2024. december 22. vasárnap

Novák Dezső is elment

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2014. február 27.

NovákDezsőSzB barátunk nem is oly rég jelentette meg aggódó írását, miszerint sorban hagynak itt minket a legnagyobb nemzetközi dicsőséget szerzett csapatunk, az 1965-ös VVK-győztes csapat játékosai. Sajnos, ezt erősíti a friss hír, meghalt Novák Dezső.

Ki ne ismerné eredménysorát játékosként a Fradival. Négyszeres bajnok (1963,64,67,68), egyszeres kupagyőztes (1972), VVK-győztes (1965), VVK-döntős (1968).

Ki ne ismerné eredménysorát edzőként a Fradival. Háromszoros bajnok (1981,95,96), kétszeres ezüstérmes (1982,83), BL-csoportkörbe jutás (1995).

Ki ne ismerné a világon egyedülálló olimpiai eredménysorát. Kétszeres olimpiai bajnok (1964,68), egyszeres bronzérmes (1960).

Ki ne tudná, hogy a nagyválogatottal is Európa-bajnoki bronzérmes volt (1964), illetve hogy 1968-ban a világválogatottba is meghívták.

Ismét szegényebbek lettünk, egy újabb világklasszist vesztettünk el. Nem sokkal a február 3-án ünnepelt 75. születésnapja után végleg megpihent Novák Dezső. Örök nyugalmat kívánunk neki!

Novák Dezső búcsúztatása és temetése 2014.03.17-én, 13 órakor lesz Budapesten, a Szent István Bazilika altemplomában.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

7 hozzászólás

  1. Kristóf írta:

    Nyugodjék békében!

    Hozzászólás ideje: 2014. február 27. 13:41

  2. iviftc67 írta:

    Nyugodjon Békében! Pont kedden beszélgettünk a BTK-ban Dezső báról …..Soha nem feledjük emlékét!

    Hozzászólás ideje: 2014. február 27. 14:29

  3. Kinizsi írta:

    Az említett SzB írásban szereplő 11:8 arány, sajnos, 10:9-re módosult… Novák Dezső, nyugodjék békében!

    Hozzászólás ideje: 2014. február 27. 20:17

  4. Hélisz József írta:

    Sajnos elment oda, „ahonnan még nem tért vissza utazó”, de ahol sok fradista fogadta a zöld-fehér labdarúgók legeredményesebbikét.
    Hálás vagyok azért, hogy személyesen is megismerhettem.
    Pár hete még arra készültem, hogy gratuláljak Neki 75. születésnapján és most már csak a temetésére vihetek virágot.

    Hozzászólás ideje: 2014. február 28. 18:20

  5. lacimadár írta:

    Hát, igen… égi csapatunk egyre erősebb, sajnos… ismét összeállt a Novák-Mátrai – Dalnoki (Páncsics) hátvédsor, amelyiken felnőttem, az a csapat, amelyiknek óvodás koromban fújtam az összeállítását… Isten nyugosztalja, Dezső bácsi!

    Hozzászólás ideje: 2014. március 2. 19:47

  6. gyulabá írta:

    A gombfoci csapatomban is Novák volt a legjobb 11-es rúgó.

    Ha jobban belegondolunk, Novák Dezső volt minden idők legjobb Fradista Jobbhátvédje. (Tudom: Rudas, Mátrai, Martos – de akkor is!)
    Isten veled Dezső!

    Hozzászólás ideje: 2014. március 4. 17:19

  7. Kinizsi írta:

    Novák Dezső búcsúztatása március 17-én 13 órakor lesz a Szent István-bazilikában.

    Hozzászólás ideje: 2014. március 9. 16:32

HOZZÁSZÓLÁS