2024. december 22. vasárnap

Fradi-Nyíregyháza pro és kontra

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2014. augusztus 25.

A Nyíregyháza ellen az új stadion immár tétmérkőzésen is debütált. Győzelemmel.

Gera-NyiregyTermészetesen, mondhatják sokan, egy Fradinak az újonc ellen mindig győznie kell. Lehet, de az utóbbi időben látott Fradinál ez azért mégsem volt olyan egyértelmű. Hála Istennek, a tegnapi meccsen mégis az lett. Ennek pedig egyetlen játékos az oka, Gera Zoltán.

Bevallom, nagy tisztelője voltam és vagyok Gera Zoltán játékának. Így különösen örülök, hogy meccsről meccsre többet látok abból, amiért velem együtt oly sokan megszerették. Azok a bravúros, levegőben mutatott megoldások, fantasztikus lövések és pontos passzok, nem nélkülözve az önfeláldozó mentést sem. A Nyíregyháza ellen is ízelítőt adott ebből a csodálatos repertoárból Zoli. Az eredmény nem is maradt el, egyértelműen nyert a csapat.

Mindamellett Zoli taktikailag is ott van a szeren, a szünetben mértani pontosságú elemzést adott a riporternek az első félidő játékáról, a másodikban követendő taktikáról. Sajnos, 3-0 után, amikor már nem volt a pályán, az ő szavaival élve, egy kicsit trehánykodott a csapat. Én meg azt teszem hozzá, hogy onnantól, hogy lement, nem volt, aki pontosan lője a pontrúgásokat. Mert, ezen a meccsen, szerencsére a kezdettől Zoli vállalta ezeket. Mit tesz Isten? Veszélyes volt miden berúgott szöglet vagy szabadrúgás. Miért? Egyszerű a válasz, mert ezeket nem csak el kell végezni, ezeket a helyzetnek megfelelően kell rúgni. Mondjuk, olyan rúgótechnikával és ésszel, mint, amivel Zoli rendelkezik. A távoli lövés műfajáról ne is beszéljek. A gól, amit ma rúgott, már most pályázhat a szezon gólja címre.

Igen, így is lehet játszani egy betömörülő kiscsapat ellen. A régi szurkolók tudják ezt, hiszen régebben ez volt a rendszeres játék. Nagyon remélem, a fiatalabbak is ehhez fognak hozzászokni, köszönhetően Gera Zoli játékának. Csak így tovább Zoli!

Mondtam, hogy nagy tisztelője vagyok, tán ezért is szólt róla ez a bejegyzés. Szerdán várom, várjuk a hasonló folytatást a másik újonc, a Dunaújváros ellen, természetesen győzelemmel.

Hajrá Fradi!

Simon Sándor

Fotó: nemzetisport.hu (Havran Zoltán)

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

3 hozzászólás

  1. Kinizsi írta:

    Élmény volt látni Gera Zoli játékát, passzait, gólját és a szaltóját! Köszönöm, Zoli! Hajrá Fradi!

    Egy kicsit más, a Fradi tábor által utált Bajzátról. Régóta állítom, hogy Nyilasi, Törőcsik után ő volt a legtehetségesebb magyar játékos. Kitűnő felépítésű, jól cselez, jól lő, jól fejel. A magyar futball vezetőinek, edzőinek a hibája, hogy nem vitte semmire, de a Fradinak mindig borsot tört az orra alá. Elítélhető a viselkedése, de hol voltak a pedagógiai érzékkel is megáldott magyar edzők?

    Gondolom, ez a bejegyzésem vitát fog kiváltani.

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 25. 17:47

  2. Simon Sándor írta:

    Miben vitatkozzunk?
    Hogy Gera Zoli zseniális? Egyetértek.
    Hogy Bajzát tehetséges játékos volt? Egyetértek.
    Hogy a legtehetségesebbek egyike lett volna? Majdnem egyetértek.
    Hogy hibáztak a vezetői meg az edzői? Egyetértek.
    Hogy sok borsot tört a Fradi orra alá? Egyetértek.
    Hogy a viselkedése néha elítélhető? Egyetértek.
    Hogy hol voltak a pedagógiai érzékkel is megáldott magyar edzők?

    Nos, ez már jó kérdés! Van-e egyáltalán még pedagógia az edzések módszertanában? Felnőtt csapatoknál már nem hiszem. De úgy tűnik, az utánpótlásban is hiánycikk, hisz onnan jönnek a tehetséges, ám azzal nem megfelelően sáfárkodó játékosok. Mai szóval tán így helyesebb, nem megfelelően menedzselt játékosok. Mert a menedzselésben az első, és mindenek felett álló szempont a pénz. Sajnos! Így nem csoda, hogy a tehetség nem válik értékké.

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 25. 19:39

  3. Takács Gábor írta:

    Természetesen Gera Zoli egészen különös klasszis. Azonban azt is látni kell, hogy nagyon egységes, többnyire fegyelmezett csapat lettünk. Ezért várom bizakodva a következő meccseket.

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 30. 14:05

HOZZÁSZÓLÁS