Az utóbbi hetekben voltam szomorú és csalódott, ami – mondhatni természetesen – idegeskedéssel is együtt járt. Nos, ez az idegeskedés mára eltűnt.

Mi történt? Semmi különös, csupán újra játszott életem csapata, a Ferencváros. És? És újra nem az elvárásaimnak, a vágyaimnak megfelelően szerepelt. Nem elsősorban az aggaszt, hogy nem győzött a mezőny messze leggyengébben rajtoló csapata, a Kaposvár ellen, hanem az, ahogy játszott, pontosabban szólva, ahogyan nem játszott. Aggódom és mégsem idegeskedem? Nem ellentmondás ez? Az lenne, ha még mindig komolyan hinném, hogy ez a csapat a bajnoki címért harcol. Akkor minden elvesztett pont miatt ideglelést kapnék, miként lehet azt behozni. Látva ezt a hetek óta tartó gyötrődést, én belenyugodtam, ez az év is oda. A három fordulóban eltékozolt nyolc pont túl nagy előny a riválisoknak. Meg kellene táltosodni, a riválisoknak pedig megbotlani. Nem egyszer, sorozatban, ahogy mi is tettük. Lehet? Persze, hisz a magyar bajnokság kiszámíthatatlan. Újra idegeskedni majd ráérek akkor is, ha netalántán ez megtörténik. Adná Isten, hogy megtörténjen! Mi lesz addig? Mondjuk, nyugodtan – ezzel együtt szomorúan és csalódottan – veszem tudomásul, hogy most ez van. És mindeközben nagyon remélem, hogy azok, akik közvetlenül tehetnek a folyamat megfordításáért, a játékosok és az edzők, tesznek is. Tehetnek, hisz ebből élnek. Én nem ebből, én ezért élek. Nekem a Fradi volt, van, lesz, minden vergődésével együtt. Ahogy sok szurkoló vallja, az én szerződésem egy életre szól, én akkor is itt leszek, ha ők már rég máshol keresik a boldogulást. Csak azt várom, hagyjanak valami lenyomatot, amitől ott maradnak az emlékezetemben és ha lehet ez a lenyomat a szépről, jóról, dicsőségről, győzelmekről szóljon. Oly nagy elvárás ez? Szerintem nem, hisz már ez a csapat is aratott emlékezetes győzelmeket. A baj az, hogy ezek egyszeriek, soha nem sikerül sorozatban szállítaniuk. Talán, eljön majd az a periódus is. Addig is, ahogy mindig,

Hajrá Fradi!

Sanyi bá,
alias Simon Sándor

Fotó: nemzetisport.hu