2024. december 22. vasárnap

Sanyi bá várja a folytatást

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2013. szeptember 1.

Miben? A győzelmet illetően bizonyosan, de a kapott gól nélkül lehozott meccsek is jöhetnek.

Szombaton este a csapat hozta a kötelező három pontot. Tudjuk, sokszor a kötelezőt nehéz behúzni. Tavaly sokszor egészen jó játékkal nem sikerült, most kevésbé jóval, igen.

Szoktuk volt mondani, mi akkor is győzünk, hogy ha kikapunk. Szombaton akkor is győztünk, ha nem volt a legjobb a játékunk. Remélem, a játék lesz újra jobb és jobb, a győzelmek pedig nem hogy nem maradnak el, hanem egyre nagyobbak lesznek.

Valamit azért a meccsről is. A legújabb összetételű védelem jól muzsikált, végre. Néhány összeszoktató meccs még jöhet, erre lehet jó a Ligakupa. Igaz, szombaton az ellenfél nem állította nagy próba elé ezt az alakzatot, bár edzőjük szerint uralták a második félidőt. Lelke rajta az edzőjüknek, én nem így láttam. A középpályán is történt egy s más. A meccs vége felé Moniz megbontotta a megbonthatatlannak hitt Cukic-Józsi kettőst. Olyannyira, hogy mindkettőt lekapta a pályáról. Lehet, a kísérletek ezután itt folytatódnak? Nem ártana ennek a csapatrésznek. Kulcspozíció az övék, a labdaszerzésekből nekik kell indítani a támadó szekciót. Gyorsan, dinamikusan, úgy, ahogy ők ezt ritkán tették, ha tették egyáltalán. Talán majd más összetételben ez is megoldódik. És ha megoldódik, akkor a támadók sokkal gyakrabban kerülhetnek helyzetbe, nagy helyzetbe is, amiből sokkal több gól születhet. Apropó, támadók. Diallo ígéretesen kezdett, a gólja parádés volt. Akar a fiú, ez vitathatatlan, a végére szerintem elfáradt. Bödének, ha nem ékben játszik, szokni kell a pozíciót, a társakat, vesd össze belső középpálya, ő lenne az irányítás ékköve, ha. Ha pontosabban kapná a labdákat. Jenner és Valpoort szombaton szélsőt és szélsőként játszott. Több labdából több elfutás produkálhatnának, több elfutásból több beadást. Ja, a nagy számok törvénye.

Valamit a játékvezetésről. Elszomorítónak tartom. Szombaton a félidőben azt hittem, rosszul látok. A televízió statisztikája szerint 15-3 volt a szabálytalanságok aránya. 15 Fradi szabálytalanság, 3 kecskeméti. Miért van ez? Egyszerű, immár tendenciának tűnik, hogy a Fradi esetében azonnal lefújják a labdára irányuló, a mai modern fociban alapnak tűnő agresszívebb játékot, csupán azért mert az ellenfél játékosa elesik. Vagy mert lepattan a jobb fizikai állapotban levő ellenfélről, pl. Bödéről, vagy egyszerűen eldobja magát. Ellenkező esetben pedig a nyilvánvaló szabálytalanság után is buzgón mutogat a sípmester, mehet tovább. Szerinte! Mert szerintem ez így nem mehet tovább! Kéretik a pályán egyenlő feltételeket adni a mérkőző feleknek.

De ne keseregjünk, győztünk, amivel a harmadik helyen van a csapat. És sorban jönnek azok a fordulók, ahol kötelező győzni, legközelebb a Pápa, majd az Újpest ellen. Ha azokat a kötelezőket is hozzuk, újra éledhetnek a bajnoki álmok. Kell is, hogy éledjenek, kell az a 29.

Hajrá Fradi!

Sanyi bá,
alias Simon Sándor

A végén, ahogyan a hazai meccsek után már szokásos jöjjön Sas Gábor néhány helyszíni fotója:

0298
0299
0320
0341
0352
0374
0448
0498

A végére ugorhat és hozzászólhat.

