2024. december 21. szombat

Elmélkedés a kiszámíthatóságról

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2014. március 16.

Ahogy a múlt héten, most sem csupán az éppen soros bajnoki meccsről írok. Akkor a Fradinak megfelelésről elmélkedtem, most a kiszámíthatóságról teszem ugyanazt.

Ftc-DvscA Debrecen elleni meccs előtt sokan kérdezték, meglesz-e az idei év első bajnoki győzelme. A csapat a pályán válaszolt. Nem lett meg.

Most már csak az a kérdés, miért? Miért nem akar sehogysem összejönni az a győzelem? Pedig a csapat akar, a csapat küzd, a csapat a nyilatkozatok szerint győzni akar. Sőt, szemre a csapat jobban játszik, mint éppen soros ellenfele, most éppen a listavezető Debrecen. És mégis ez lett, ami. Hiába a korai gól, nem sikerült megtartani az előnyt. Úgy tűnik az Újpest elleni meccs óta el van átkozva a Puskás Stadion, az úgynevezett hazai pálya. Miért?

Nekem van egy válaszom. Azért, mert a Fradi játéka kiszámítható. Kiszámítható, hogy miként fognak brusztolni, helyezkedni a pályán, sőt kiszámítható a védekezési hibapont is. Az ellenfelek edzői pedig rendre jól számolnak, jól olvassák a játékot. Azt a játékot, amely még ha fegyelmezett is, mégis olyan iparos jellegű. Olyan, amilyen a magyar bajnokságban nem egy csapatnak van és valljuk be, másoknak ez jobban működik. Hiányzik a játékból a váratlan, a kiszámíthatatlan, az olyan húzások, megmozdulások, amelyre az ellenfél nem lehet felkészülve, mert azok ott, az adott pillanatban születnek. Úgy is lehet mondani, a Fradi játékából hiányoznak az egyéniségek, akik a játékukkal vezérei lennének a csapatnak. Vezérei a cselekedeteikben, aztán vezérei szavakban. Igen, szavakban is, mert az sem látszik, hogy bárki tüzelné a másikat, bárki fordulatszámot tudna váltani. Amíg csendes iparosok teszik a pályán a dolgukat, addig minden kiszámítható lesz, addig nem várhatunk változást. Kellenek a kiszámíthatatlan virtuózok, kellenek a közönség maximális győzni akarását a pályára konvertálni tudó szívemberek. Ha ezek meglesznek, nem marad el a győzelem sem.

Várjunk és reméljünk. Mást nem tehetünk, mert ahogy mondani szokták, a mi szerződésünk egy életre szól. Megint elvesztettünk két pontot, de akkor is, mint mindig, HAJRÁ FRADI!

Simon Sándor

Felhasznált fotó: www.nemzetisport.hu, Veres Viktor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

5 hozzászólás

  1. Kinizsi írta:

    Dacolva a hideggel, szélviharral bizakodva mentem a meccsre. Egyszer csak megszakad a rossz sorozat. Sajnos, ezúttal sem szakadt meg. Ennek fő oka, hogy a csapatnál semmi fejlődés nem látszik. Hiányzik a kreativitás. Az igyekezettel nincs baj, csak a tudás kevés. Nincs egy góllövő csatárunk, az utolsó Schembri volt, aki állítólag túl sok pénzt követelt. (Érzésem szerint nem többet, mint a jelenlegi külföldiek.) Nem akarom bántani Bödét, de az ő helyét nem találják az edzők. Megáll háttal a kapunak egy védővel a nyakában, s meg sem próbál oldalirányban elmozdulni, hogy meg lehessen játszani. A középpályások közül egyedül Leonardo tud indítani (milyen jó lenne a kiutált Andrezinho), de nincs kiket, egyedül Somalia a megjátszható partner. Szépen csúszunk lefelé. Három meccsből két pont. Elég ez, ezzel kell jelenleg megelégednünk? Remélem, nem! Hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2014. március 16. 22:20

  2. feribá írta:

    És miért nem lehet öt csendes iparos béréből egy spílert venni? Nem várni kell és remélni, hanem cselekedni.

    Hozzászólás ideje: 2014. március 17. 09:46

  3. Kinizsi írta:

    Tegnap, első mérgemben, nem írtam a játékvezető ténykedéséről. Megvártam a szakértő Puhl véleményét és a NS értékelését. Természetesen a 3. félidőben szó sem volt Kassai bírálatáról, helyette megdicsérték, hogy jól látta Somalia „műesését”. Ennyit a tárgyilagosságról. Azt, hogy Bouadla két percen belül háromszor szabálytalankodott és a pályán maradhatott egy sárgával, senki sem említette meg. És itt jön a NS. Szegény Bouadláról külön keretes írás, hogy megsérült (túl nagyokat rúgott a fradistákba). A NS számolni sem tud: „FTC: 3 meccs, 3 pont.” sajnos, csak 2. Kassait egyébként „csak” 7-re értékelték, tehát valami igazunk nekünk is lehet…

    Hozzászólás ideje: 2014. március 17. 10:30

  4. sarosi istvan írta:

    Az 1. és 3. hozzászólásod tökéletes-gratulálok. Ami Böde problémája, nem az Ő problémája, hanem azé aki évek óta nem vette észre(játéktudását most sem vitatom), hogy, kellene még egy pár mellé, mert betolva a védők közé ékként, tudása felét nem tudja adni. Szenved , akar de sokszor mint a hiénák lógnak nyakában ketten, plusz egy másik meg hátrább biztosit.Ő NEM ÉK!!! Pakson sem az volt! Muniz Diallót akarta előretolni, aztán Dani a center helyéről a második hullámban érkezve -BUUUUUMMMM!Emlékezzen a Paksi góljai mind igy kaptu tőle. Még egy: mit vár Kassaitól, PUHL találmány, Ő volt a keresztapja a birói pályára.Ezzel az emberrel mi soha nem nyerünk! Emlékezz Zalaegerszegre mikor Marótit kiszórta a 93.percben és 11.-est itélt,mert Béla felszabaditó rugása érte a lendülő karját? Na most megyek a vérnyomáscsökkentőmért………

    Hozzászólás ideje: 2014. március 17. 16:45

  5. Kinizsi írta:

    Kedves Szurkolótársaim! Egyet ne felejtsünk el! Mi minden meccsünket idegenben játsszuk, míg az ellenfeleket feldobja, hogy a Puskás Stadionban játszhatnak, ráadásul – szokatlan módon – nézők előtt. Majd ősszel a katlanban!

    Hozzászólás ideje: 2014. március 17. 18:58

HOZZÁSZÓLÁS