Egy elemző igénnyel összeállított, igen komoly bejegyzéssel lepjük meg kedves olvasóinkat, amelyben a szerző – aki eddig szezon közben a statisztikák karbantartásában jeleskedett – górcső alá veszi a teljes magyar NB I-et. Górcső alá, mégpedig olyan részletességgel, amely egy csak a saját csapatáért szorító szurkolónak szinte elképzelhetetlen, ily módon mégis lehetősége lesz megismerni az ellenfeleket, hogy ha a velük való megmérkőzés közeledik, reálisabban mérje fel az elvárásokat.

Hosszú, három hónapos téli álma végéhez közeledik a magyar labdarúgás élvonala, még két hét, és újra izgulhatunk kedvenceinkért a hétvégéken. De vajon melyik csapattól mit várhatunk majd a tavasz során? Ezzel foglalkozik mostani cikkünk, de persze már most szögezzük le, hogy ilyenkor még csak találgatni lehet, latba véve az erősítéseket, következtetéseket levonva az egyesületek körül történő eseményekből. Azt is tudjuk, a valóságban nagyon sok múlik majd a játékosok közti kohézión (amibe külső szemlélőként nem látunk bele) és a szerencsefaktoron is (ami pedig előre megjósolhatatlan), épp ezért vannak mindig váratlanul jól és váratlanul rosszul szereplő gárdák is – ősszel előbbire példa lehet az MTK, a Paks, vagy épp a Kecskemét, míg utóbbira a Haladás, a Pécs és a Győr. Haladjunk hát hátulról előrefelé!

Ha ránézünk a tabellára, láthatjuk, hogy az utolsó 6 csapat mindegyike legalább 10, de legfeljebb 14 megszerzett ponttal rendelkezik, senki nincs nagyon leszakadva, így köztük óriási csata várható a kiesés elkerülése érdekében. Ám a 11. helyezett Nyíregyháza és a 10. pozíciót elfoglaló Kecskemét között már 8 pontos szakadék húzódik, így ettől fölfelé valakinek borzalmasan rossz tavaszt kéne produkálnia a kieséshez, amire semmi jel nem utal egyelőre. Ezt belátták a sereghajtó hatos vezetői is, ugyanis az jól látszik, hogy lehetőségeikhez mérten mindegyikük nagymértékben próbált erősíteni.

Ahogy már fentebb említettük, ősszel nem kis meglepetésként szolgált, hogy a PMFC telelt a 16., utolsó pozícióban. Az tény, hogy már 2014 tavaszán belső feszültségeiktől zengett a sportsajtó, de adott volt egy 7. helyen végző gárda, melynek keretében alig történt változás a nyáron, és bár a Márton-Lőrincz edzőpáros helyett Véber Györggyel vágtak neki ennek a szezonnak, eleinte valahova középre pozícionálhattuk őket. Ehhez képest a gyenge játékhoz még gyengébb eredmények párosultak, Véber már a novembert sem élte meg a padon, és az ideiglenesen kinevezett Kulcsár Árpáddal sem változott a helyzet. Mígnem aztán az előrehozott 2 tavaszi fordulóban már Robert Jarni irányította a mecsekaljaiakat, így láthatta élesben is a keretet, amit aztán télen alakítgatott egy kicsit, de talán nem akkora mértékben, mint arra számítani lehetett. Eddig 5 érkezőről és 4 távozóról tudunk, tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy 4 játékos ki lett cserélve és hozzájuk csapódott még egy. Szabadlistára került a csatár Pölöskey Péter és a balhátvéd Mohl Dávid, helyükre érkezett a bolgár Dimitar Makriev és a horvát Mario Tadejević, a Debrecenbe távozó támadó középpályást, Wittrédi Dávidot a horvát Ivor Weitzer, míg a belső védő Lantos Leventét a bosnyák Branko Ojdanić váltja a keretben, továbbá érkezett még a jobbhátvédként és jobbszélsőként is bevethető szerb Branko Pauljević. A távozók közül Pölöskey és Mohl alapemberek voltak, Wittrédi hol játszott, hol nem, Lantos pedig a baranyai Dombi Tibinek felel meg, aki már régóta csak percekre jutott szóhoz, de ős-pécsiként egészen idáig vezető szerepet töltött be az öltözőben. Ezzel szemben az érkezők mind külföldiek és róluk semmit nem tudunk, így ezen változtatások minőségét egyelőre nagyon nehéz megítélni, sülhet el így is, úgy is, nagyon sok múlik majd az új igazolásokon és Robert Jarni motiváló képességein.

