Sárosi István múltidézése után ugorjunk vissza a jelenbe. Nézzük az új évad első bajnoki mérkőzését, amelyet megnyertünk Kecskeméten. Mi volt pro és mi kontra?

Kezdhetném azzal, én megmondtam és korábban leírtam. Pár napja, a Rijeka elleni kupabúcsút követően írtam, hogy ami ott kevés volt, a bajnokságban elég lehet. Elég, mert a hazai labdarúgó bajnokság, sajnos, egész más színvonalat képvisel, mint Európa. És itt nem csak az elitre, az európai középszintre gondolok, amit például a Rijeka is képviselt. Ami aggasztóan kevés volt a Rijeka ellen, az itt működött. Itt tudott tempót diktálni a Fradi, itt lehetett labdát birtokolni, itt volt idő a passzokra, itt nem büntették kíméletlenül a hibákat. Pedig itt is látszott, ennek a csapatnak még van hova fejlődnie.

A kupameccshez képest néhány helyen változott az összeállítás is. Az eredmény ismeretében, szerencsére. Böde ugyanis egyértelműen jelezte, nem helyette, sokkal inkább mellé, mögé kell előre is játszani tudó játékosokat hozni, játszatni. A három gól, az három gól, azt nem kell magyarázni. Ha Bödét kiszolgálják, akkor Böde jön, Böde gólt szerez, lábbal, fejjel, mindegy.

A Fradi folytatta tehát a tavasszal megkezdett és épített bajnoki győzelmi szériát, amely immár tíz meccsnél tart. A meccsen az is látszott, a 35 éves Gera tényleg vezére tud lenni a csapatnak, ő más szinten játssza fejben ezt a játékot. Az ő érkeztével kétségkívül kreatívabb lett a középpálya még Leonardóhoz képest is, hiszen a brazil egyedül próbált beindulni, ritmust váltani, Gera Zoli pedig keresi az ütempasszok lehetőségét, mindamellett már az első bajnokin bemutatta a lassan védjegyévé váló hátravetődős, ollózós lövést. Ha az az erő nem csak 60, de 90 percig kitart nála, a társak pedig ráéreznek a játékára, itthon nagy baj nem lehet.

Negatívum is van? Hogyne lenne! Anélkül szinte lehetetlen lehozni egy meccset. Kezdjük a védekezéssel. Az első félidőben semmi gond nem volt, az ellenfél, mintha osztályokkal lejjebb játszana. Aztán a második félidőben szerkezetet váltottak, gyorsabb játékosok jöttek be és a védelmünk összehozott egy gólt. Később Dibusz bravúrjára volt szükség, hogy ne legyen második. Érthetetlen számomra Pavlovic utolsó hét perce. A meccs már eldőlt, erre ő kétszer besárgul, sajnos immár nem először, sőt harmadszor, az utolsó percben kiállítják. Nesze neked összeszoktatandó védelem! Ismerve a magyar fegyelmi gyakorlatot a visszaesőkkel, egy pár meccsen megint lehet alternatív megoldásokat próbálgatni.

Szóval, nem szabad elszállni, látni kell a hibákat, kijavítani azokat és itthon, a mi kis futball kávéházunkban ennek lehet eredménye. Mi, örök optimista szurkolók ebben bízunk, Hajrá Fradi!

Simon Sándor

Fotó: nemzetisport.hu (Korponai Tamás)