20 hozzászólás

  1. Kinizsi írta:

    Pénteken láttam a Szuperkupa döntőt, szombaton kint voltam a Puskás Ferenc Stadionban, vasárnap pedig megnéztem a Valencia-Barcelona meccset. Hát, láttam valami különbséget… Ennek ellenére, az 1:0-s győzelem után zúgott a „Szép volt fiúk!”. Valóban szép volt? Szerintem nem, de a győzelemnek én is örültem. Megint sok helyzet kimaradt, középpályánk nem volt, ezért szegény védelmünk gyakran hibázott, amikor lendületből vezethették rájuk a labdát. A játékvezető teljesen zavarodottan fütyörészett, de őt nem lehetett lecserélni.
    Megható volt a mérkőzés elején a két nagy halottunkról, Gyarmati Dezsőről és Gyetvai Lászlóról való megemlékezés. Nem felejtjük el őket!

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 2. 21:14

  2. kritikus írta:

    A magyar futball szégyene, hogy egy ilyen szedett-vedett társaság a dobogón lehet. Tegnap tíz idegennel a kezdőben az FTC megcsúfolását és egykori szurkolói provokálását láttuk, a Baráti Kör meg kritikátlanul tapsol ehhez. Ez az FTC már rég nem az, ami volt és sohasem lesz az újra. A Baráti Körnek is illene végre a tükörbe néznie. Akik ezt a folyamatot hagyják, azok mind az FTC sírásói.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 5. 07:59

  3. Kinizsi írta:

    Kedves Kritikus Úr!
    Ön is a tükörbe nézhet (biztos szépet lát!), de inkább azt javaslom, figyelmesebben olvassa a Baráti Kör honlapját. Nem tudom, honnan veszi a „kritikátlan tapsolást”.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 5. 20:07

  4. kritikus írta:

    Kinizsi úr!

    Onnan veszem, hogy a napokban – történelme során először – 10 külföldivel állt fel a Nemzeti Kincs, vagy minek is mondják ezt a szégyen halmazt. És a Baráti Körtől egy bejegyzést nem látok, hogy elég volt ebből, ez az FTC megcsúfolása. Egy bejegyzést nem látok, hogy állj, ez már nem a Ferencvárosi Torna Club, hanem az Interglobál Kft budapesti lerakata.A Baráti Körnek is fel kell emelnie a szavát, hogy az FTC számára nem ezt az utat jelölték ki alapítói, nem véletlen az össztársadalmi elfordulás a klubtól.
    Nem véletlen, hogy ma az FTC a gúny tárgya.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 6. 08:37

  5. kritikus írta:

    Kinizsi úr, még annyit, annak idején sem a külföldiek számával vettük fel a versenyt Európa élcsapataival, hanem Vargával, Alberttel. Most sem fogjuk felvenni a versenyt ellenük se Mateos-szal, se Somáliával, akkor meg minek idegesítenek minket abban a csúnya fekete mezben. Nézze meg a Győrt, bajnokok lettek húsz idegennel és tojik rájuk a város. Vegyen elő egy régi újságot mondjuk 82-ből, látni fogja a különbséget, ha esetleg nem is élte át, milyen amikor magukénak éreznek az emberek egy csapatot. Szándékosan nem az FTC-vel példálóztam.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 6. 08:56

  6. Kinizsi írta:

    Tisztelt Kritikus Úr!
    Természetesen én is nagyon örülnék, ha 11 magyar játékos alkotná a Fradit. Én is a tiszta magyar Fradin nőttem fel. De hol vannak a magyar játékosok? Azok, akik ma olyan ragyogóan szerepeltek Romániában, megfizethetetlenek a Fradi számára. Az utánpótlásunkat szétlopkodták. Maradtak az ingyen igazolható külföldiek. Sajnos! Persze, ha szép játék és eredmény lenne, akkor más lenne a hangulat. De láthatja, a Kecskemét elleni meccs után is sokan azt kiabálták, hogy „Szép volt fiúk!”. Én nem, és a Baráti Kör sem ovációzott.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 6. 22:11

  7. kritikus írta:

    Tisztelt Kinizsi úr!