A 11 ponttal 15. helyen telelő Szombathelyi Haladás szintén azon kategóriába tartozik, akiktől ennyire gyenge teljesítményt nem vártunk. Noha nyáron nagyon sok alapember távozott, akiket nem sikerült megfelelő minőségben pótolni, az Artner Tamással évek óta a felsőházba tartozó együttest kevesen várták kieső helyre. A pletykák szerint Artner és a vezetőség sosem jött ki igazán jól egymással, így amikor már az eredmények sem jöttek, nem volt meglepetés, hogy a mesternek távoznia kellett, ám az utód, Szentes Lázár azonnal megosztotta és a mai napig megosztja a szombathelyi szurkolókat. Emlékezhetünk rá, hogy ő már 2002-ben ült a Haladás kispadján és kiesett a gárdával, de kupadöntőbe vezette őket, ahol végül alulmaradt az Újpesttel szemben. Mostani kinevezése után az első 5 meccsen szerzett pont és rúgott gól nélkül maradtak vele a vasiak, hogy aztán végül az utolsó meccsen egy óriási sárdagasztásban 3-1-re legyőzzék a Kecskemétet és elugorjanak az utolsó helyről. A bizalom Szentes felé a vezetők irányából töretlen, így télen nagytakarítás kezdődött. Az egyből látszik, hogy a saját nevelésű fiatal tehetségek kevés lehetőséghez jutnak majd, így Zsirai Martint és Medgyes Zoltánt kölcsönadták, Mursits Roland, Gyurján Bence és Szakály Attila végleg távozott, míg Farkas Márk szabadlistára került. Némileg nagyobb meglepetést keltett, hogy megváltak Dvorschák Gábortól is a védelemből (őt Artner alighanem Guzmics hosszabb távú helyettesének szánta), Nagy Olivértől és Kamil Kopúnektől a középpályáról, míg szintén nem maradhatott a Városi Viktor, Zamostny Balázs, Andriy Efremov trió sem (akik ősszel sem zavartak sok vizet), a balhátvéd Katona Máté pedig súlyosan megsérült télen. Egy tucatnyi távozót persze pótolni is kell, az érkezők pedig az edzőhöz hasonlóan szintén megosztják a szurkolókat. A Győrből érkező Dudás Ádám és Leandro Martínez neve jól hangzik, a Kispestről kölcsönvett Raffaele Alcibiade a védelemben akár be is válhat, míg a középpályára a Kolozsvárról igazolt Davide Petrucci korábban 5 évig volt a Manchester United játékosa (igaz, ott pályára nem lépett, általában kölcsönadogatták). Sokkal kérdőjelesebb a szintén egykori kispesti Andrea Mancini személye, de a balhátvédbe vett Jánvári Gábor és a nálunk is megfordult középpályás, Nagy Patrik sem feltétlenül jelent minőség-emelkedést, az pedig külön érdekesség, hogy a sok-sok éve a szombathelyi kapuból kirobbanthatatlan, tavaly a válogatottba is bekerülő Rózsa Dániel is kapott egy olyan riválist a Juventustól kölcsönvett román Laurențiu Brănescu személyében, akivel szemben könnyen alulmaradhat. Ha egy jó téli alapozással még Rocchi és Radó is formába kerülne, akkor kijelenthető, hogy vannak olyan játékosok ebben a Haladásban, akik meccseket képesek eldönteni, de látszanak még lyukas posztok is (elsősorban a balhátvéd), és nagy kérdés, hogy a megosztó Szentes Lázár mennyire tudja magát elfogadtatni a játékosokkal és a szurkolókkal. Hasonlóakat írhatunk, mint a Pécs esetében: erősen sötét ló a gárda tavasszal.

