2024. december 21. szombat

Színes anekdoták a múltból

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2014. augusztus 6.

Sárosi Istvánnak köszönhetően folytatjuk a múlt derűs pillanatainak felidézését. A szerző ezeket üdítő jelleggel frissítőnek szánja a ma eredményeitől elcsigázott “Baráti Kör” tagjainak. A történetekből nyilvánvaló, hogy a múlt század 50-es és 60-as éveiben a futballisták magánéletében is voltak szeretni való, a magyar virtust felvillantó pillanatok.

1961. február 7. válogatott labdarúgó mérkőzés, Kairó, Magyarország – EAK (Egyiptom) ellen.

Kotász Antal

Kotász Antal

A mérkőzés előtt Dr. Botár Zoltán, a válogatott orvosa és Kotász Antal, balfedezet vásárolni indult.

Dr. Botár így fordult a fedezethez: „Öcsi, megtetszett egy szőnyeg. Kellene!”
Kotász Öcsi: ”Bízd rám!”

Az árus 10 fontra becsülte áruját.
Öcsi hideg nyugalommal: „5 font.”

A kereskedő, mint aki nem jól hall, a füléhez emelte kezét, aztán hitetlenkedve néz az égre:
„Kilenc.” Majd némi pantomim, aztán újra: „Kilenc.” – sóhajtotta.

„Öt.” Mondta Kotász jéghidegen.
Az arab letérdelt a szőnyegre, öklével verte, a szája szegletében némi hab jelent meg.
„Haljon éhen családom, pusztuljanak nyomorultul az árváim, legyen hét!”

„Öt.”
A kereskedő a köntösét kezdte szaggatni, a szeme kidagadt, néhány tánclépést lejtett.
“Érjen kínhalál, vesse ki a föld a tetememet, a sakálok egyék meg, sújtson Allah átka, legyen öt!”

Erre Kotász, csak úgy odavetve: „Négy.”

Végül 2,5 fontért elvitték a szőnyeget.

Ennél sokkal egyszerűbb volt Sándor Csikar és Albert Flóri üzleti kalandja.

Sándor Csikar

Sándor Csikar

Flóri: „Csikar! Kellene az a tevenyereg.”
„Melyik az?” így Csikar.

„Az ott. Az a szép piros.”
Csikar a kereskedőhöz fordult: “Mennyi?”

„Öt.”
Erre Csikar fogta a tevenyerget és letett egy kettest a pultra. Aztán homlokon csókolva
az arabot ezt mondta: “Szervusz Ali!”, majd kimasírozott az üzletből.

Negyedóra múlva arra jártak. A kereskedő még mindig meredten állt a pultnál.

Trükk Dél-Amerikából.

Baróti Lajos

Baróti Lajos

Szabadrúgás 20 méterről. Rivelino a “hóhér”. Valaki beáll a sorfalba, hirtelen lehajol, a helyén süvít el a labda, GÓL.

Vándor Kálmán felüvölt: ”Ezt a fifikát, trükköt, hamisítatlan déli ravaszság!”

Majd megkérdi a mellette ülő Baróti Lajost: ”Mit szól hozzá?”

Baróti halkan szól: ”A belét is kitapostuk volna.”

Ennyit a dél-amerikai ravaszságról.

Mátrai Sándor a Kinizsibe igazolásáról.

Mátrai Sándor

Mátrai Sándor

Mint leendő testnevelő tanár, vígan éltem a főiskolai életem. Jött Komorettó,
a Bp.Kinizsi elnöke: “Írd alá, ne hülyéskedj!”

Aláirtam, csak húzzon el!

Később derült ki, ez havi 750,- Ft fizetést jelentett, meg bajnoki pontonként 200,- Ftot, plusz egy kiló májat.

Aztán felbukkantam a Fradiban. Sok reménnyel, kevés kétséggel. Rudas Feritől nagyon féltem! Mivel a sérülése visszavetette, párszor körülfutottam, de a Fradi befogadott.

Rudas Feri úgy sérült meg, hogy a játékvezető lesről engedte el a szélsőt. Rudas 10 méteres hátránya ellenére utánavágtatott és a 16-os körül beérte. Henni, látva a veszélyt, kidobta magát. Szörnyű reccsenés. Rudast a mentők vitték el. Stabil válogatott volt, Európa leggyorsabb hátvédje. Utána soha
többé. 1950. március 19-et írtak.

Kispéter Mihály, TE PÉLDAKÉP!

Robosztus alkat, maga a csapatszellem, hatalmas FRADI imádattal megáldva.