    Mindaddig kár megkérdezni, hogy hol vannak a magyar játékosok, amíg se a drukkereknek, se a klubvezetőknek nincs rá igényük és helyettük akárkit is előrébb vesznek, ha az külföldi. Nézze meg ezt a Moniz” mestert”, aki előtt leborult Ferencváros és a Messiást látja benne, holott egy Sopron tarcsi elleni meccsbe is képtelen bele nyúlni. Őt királyként kezel mindenki, miközben a régi FTC-ben szertárosnak kevés lenne.
    Vagy nézze meg ezt a szerencsétlen Böde Danit, aki régen egy stabil NB III-as futballista lett volna a képességei alapján, most meg válogatott lehet pusztán a testi ereje okán. Talán emlékszik egy Németh Mikire aki hasonló kaliberű volt, vagy egy Füsi Janira.Ők akkor nem vitték semmire, ma százszoros válogatottak lennének. Manapság egy Böde-féle erősen képzetlen valaki sztár lehet, miközben a nála kétszer-háromszor iskolázottabb Nyilasit elküldenek a Sopronba, nem kap itt bizalmat, mert a mai franzstadti mentalitásnak Somália kell.
    Ez így nem fog menni továbbra sem, ehhez nem lesz partner a közönség továbbra sem.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 7. 07:11

  8. kritikus írta:

    Tisztelt Kinizsi úr, talán emlékszik, hogy szerdán ezt a MATEOS ISTENT (nem tudom elég nagy betűvel írni a nevét, hogy a franzstadti közhangulatnak megfeleljek) a tizenhatosnál egy nevesincs soproni gyerek leültette, majd miután felállt be is fűzte. Szabályosan bohócot csinált belőle, szerintem az év jelenete és poénja volt a magyar pályákon. Tehát van még remény, csak bizalom kell, virtus és nem menedzser gondolkodás.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 7. 07:36

  9. öreg írta:

    A legfontosabb, amit leírt, az a „menedzser gondolkodás”. Eléggé el nem ítélhető módon ma nincs más érték, mint minél nagyobb darab az aranyborjúból. A pénz ma a létezés feltétele. Reméljük nem sokáig és visszatérnek a valódi értékek, melyeket az FTC alapítói is tiszteltek. Ne bántsa ezeket a külföldieket, akik sokat áldoznak a Fradi sikereiért, és természetesen magukért is. Kell az eredmény, azaz a pénz – most. A létezéshez. Tartani kell a „frontot”, amíg a zöld vérű tehetségek felnőnek a feladathoz. Ezek a játékosok tisztában vannak azzal, mit és meddig vár tőlük a klub és a szurkolók. Odateszik magukat. Lélektelen játékos nem marad meg Moniz keze alatt. Nézd meg a kontraktusokat! Két – három év múlva a harmadosztály helyett a ma Sopronban játszó „nyilasik” ott lesznek a pályán, és talán lesz fontosabb is számukra, mint a pénz.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 7. 10:41

  10. kritikus írta:

    Tisztelt Öreg!

    Már szinte valamennyi frontot feladta a klub, nem tartott meg semmit, csak hánykolódik évek óta. Legutóbb ez a tíz külföldi a kezdőben, a klubszínektől eltérő dressz és idevehetjük azt is, hogy a klub átköltözött egy másik kerületbe, feladva ferencvárosi kötődést, vélhetően véglegesen. De azt is, ahogy a 2006-os kizárását „fülét, farkát behúzva” tudomásul vette. Sokak szerint a frontvesztés alapvető része a szurkolók regisztrálása is, amire semmi nem kötelezte az egyesületet. Az FTC hagyományai rég a ködbe vesztek és az FTC is ködbe fog veszni, ha ez így megy tovább, ez teljesen nyilvánvaló.