Rendkívül érdekes eset a 13 ponttal a 14. helyen tanyázó Dunaújvárosé is. Azt tudni kell, hogy ennek a csapatnak még jogilag sincs semmi köze a 2000-ben bajnok Dunaferrhez, egész egyszerűen csak ugyanabban a városban, stadionban és színösszeállításban lépnek pályára, de egy megyei együttes, a Pálhalma jogán felkapaszkodva. Ezen felkapaszkodás során a 2011/12-es szezonban már voltak az NB2-ben, de kiestek onnan, ám egyből megnyerték az NB3-as csoportjukat és sikerrel vették a Sopron elleni osztályozót, így tavaly újra a másodosztályban szerepelhettek, akkor azonban nemhogy ki nem estek, de újoncként egyből fel is jutottak az élvonalba. Ott senki nem várt tőlük semmi különöset, főleg nem úgy, hogy az első 10 fordulóból 9-szer idegenben léptek pályára a stadionban történő világítás-építés miatt, 1-szer pedig hivatalosan hazai pályán Székesfehérváron, ráadásul eközben a csapat erősítgetése is a vártnál lassabban történt. Ennek megfelelően 10 kör után nyeretlenül, 3 döntetlennel szerénykedtek az utolsó helyen, ami ráadásul csak 2 pontot ért, mert pont ellenünk, az elhalasztott meccsen jogosulatlanul szerepelt Józsi György és Orosz Márk, így még pontlevonás is sújtotta őket. Minden arra utalt, hogy az egyik biztos kieső körvonalazódik, ám váratlan fordulat következett be. A 11. fordulóban mindjárt egy győzelemmel birtokba vették a világításos újvárosi katlant, és ezzel egyidőben egyre pofásabb támadójátékkal rukkoltak elő. Noha a védelemben folyamatosan akadtak problémák, a szimpatikus játék eredményekkel is kezdett párosulni, melynek az lett az következménye, hogy már kieső helyen sem állnak. Télen aztán folytatódott a csapat tudatos erősítése, elsősorban a védelemben és a befejező csatárok területén. Távozni egyetlen kivétellel kizárólag olyan játékos távozott, akik ilyen-olyan okokból keveset játszottak ősszel (Timotej Dodlek, Józsi György, Rowen Muscat, Szalai Tamás, Milinte Árpád, Hangya Szilveszter), ez az egyetlen kivétel pedig a fiatal Zsótér Donát, akit a Videoton visszarendelt kölcsönadásából és inkább a Puskás Akadémiába irányították át (ismét kölcsönbe) tavaszra. Zsótér elsősorban támadó középpályás, de többször játszott csatárt is Újvárosban, csatárposztra viszont érkezett a Paksból Eppel Márton és a korábban Pápáról jól ismert Goran Marić, velük biztosan nem gyengültek a piros-fehérek. A középpályára megkapták a Viditől kölcsönbe a fiatal Papp Mátét, aki korábban már szerepelt náluk az NB2-ben is, míg az ősszel sokat gyengélkedő védelembe 3 új játékost is igazoltak (vélhetően a kezdőbe) az egykori fradista Rafe Wolfe, a most is a kötelékünkbe tartozó, az MTK-ból kölcsönbe ide átirányított Hidvégi Sándor és a szabadon igazolható Vaskó Tamás személyében, ráadásul a kapuban Nagy Gergely egy Milinténél komolyabb vetélytársat kapott a korábbi zalaegerszegi és kaposvári szlovén Safet Jahič személyében. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a bajnokság elején lejátszott rengeteg idegenbeli mérkőzésnek most lesz meg a „gyümölcse”, sokszor játszhatnak majd otthon az újvárosiak, így ha Dobos Barna vezetőedzőnek sikerül egy masszív védelmet fabrikálnia és az ősz végén látottakhoz hasonló lesz a támadófelfogásuk, akkor simán vehetik a bennmaradást – természetesen a rivalizálás óriási, így a feltételes mód indokolt.