Kispéter Mihály

Kispéter Mihály

Budapest, Népstadion, kb. 60 000 néző. Egy kiscsapat heroikus küzdelem előtt
áll a kormány által finanszírozott Bp.Vasas, minden oldalról támogatott elitjével.

Játékoskijáró: egy fiatal KINIZSI harcos sírva megy a PAPÁHOZ: ” Misa Bá’! Az a játékos
lefasisztázott, hogy rohadjatok meg mind.”

Misa, mint paripa a „Rohamra” vezényszóra: „Melyik?”
„Ez.” mutatta a játékostárs.

Misa: „Egy pillanat, bíró spori!”
„Rendben Misi, majd szóljon”- válaszolt a bíró.
“Sziszi” a Vasas csékája: “Csak röviden!”

Misa erre odament a megjelölt játékoshoz: “Gyere velem kis barátom, menjünk oda a sarokba!”, majd a fülénél fogva kihúzta a Vasas sorból a kis gonoszt.
„Na, idefigyelj te bunkó! Az a gyerek 12 éves korában Auswitzban vesztette el az apját és az anyját! Ő faszista?”
„Na, gyere csak velem!”
Elhúzta a sarok mögé. Néhány csattanás, dörgő helyreigazítás. Mikor előkerültek, a játékos vöröslő pofával, füllel érkezett.

A játékvezető: “Minden rendben Misi? Mehetünk?”
Sziszi válaszolt a másik sorból: “Mehetünk Pajtás!”

Utána, kivonulás, őrjöngés a nézőtéren. Végül a Vasas 5:2-es vereséggel vonult le.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

14 hozzászólás

  1. Sárosi István írta:

    Az „Aranycsapat” öltözője:anno 53′.Közel kéttucat sztár hallgatja Guszti bácsit.Leg
    alábbis Ő azt hiszi. A csapat többsége Puskás és Czibor állandó „csörtéjét” figyeli.
    – Guszti bácsi, a Sváb folyton piszkál. Miért nem zavarja már ki?
    – Zolikám, maga azt figyelje amit mondtam.
    – Mit mondott?
    – Azt kértem Zoli, hogy itt-ott bukkanjon fel, zavarja a védelmet.
    – Jó, majd viszek egy ásót,aztán az alagutrendszeren át itt-ott
    előbukkanok az ásóval.Majd meglátja mekkora meglepetés lesz.
    – Guszti bácsi. Látja?….Hát nem Bolond?
    – Látja a Sváb mit megenged magának: Hogy beszélsz a Főnökkel Teeee!

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 6. 18:48

  2. Sárosi István írta:

    Mátrai: 63’ban nyertünk bajnokságot,megnyerhettük volna az egyidényest is, ha……
    A küszöbön álltunk, két meccs: Szeged,Dorog-no meg a Honvéd.A két vidéki sétameccsen a -Rátkai,Varga, Albert, Rákosi,Fenyvesi .-csak egy gól és OKÉ minden.
    Nem jött össze.A HONVÉD-FTC-7:2 ….Kiütöttek bennünket!Megalázó volt mikor Tichy
    a karjait széttárva jelezte:
    -Elég srácok, nem kell több- A pofám leszakadt.Eszembejutott a Páncsics
    és köztem levő acsarkodás megannyi változata- ami ide vezetett.Nem bunda volt, egy
    belső érlelődő frakcióharc.De maradt még Dorog…. Egy gól és bajnokok vagyunk!
    Szegeden-Aczél, Honvéd, már emlitettem,
    Dorogon 85′ perc – még bajnokok vagyunk. Egy szögletből lepattanó lab-
    dát Szuromi „bespiccelte”. Vége, bajnok a Győr. Ők már levezettek, Sopronban
    szaladt a hirnök: „Bajnokok vagytok!” De mindezt magammmal elhitetni örök dilemmám. ( „Jól gondolj bele Sanyi, és tudd meg mi a különbség a partvonal és a
    pártvonal között”)

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 8. 18:56

  3. Sárosi István írta:

    1953. Népstadion.60 000.néző. Bp. Vörös Lobogó – Bp. Honvéd. G.:Bödör,Kovács II
    ill. Kocsis. Diskurzus már a kijáróban: ” Csikar! Anyáddal legyél jóban paprikászsákon.”
    Csikar: ” Azt a Jó Anyád.-persze utánad.”
    Hernádi ” Kuss legyen, kérem, kérem sporttársak.! Mi ez”.
    Akkor már az idegeszségtől habzott a szája.
    Húznk kifelé, de a duma az ment a kezdőkörig.
    Aztán éles szögből Puskás kapura lő, a labda szó szerint formálisan másfél méter-
    re kikerült, és bemegy a kapuba.
    Hernádi fütyül:”Les”
    Puskás csipőre tett kézzel:” Hernádikám,nem volt les:
    „Les volt, lefujtam:”
    Puskás „kapásból lő:” Igen? Akkor kapja be a ………..
    Mire Hernádi lángvörösen:” Nem kapom be!”