    A lélektelenséghez engedjen meg egy dolgot: hányszor láttuk annak idején Albertet lélektelenül, csípőre tett kézzel ácsorogni, aztán egy pillanat alatt eldöntötte a meccset és ismét csípőre tett kézzel ácsorgott. Ezzel csak arra utalok, hogy ezek a ma használt sztereotípiák – harcolni, ütközni, hajtani – nem jelentenek minőséget a labdarúgásban, ez szerintem jól érzékelhető az elmúlt években a Barcelona játékán. Játszani kell a pályán alapvetően, nem harcolni. A játékhoz viszont önbizalom kell amit csak úgy szerez meg valaki, ha a tehetségével tisztában levő edzőtől folyamatosan bizalmat kap.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 7. 12:29

  11. öreg írta:

    Kedves kritikus!
    Nem látok alapvető ellentmondást kettőnk véleménye között, csak másként értékeljük a helyzetet. Albert okos, zseniális játékos volt, pontosan tudta, mit miért csinál. A többiek pedig hajtottak, mert ők is tudták róla ezt. Mi a partvonalon kívülről mégis bíráltuk Flórit, „… de most már késő, most látom, milyen óriás ő – szürke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizében.” A ligakupameccsen Moniz fontos próbát tett, és megkapta a feleletet kérédseire. Bízom abban is, hogy a Fradi otthona felépül a IX. kerületben.
    Üdvözlettel.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 9. 11:58

  12. gyulabá írta:

    Kedves Uraim, nagy kár itt egymással veszekedni – most egy teljesen más időben élünk, egy teljesen más futball-közegben kell teljesíteni! Igen, valóban ma a futball-világot a pénz mozgatja – eléggé utálatos helyzet, de ez van és belátható időn belül nem is lesz másképp!!!
    Az elmúlt 40-50 év foci történéseit volt szerencsém végigkísérni, mint szurkoló és be kellett látnom – totális átrendeződés történt a világban. És egy nagyon kevéske nálunk. Nem (csak) a Fradival van „baj”, az egész magyar labdarúgás odavan – főként ha Albertékhez viszonyítjuk. (Bár én nagyon jól emlékszem az ő idejükből is hatalmas vereségekre, kiesésekre, akár Fradi-, akár válogatott vonatkozásban…)
    Szóval próbáljunk belenyugodni, hogy profi-világ van, és még lesz is egy darabig, és a jó játékosaink azonnal eladják magukat, ha pénzes kérő jelentkezik (lsd.: Gera, Huszti, Hajnal, Szabics … Sváb…) Eladunk, vásárolunk – ez már nem a Kispéter Mihályok kora. Sajnos, vagy…

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 10. 20:08

  13. öreg írta:

    Kedves gyulabá, talán nem kellen belenyugodni, hogy mi a Hazánkban kevesebbet kapunk a munkánkért, mint ott, ahová elkívánkoznak hasznos polgártársaink, beleértve a labdarúgókat is! „… a beletörődést sem tartom járható útnak, mert akkor soha nem lesz változás.” – Orbán Viktor.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 10. 23:51

  14. kritikus írta:

    Tisztelt Gyulabá!

    Természetesen elfogadnánk, hogy ma már más világ van, ez már nem a Kispéterék kora. Elfogadnánk valahogy azt is, hogy magyar nem játszott tegnap megint három a csapatban, néger meg öt. Elfogadnánk, hogy ez a profizmus, de akkor kérnénk hozzá a színvonalat is. Így viszont elfogadhatatlan, hogy se színvonal, se magyar csapat nincs. Az FTC-nek nem a külföldiek számában kéne példát mutatnia, hanem a eredményességben. Az meg pont fordítottan arányos a külföldiek számával.
    Fel kell tenni azt a kérdést, hogy ilyen Fradit szeretnénk-e, ilyen Fradiba szerettünk-e bele, ilyen Fradit alapítottak-e az alapítók. És ha mind a három kérdésre nem a válasz, akkor nem a külső körülményekben kell keresnünk a hibát, a magyarázatot, hanem magunkban. Igen, például a Baráti Körnek kellene jeleznie a klubvezetés felé: Anyám, én nem ilyen lovat akartam.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 12. 07:19