A 13. helyezett, 13 pontos Budapest Honvédnál megint kissé nehéz jóslatokba bocsátkozni, a légkör házon belül finoman szólva sem feszültségmentes. Már Pietro Vierchowod őszi elküldése is némileg meglepő volt, de Hemingway akkor azt azzal indokolta, hogy a két cél (nemzetközi kupás hely elérése és a saját nevelésű fiatalok sok játéklehetősége) közül egyik sem látszik teljesülni. Aztán hazacsábították és esélyt adtak a közben Nyíregyházán megbukott Csábi Józsefnek, ami talán váratlan húzás volt, de magyarázni lehetett a mester kispesti múltjával. Igen ám, de az eredmények vele sem jöttek, kiestek a kupából ellenünk (ezzel az EL-t 2015-re végképp elfelejthetik), míg a bajnokságban egészen a kiesés közelébe süllyedtek. Ennek ellenére Csábi látszólag tovább élvezte a bizalmat, majd február középén egyszer csak bejelentik, hogy ismét új vezetőedző van, ráadásul a tavaly kissé sértődötten távozó Marco Rossi személyében, nem sokkal később pedig a nemzetközi igazgatónak, Fabio Cordellának is mennie kellett, megspékelve némi nyilatkozatháborúval, időközben pedig bejelentették 9 új külföldi játékos leigazolását is, így alighanem a fiatalok a kitűzött célok ellenére kicsit hátrébb szorulnak… Ezen 9 spíler közül az argentin Lucas Ontivero tűnik nagy fogásnak, aki a Galatasarayból jött kölcsönbe és állítólag 2 millió eurót ér. Persze a másik 8 között is lehet, sőt a nagy számok törvénye alapján valószínűleg lesz is jó futballista, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján vélhetően joggal szkeptikusak a kispesti szurkolók is, ráadásul köztük 2 balhátvéd és 3 befejező csatár található, amit Hemingway ugyan egy blogbejegyzésében pozitívumnak értékelt, lévén ezek hiányposztjaik voltak ősszel, ám ha a ló másik oldalára esnek, az könnyen vezethet rossz csapategységhez, klikkesedésekhez. Akinek biztosan örülhetnek a piros-fekete hívek, az a kecskeméti kölcsönjátékból visszarendelt fiatal jobbhátvéd, Botka Endre (már ha itt lehetőséghez jut majd…). Igazából itt is csak a távozókról tudunk véleményt alkotni: Jobtól, Traorétól és Portillától biztosan többet vártak, mint amit mutattak, Alcibiade ugyan alapember volt, de távozásáért nem sok ember hullajt könnyeket, Bobál Gergelyt és Kapacina Valért pedig inkább kölcsönadták az NB2-be, hogy többet játszhassanak majd. Rajtuk kívül még akadtak ugyan távozók, de ők csak a létszámot növelték. Jelen pillanatban nehéz elképzelni, hogy ez a Budapest Honvéd hogyan lesz ütőképes csapat a bajnoki rajtra, bár a tulajdonos óriási várakozással tekint az új igazolásokra és kétségtelen tény, hogy Marco Rossi is bizonyított már korábban csapatépítés terén, de az idő sürget, aligha fog beleférni, ha csak úgy április közepére-végére állnak majd össze. Ha nem így lesz, akkor két együttes megelőzésére valószínűleg alkalmasak lesznek.