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 11. 13:45

  4. Sárosi István írta:

    Dalnoki Jenő mesélte: „Egyszer szivattak meg cefetül – talán életem legnagyobb bakija. Diósgyőr-Ferencváros. Percek voltak hátra, nem birtunk egymással. O:O.
    Egy hosszu labda előre, egy határozott hang: -Add haza.- Társaim már megindultak
    előre. Sarokkal hazatettem a labdát, a miskolci Iván lekezelte, és a hálóba vágta!
    Vigyorogva rohant e közös ölelkezésre!Én utána!
    A mérkőzés végéig üldöztem, körbe-körbe zavartam a pályán, ha utolérem Isten
    bizony agyonrugom……….

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 15. 16:38

  5. Sárosi István írta:

    Terpikó András volt a VÁP országos főparancsnoka, sürün kisért bennünket külföldre.
    Általában Nyugatra….Nyugtalan társaság hazafalé – tele órával! Csikar maga volt a
    Szent Antal.- hallatlan nyugalom, halk dudolás. Vámos jön – böröndök nyilnak, a
    legnagyobb nem.Terpikó: „Elvtársam, nézze meg nyugodtan, az enyém.” – „No de
    hogy gondolja az Elvtárs?.” Elvonult, nagy viháncolás a kupéban.ahol az „éberek”
    nem találtak semmit.
    „Na, mi ez a nagy vigalom”? – igy Terpikó.
    „Örülünk, hogy Bandi bácsi meguszta. Mert mi nagyon szeretjük.”
    ” Engem?”
    ” Meg a bőröndjét! Abban vannak az órák.”

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 15. 17:17

  6. Sárosi István írta:

    Mátrai, mimt újonc a válogatottban,szégyenkezve hallgatta Puskás korbácscsapással
    felérő szidását. Percenként jött a „paraszt, a k…..nénikéd.”
    Végül Bozsiktól kért segitséget.
    – Szidjad te is a nénikéjét……
    Sanyi a Puskásra félistenként felnéző pályakezdő percekig gyüjtötte a bátorságot,
    és mikor fölélőtt, odaüvöltötte:
    – Öcsi, a rosseb a sváb, k…….nénikédbe…….
    És várta világvégét, de legalább azt, hogy Puskás beletapossa a fűbe. Őcsi arca
    azonban felderült és elégedetten mutatott Mátraira:
    – Ebből a hosszú marhából még lesz futballista………

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 18. 17:02

  7. Sárosi István írta:

    Volt Csepelnek egy ügyes balfedezete Rákosi Feri. Ezen a meccsen nem játszott
    de éppen a zuhanyozóból jött ki, mikor Rákosi Mátyás a „Magyar Nép Atyja” egy kör
    közepén Gallowich Tibor társaságában búcsuzott – elmenőben.
    Ekkor érkezett el Puskás „dilijének” ideje.
    Anyaszült meztelenül törülközött és mikor Rákosi már elérte az ajtót, elorditotta ma-
    gát:
    – Rákosi !!!
    Rákosi Mátyás megtorpant, visszanézett, Puskás pedig Rákosi (Rottenbiller-ről
    magyarositva) Feri felé fordulva: ” Adj már egy törölközőt” nyilatkozta óhaját.
    Egy pillanatig megállt a levegő, majd a meglepett Rákosi Mátyás zavartan elhagy-
    ta a helyiséget.
    Az esetnek lett folytatása, a Csepelnéhány nap mulva levelet kapott Rákosi
    titkárságától – kérték -hogy Rákosi (Rottenbiller ) Ferenc ne játszon többé Rákosi
    néven.
    Igy lett a Rottenbiller Ferencből – Rákosi Ferenc -belőle Rátkai Ferenc.
    Ennyit a magyarositások koráról!!!!

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 18. 17:35

  8. Kinizsi írta:

    Kedves Sárosi István! Nagyon jók az anekdotáid! Később is játszott egy Rottenbiller a csapatban, ő Rákosi/Rátkai leszármazott? Te biztos tudod.

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 18. 20:27

  9. Sárosi István írta:

    Mélyen Tisztelt Barátom „KINIZSI” !

