I.
Fel van lobogózva Újpest ősi vára,
Lila drapériát húztak minden házra.
Bajvívó csatára így készül a város,
Ellenfél a szomszéd, híres Ferencváros.
Igaz, dicsősége megkopott már régen,
Tíz éve is múlt, hogy ott végzett az élen.
Bár fiai sokszor vitézül harcoltak,
Bajnoki reménynek ismét búcsút mondtak.

II.
A „Megyeri réten” gyűlt össze a népség,
Bajvívó leventék, sokezres kökönség.
S mielőtt a játék kezdetét vette,
Mint krónikásunk azt híven feljegyezte,
Az újpesti táborban vidáman nevetve,
Göröcs vezér szólt a nyeszlett mellét verve:
„Minden Albert gólra kettőt rúgok máma,
Mert én is pályázom a gólkirályságra!”

III.
S hogy az ellenfelet jobban elrémítsék,
Borsányi stopliját éles szegre verték,
Ám Albert Flórián csak a fejét rázta,
Ez nem ijeszté meg, sem Szini vadsága.
A durva erőszaknak kontrája az erény,
Dalnoki levente szava higgadt, kemény:
„Esküszöm az égre, egek nagy Urára,
A Nagy-Göröcs jobbszárny nem rúg ma labdába!”

IV.
Szócsatáztak volna biz tán még sokáig,
De a közönség nem ily csatára vágyik.
S hogy türelme ne legyen végsőkig csigázva,
Harsonák jelére kifut a két gárda.
Zöld remény színében az ARANYLÁBÚ SRÁCOK,
Míg püspöki lilában a büszke Dózsások.
Ki-ki helyére megy, kezdődik a játszma,
Felzúg a közönség, van nagy zsivaj, lárma.

V.
De nézzük, mi történt? A háló máris zörög,
Kapuból a labdát már szedi is ki Török.
Mert ALbert testcselét Várhidi „megette”,
És Flórikánk a lasztit a léc alá tette.
Alig számolhattunk közben kettőt-hármat,
Tapsolhattunk újra Kocsis dugójának.
Újpestiek szíve dermed hideg jégbe,
Bánatos képpel merednek az égre.

VI.
Szám szegény leírni mind a történteket,
Tény, győz a Ferencváros, mint a fergeteg.
Nem teljesedett hát az újpesti álom,
Őszi vereségért, hogy ma visszavágjon.
Dalnoki levente tartja ígéretét,
Mátrai lefutja kukac lendületét.
Miután játszanak még vagy egy óráig,
Az eredmény marad zárókürtszóig.

Albert Flóri röhögött,
Nem látott még törököt.
Miközben Ő röhögött,
Készültek a törökök.

Ment törökkel játszani,
Aczél, Novák, Dalnoki,
Albert, Páncsics, Rátkai,
Hiányzott csak, Mátrai.

Isztambulba érkezve,
Egy mecsetbe betérve,
Imádkoztak Allah-hoz,
„Adj erőt a játékhoz!”

Allah így szólt, adhatok,
Többi múljon rajtatok.
Észt remélem, hoztatok,
Otthon bölcsek voltatok.

Pályán már a törökök,
Jöttek, csak úgy dörögött.
Ahmed, Tarik, Musztafa,
Így esett az első fa.

Aczél már csak röhögött,
Így lőnek a törökök?
Elrúgták a Flóri lábát,
Ahmed ezért nem vár hálát.

Gólya, gólya, gilice,
Albert Flóri kibiceg.
Török gyerek felvágta,
Az MLSZ gyógyítja:
Borral, rummal, fekete Opellel.

Aczél meg csak kesereg,
Támadjatok gyerekek!
Miközben így kesereg,
Háló újból megremeg.

Édes Novák barátom,
Rajtad a sor, hadd látom!
Mennék én is pajtások,
De úgy fáj az oltásom.

Nem segít már imádság,
Töröké a vidámság.
Kiugrik a kis Tarik,
Aczél majdnem be….
Mert benn van a harmadik.

Remény rózsák hervadnak,
Fradi könnyek potyognak,
Nincs erő, mi ellenáll,
Negyedik is betalál.