A 12. helyezett Lombard Pápának már 14 pontja van, ezzel együtt ha valakire igaz az, hogy nagyon nehéz dolguk lesz a bennmaradásért vívott harcban, akkor ők azok. Noha a Pápáról szinte minden év elején elmondható, hogy kiesőjelöltek és valahogy mindig megúszták a 2009-es feljutásuk óta, objektíven nézve ez most aligha fog nekik sikerülni. Az, hogy most nincsenek kieső helyen, nagyban köszönhető a Mátyus Jánossal 6 forduló alatt szerzett 8 pontnak, ami szinte szenzációszámba ment (sajnos a mi legyőzésünk is közte volt), a tréner önkéntes távozta után 11 kör alatt megszerzett 6 pont már jobban tükrözte a realitást ősszel is. Egy, Kovács László irányította rendkívül hosszú átmeneti időszak után Pápán is már a téli szünet előtt megtalálták a végleges megoldást Lengyel Ferenc személyében, akinek ez kétségtelenül nagy bizonyítási lehetőség, de kérdéses, hogy élni tud-e vele. A játékoskeret már ősszel is a leggyengébbek között volt említhető, és bár látszik, hogy próbálnak a lehetőségeikhez mérten erősíteni, ez nagyságrendekkel elmarad a riválisaikétól. Még fontos távozók is akadtak, hiszen Kenesei Krisztián inkább a Vasast választotta, míg az élvonalban idáig csak Pápán szereplő, több poszton is bevethető Tóth Gáborra, Faggyas Milánra, Andrei Floreanra, Benkő Krisztiánra és Marián Slukára Lengyel nem tartott igényt. Helyükre jött kölcsönbe 4 győri fiatal játékos, akiknek az ETO-ban nem lett volna esélyük idén bekerülni: Stieber András, Vankó Imre, Pongrácz Viktor és Illés Dávid, négyüknek egyébként összesen van 4 NB1-es meccsük… Továbbá érkezett még Juhász Dániel a BKV Előréből, Eisenberger Tamás pedig a Siófokból, akiknek szintúgy nincs rutinjuk az élvonalban, mígnem az elmúlt napokban bejelentettek két, pápai szinten csúcsigazolást is a visszatérő Mouhamadou Seye és az egykori debreceni Yannick személyében, ám ez így összességében nagyon vékonynak tűnik. Noha idén biztos kiesőre nagy összeggel nem érdemes fogadni, azért a Pápa komoly esélyekkel pályázik erre.

Az alsó hatos legjobb pozíciójában, a 11.-ben a Nyíregyháza áll szintén 14 ponttal, mégis talán a legnagyobb változás itt történt télen. Az ősszel Csábi Józsefet váltó Mátyus János láthatóan szabad kezet és ami talán még fontosabb, megfelelő anyagi forrásokat is kapott a keret átalakításához, így a 2, már ősszel kirúgott futballistán túl nem kevesebb, mint 10-en távoztak, helyükre viszont 8-an érkeztek, és ezek a változások első ránézésre óriási minőségi javulást jelentenek. A távozók között ugyan van nagyobb név is Bajzát Péter személyében, és talán még a két debreceni kölcsönjátékos, Nagy Zoltán és Szécsi Márk érdemel említést, a többiek (Huszák, Jánvári, Molnár Marcell, Sándor István, Spitzmüller, Patály, Gengeliczki) komoly célok elérésére kevesek voltak. Ezzel szemben a két játékos a Slovan Bratislavából, Igor Žofčák és Juraj Halenár komoly igazolások, a 60-szoros lett válogatott Deniss Ivanovsról nem is beszélve, de a Debrecenből átcsábított L’Imam Seydi, vagy a tőlünk kölcsönvett Predrag Bosnjak is bőven jó fogások egy kiesés ellen küzdő egyletnek, rajtuk kívül pedig még érkezett két grúz középpályás és egy horvát védő. Mivel az is kijelenthető, hogy a keret átalakítása időben megtörtént és láthatóan átgondolt koncepció szerint ment végbe egy olyan edző irányításával, aki valósággal csodát tett (még ha rövid időszak alatt is) egy másik csapattal ősszel, akkor megállapíthatjuk, hogy a Nyíregyháza kiesése talán a legvalószínűtlenebb az alsó 6 együttes közül.

Ezzel el is érkeztünk a következő szinthez: azokhoz a klubokhoz, ahol már a téli szünetben szinte teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy sem hátrafelé nem kell nézegetniük, sem előrefelé nem lehetnek komolyabb céljaik. Három ilyet lehet sorolni: a Kecskemétet, a Győri ETO-t és a Puskás Akadémiát.

