ez kevés lehet!
    (nem igazán értem, hogy miért nem Otten jött be Besics mellé…)
    Hajrá Fradi!!!

    Hozzászólás ideje: 2013. július 29. 09:17

HOZZÁSZÓLÁS