Így múlik el a világ dicsősége? Így változnak a hangulatok? Egy hete még boldog volt Sanyi bá, most meg szomorú.

Mi történt? Hogy a hét közepén mi történt, amitől van okom szomorúnak lenni, azt mindenki tudja. Akeem Adams még most is az életéért küzd. Egy 22 éves, erőtől duzzadó fiatalember, akinek a szíve egyszer csak felmondja a szolgálatot és megszűnne dobogni. De a megszakadó szívvel szembeszáll az akarat, az orvosok erőfeszítése és mint az ugyancsak kiderült, megszámlálhatatlan ember erőt adó együttérzése. Így a szomorúságot szinte azonnal váltotta az ima, a remény, a gyógyulásba vetett remény.

Erre jött ez a szombat délután. A múlt vasárnapi eufória után, a hétközi megrendüléssel, de mégiscsak az újabb győzelem reményével. Mert minek is kellene következni egy kimondottan a bajnokságra törő csapatnál? Egy olyan meccsen, ahol a szakmai papírforma is ezt ígérte? Vereség lett a vége. Kikapni, vereséget szenvedni sokféleképp lehet. Úgy, ahogy a Fradi kikapott a felcsúti Puskás Ferenc Akadémia FC csapatától… Nos, keresem a szavakat, úgy is. Úgy is ki lehet kapni, csak ez igazán szomorú. Lehet, mást nem, engem ez szomorúvá tett. Igaz, én valahogy mindig szomorú vagyok, ha a csapatom kikap, sőt még akkor is, ha nem nyer. Valahogy így vagyok összerakva.

Szóval, vereség. Jobb híján, a televízió képernyője előtt követtem, sajnos azok az idők már tovatűntek, amikor hétről-hétre a lelátóról tudtam szurkolni a Fradi sikeréért, lett légyen az akár odahaza, akár idegenben. Való igaz, úgy a győzelem öröme, de vereség bánata is nagyobb, az az igazi közösségi élmény. Mindegy, nem nosztalgiázom. A múlt héten, amikor boldog voltam, sorsfordító pillanatról, lehetőségről ábrándoztam. Mert meggyőződésem, az olyan volt. Ritkán adatik meg, ha eljön a pillanat, meg kellene ragadni, hogy utána valóban ne legyen mellébeszélés, jöjjenek a tömegek. Azok, a mai szófordulattal „divatnak” nevezettek is, akiket csak a siker vonz. Jöjjenek és szurkoljanak. Erre a meccsre ép ésszel nem lehetett tömegeket várni, hiszen idegenben volt. És ugye van az a szabály, hogy a vendégszurkolók csak bizonyos számban kaphatnak jegyet. Én ezt rossznak tartom, de mindegy. Itt győzni kellett volna a kevesek előtt is, hogy utána, a következő héten ne legyen kérdés odahaza a magas nézőszám. Na, ez a lehetőség elúszott, lehet megint elölről kezdeni a nézőkért való harcot. Ami harc, úgy tűnik mára több frontossá vált. Ha ez csak a pályán látottaktól függne… Az idillikus és egyszerű lenne. Sajnos azonban, a Fradi körül, csakúgy mint az olajfák alatt, nincs béke. Többször elmélkedtem már arról, hogy a Fradi nem az elnökét, nem a vezetőségét, nem az edzőjét, nem a játékosait, nem a szurkolóit jelenti. Egyiket sem és mégis mindegyiket, így együtt. Ez lenne az egység, az egyetértés. Ha ez nincs, akkor nincs erő sem, az erkölcsről meg ne is beszéljünk. Hol van a három E szellemisége? Nem, nem arra gondolok, hogy egy az egyben vissza kellene térni a múltba. Nem másolhatunk korokat, módszereket. Az akkor volt. A mai kor követelményeihez kellene illeszteni, adaptálni ezeket az eszményeket. Mert a ma labdarúgása nem olyan, mint tíz, húsz, ötven, vagy száz éve volt. Úgy tűnik ez megoldhatatlannak feladat, mindenki mást gondol, másban látja a megoldást. Ez aztán egy-egy vereségen túlmutatóan is szomorúsággal tölt el.

Nem tudom miért, a mai játék nagyon kevésre sikeredett. Tompa volt, életlen volt, nem a Fradihoz méltó. Tovább ragozni nem is érdemes.

Inkább valami biztatót írok befejezésül. Egy sorozatot:

1 – 1 – 2 – 1 – 3 – 1 – …

A logikát kedvelők könnyen kitalálhatják, a pontok helyére a 4 következik. Az pedig nekünk négy soron következő győzelmet jelent a bajnokságban. Merthogy a sorozat számai az idei bajnokságban a Fradi egymás utáni győzelmeinek, majd vereségeinek a számait jelentik.

Mi mást is tehetnék egy ilyen meccs után? Várom azt a négy győzelmet, azt a 12 pontot. Azzal megint életre kelhetnek majd a remények. Azok a remények, amelyek Akeem Adamssal kapcsolatban sosem szűnnek meg, azzal a megszámlálhatatlanul sok emberrel együtt én is, és továbbra is, rendületlenül hiszek a gyógyulásában.

Sanyi bá,
alias Simon Sándor

Fotó: nemzetisport.hu