  15. gyulabá írta:

    Drága drukkertársak, a magyar focit nem a „négerek” tették tönkre, hanem a kommunizmus. Puskásék (és a többi sokezer) nem a „négerek” miatt hagyták itt az országot, hanem az ostoba elnyomó, kontraszelektáló rendszer miatt. A számtalan grundot beépítették, az iskolai testedzést elhanyagolták – és mindeközben a külföld rohamléptekkel rohant el mellettünk. 1958 óta figyelem a magyar focit, és a lecsúszáshoz – ha tetszett, ha nem – egyszerűen hozzá kellett szoknunk. Marseille óta csak lefelé vezet az utunk.
    Most, a XXI. században valahogy be kell állnunk a profi-sorba, ha azt akarjuk, hogy egyszer majd újra legyen magyar foci. Ami kevés tehetségünk van, azok rögtön elszerződnek külföldre, ezért kell egyelőre beérnünk a külföldiekkel, a „négerekkel”. Majd ha ismét megjelennek a Vargazolik, meg a Kocsissanyik akkor majd lesz újra igazi FRADI! De egyelőre örüljünk annak, hogy van egy Ricardo Monizunk, aki érti a Fradizmust, és idehoz nekünk néhány fradi-lelkü „négert”!!!
    Fel a fejjel, és hajrá Fradi!!!

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 14. 23:37

  16. kritikus írta:

    Tisztelt Gyulabá!

    A kommunizmus „virágzó” évei alatt (a hetvenes évek végéig) viszonylag jól teljesített a magyar futball. Ott hibáztak, hogy az Albert-Mészöly-féle bundás generációt hagyta szabadon garázdálkodni, ez okozta alapvetően a magyar foci erkölcsi, morális romlását.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 16. 08:30

  17. gyulabá írta:

    Kedves Kritikus!
    Sose felejtsük el, hogy egy rendszer jó, vagy rossz hatásai csak évekkel később jelentkeznek a valóságban. Ahogy a londoni és helsinki sikerek sem Rákosiéknak, hanem az „átkos” Horthy rendszernek voltak köszönhetők, ugyanúgy Puskásék (s utóbb Alberték) sikerei is a korábbi sporttársadalom termékei és nem a szocializmusé.

    Épp a szocialista „morál” engedte meg Albertéknek, hogy reális fizetés helyett bundákból és csempészésből egészítsék ki szerény jövedelmüket. Ez rontotta meg a magyar futballt! És ennek isszuk a levét mind a mai napig.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 17. 11:38

  18. kritikus írta:

    Tisztelt Gyulabá!

    Most ugye „jó rendszer” van 25 éve, mégsincs semmi hatása. Sőt…Ráadásul betegre keresik magukat a maiak és egyeneset mégsem rúgnak a labdába. Nem rendszer függő dolog ez.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 18. 08:29

  19. gyulabá írta:

    T.Kritikus!
    De, sajnos igen.
    Épp ezt próbálom megvilágítani. Amit a szocialista rendszer a maga kontraszelekciójával alapjaiban rontott el 45 év alatt, annak isszuk most a levét. De meg lehet nézni a többi ex-szoci országot, ott sem járnak a csillagokban a focisták. Az „egyeneset rúgókat” elviszi a külföld, a többi meg – mint nálunk nagyjából.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 18. 19:56

  20. kritikus írta:

    Tisztelt Gyulabá!

    Ha az Albert Varga, Göröcs, Farkas, Mészöly-féle 56-utáni generáció a kontraszelekció következménye, akkor jó dolog a kontraszelekció. Ezek a játékosok a grundokról jöttek, ez nem a Horthy, Rákosi rendszer sportpolitikája. Ahogy Puskás tudásához sem volt semmi köze a Horthynak, se annak a kornak az iskolarendszeréhez.

    Hozzászólás ideje: 2013. szeptember 19. 07:25

HOZZÁSZÓLÁS