2024. december 22. vasárnap

65 évesek lettek…

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2014. december 21.

DSCN5760A Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület székhelyén nagyszámú zöld-fehér társaság gyűlt össze. A baráti találkozó célja az volt, hogy a 65. születésnapjukat a napokban ünneplő Branikovits Lászlót és Martos Győzőt köszöntsék.

A két, többszörös válogatott labdarúgónkat Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte és ajándékozta meg, egyúttal átadva az FTC vezetőinek és dr. Bácskai János ferencvárosi polgármester köszöntését és ajándékát.

Ezt követően az FTC Baráti Kör vezetői, Rudas Ferenc elnök, dr. Springer Miklós alelnök és Hélisz József főtitkár köszöntötte és ajándékozta meg a két születésnapost. Ezeket az ajándékokat Wlach László, a Baráti Kör lelkes tagja és „szponzora” biztosította.

DSCN5762A köszöntöttek sorából nem maradt ki a Fradi egyik leglelkesebb szurkolója, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület tagja, a 70. életévét betöltő Vakulya László sem.

Már többször beszámoltunk arról, hogy ezeken az összejöveteleken milyen jó együtt látni a múlt és a közelmúlt azon játékosait, akik annyi sok örömöt szereztek a Fradi szurkolóknak. Ezúttal a kapusposzt kivételével minden posztra akadt egy-egy kiválóság. Dr. Juhász István tréfásan meg is jegyezte, egy jó csapatnál nincs is szükség kapusra. Hogy kik voltak jelen: Rudas Ferenc, dr. Fenyvesi Máté, Galambos Antal, Karába János, Szűcs Lajos, Horváth László, dr. Juhász István, Németh Miklós, Szőke István, Bálint László, Vépi Péter, Branikovits László, Martos Győző, Mucha József, Szokolai László, Ebedli Zoltán, Kincses Sándor, Dzurják József. Jó kis névsor!

Az összejövetel „Békés, boldog Karácsonyt!” üdvözletekkel zárult.

SzB
2014. december 19.

DSCN5756
DSCN5772
DSCN5775
DSCN5776

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Kinizsi írta:

    Szalad az idő! Egy évvel fiatalabbak nálam… Isten éltesse őket erőben, egészségben! Hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2014. december 24. 20:06

HOZZÁSZÓLÁS