    Kérésedre azonnal válaszolok: ROTTENBILLER ISTVÁN. 1940-2007. (67 év)
    1960 -73 : a Csepel labdarugója, csatár 12 évig.
    256. mérkőzés:65 gól.
    1960.IX. 17. Bemutatkozás:Csepel-Honvéd 0:0
    Térdsérülése végzetes volt, visszavonult.
    Később utánpótlás edző, 1997.-től :gyúró.
    Nevezett csládjogi tartozása szerint Rottenbiller-Rákosi-Rátkai a NAGYBÁTYJA volt.
    Köszönöm elismerő szavaid, boldogan teszem „köteleségem” csak legalább
    Boldogságot tudjak okozni valamennyiőtöknek.

    Tisztelettel,barátod : Sárosi István.

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 19. 13:27

  10. Kinizsi írta:

    Kedves István Bátyám!
    Köszönöm a gyors és pontos válaszodat. Sokat tanulhatunk írásaidból!
    Barátsággal:
    Kinizsi

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 19. 14:55

  11. Sárosi István írta:

    Bp.Honvéd-Bp.Dózsa. Rangadó Kispesten

    Két játékos állt fent a tribün lépcsőjén- Puskás és Mészáros.Hirtelen négy Csajka
    gépkocsi érkezett. Az egyikből kiszállt Farkas Mihály hadseregtábornok teljes fő
    tiszti egyenruhában
    Öcsi harsány orditással fogadta:
    -Ha-ha,öreg! Mi van?! Kimenő van a szegényházból? Fölvette a pizsamát?..
    A honvédelmi miniszter tábornoki nadrágján szokásos piros csikra utalva.
    – Na, csak ne nagyon ugráljon -replikázott Farkas Mihály- majd a pályán
    legyen ilyen nagy legény……
    A dialógust hallva Mészáros, mint akit ördögök üldöznek, felvette a nyulcipőt,és
    szerinte életében ilyen vágtát nem produkált, hátra-hátra nézve, nem e követik.
    Amit szabad Jupiternek……ugye a többi ismerős!

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 19. 17:52

  12. Sárosi István írta:

    De azt ugye nem tudják Tóth Mihály (az 1954.es VB döntő meglepetés csatára mi-
    ért kapta a PAPA becenevet? No akkor elmondom……
    Uj fiu lévén a válogatottban nem igen ismerte a protokoláris rendet. Farkas Mi-
    hály hadseregtábornok „kiséretével” mindig belátogatott az öltözőbe „orcavizitre”.
    Ezuttal is igy volt, háttal az ajtónak csodaszámba menő bőrkabátjában tette tisz-
    teletét.
    Nyilt az ajtó, betoppant Tóth Misi. Meglátva a csodás kabátot, óriásit vágott a
    Főnök hátára.
    – Papa, de jó puffanós jakód van!
    A „kisérők” a fegyverükhöz, társak az arcukhoz kaptak. Sebes Gusztáv Tóthot
    biztonságva helyezve, hosszú ideig könyörgött Farkasnak, ne legyen balhé.
    Azóta ha Tóthot hátba vágták annyiszor futott rajta végig a hideg.

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 19. 18:10

  13. Sárosi István írta:

    Törökország.1955. A kék-fehérek egy szálloda éttermében reggelit rendeltek. A pin-
    cér bólogat,nyugtázza a kivánságokat.
    – Evet- azaz „igen”. Aztán balsorsa elérte – Csikar következett és rendelt.
    – Evet- bólogatás, Csikar méltatlankodás: -Dehogy ettem, most akarok….
    – Evet- értetlenkedett a pincér. Csikarban felment a pumpa: ” Az anyád…
    Uristenit Ali. Ha egyszer azt mondom nem ettem, akkor nem. A szemem
    kopog az éhségtől, Te meg itt állandóan gyanusitgatsz.Hogy Allah homá-
    sitsa fel agyad.
    A pincér széttárva karjait, néhány török tőmondat kiséretében meghajolt:
    _ Evet.-. mondta némi remegéssel hangjában.
    De erre már Csikar kirugta a széket maga alól gyilkos pillantásokat lövelt a két-
    ségbeesett pincérre, az gyorsan eliszkolt.
    Jött is a reggeli, de ezt érdekes-már másik pincér tálalta fel.

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 20. 11:33

  14. Simon Sándor írta:

    Kedves István Bátyám!

    Utólagos engedelmével így köszöntöm. Köszönöm a színes anekdotákat, amelyek közzétételére új helyet kerestem. Nem máshol, mint a fejlécben, középen létrehoztam egy Anekdoták nevű gombot, amelyre kattintva megnyílik a gyűjtemény. Ezentúl, minden írását ebbe a gyűjtőbe is bemásolom, hogy az érdeklődők főhelyen, egybegyűjtve olvashassák.

    Üdvözlettel:

    Simon Sándor

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 20. 12:11

HOZZÁSZÓLÁS