A Kecskemét 22 ponttal áll a 10. helyen, amit ha nyáron előre ajánlott volna nekik valaki, alighanem vakon aláírják, különösen akkor, amikor 5 forduló után 1 ponttal álltak a tabella utolsó helyén. Nagyon úgy tűnt, hogy a KTE nyáron túlságosan is megfiatalított, legyengített kerettel vág neki a bajnokságnak, de Bekő Balázs 2014 tavasza után ismételten bebizonyította, hogy nagyon ért a szakmához: egy olyan csapatot fabrikált a lila-fehérekből, amelynek a nagyon stabilan védekező és kontrákra berendezkedő 5-3-2-es felállását elképesztően nehéz volt megverni, még a Videotonnak sem sikerült, ráadásul mindezt úgy, hogy közben egy 17 éves középpályás, Kitl Miklós alapemberré vált, ami nagyon ritka a mai magyar futballban, de Botka Endrét is említhetjük, akit szinte nulla NB1-es tapasztalattal kölcsönadott ide a Honvéd, aztán télen már rendelték is vissza, olyan jól játszott jobbhátvédben. Az imént elmondottaknak megfelelően változás is alig történt a télen, hiszen ok sem volt rá – ugyan a visszarendelt Botkán kívül Balázs Zsoltot elcsábította a Paks, Varga Róbert pedig magánéletbeli okok miatt kérte távozását, helyükre érkezett kölcsönbe Debrecenből az őszt Nyíregyházán töltő Nagy Zoltán, valamint két, egyelőre ismeretlen szerb játékos Nebojša Skopljak és Stefan Radoja személyében. Nem lenne meglepő, ha Balázs helyére a későbbiekben érkezne még egy csatár, ettől függetlenül alighanem a Kecskeméttől tavasszal is azt várhatjuk, mint ősszel: sok ellenfélnek gondot fognak jelenteni – szerencsére mi már túl vagyunk rajtuk két 3-1-es győzelemmel.

A 23 ponttal 9. helyen álló Győr nagy kakukktojás a semmiben lebegő csapatok között, hiszen ott aztán vitathatatlanul a bajnoki cím volt az elvárás nyáron – ehhez képest akkora mélyrepülés jött, amit senki nem várt és látszólag teljesen indokolatlan is, hiszen anyagi gondok sem támadtak és Horváth Ferenccel a tavalyi szezonban szárnyalt az ETO. Ezt a szereplést természetesen Horváth állása nem élhette túl, helyére egy rövid átmeneti időszakot követően Vasile Miriuţă került Kolozsvárról, akitől nagyon sokat várnak a Kisalföldön, ő pedig hamar robbantott is. Először még csak ütős nyilatkozataival, aztán például azzal, hogy olyan emberekre nem számított, akik az ETO elmúlt évekbeli sikereihez nagyban hozzájárultak, például a hozzánk igazoló Varga Roland, vagy az Újpesten kikötő Nemanja Andrić. Rajtuk kívül is akadt még jónéhány távozó: Rafe Wolfe, Leandro Martínez, Dudás Ádám és Sváb Dániel több-kevesebb lehetőséget kapott, Valentin Babić és Mihai Nicorec viszont már régóta csak a bő keret tagja volt. Akadt egy érdekes eset is: az ősz végén az új mesternél lehetőséget kapott egy saját nevelésű szlovákiai magyar tehetség, Bénes László, akivel télen aláírattak egy 2017-ig szóló szerződést egy fix kivásárlási árral, amit aztán nemrég a szlovák listavezető Žilina kifizetett, Bénes pedig boldogan, furcsa nyilatkozatok közepette el is hagyta Győrt és inkább Szlovákiában képzeli még a válogatott folytatást is. A távozók helyére egyelőre számunkra ismeretlenek érkeztek Njongo Priso, Vladica Brdarovski, Dan Bucșa, Miroslav Stevanović és Luís Ibáñez szemlyében, bár utóbbi két játékos előéletében a Sevilla és a Dinamo Zagreb nem hangzanak rosszul. Könnyen elképzelhető, hogy az utolsó napokban még lesznek további győri erősítések. Az látszik, hogy az ETO-nál maximálisan kihasználják, hogy idén már nem lehetnek komolyabb céljaik (9 pont a dobogóhoz képest egyetlen ellenféllel szemben még talán ledolgozató lenne, de hat riválissal szembeni tetemes hátrány aligha) és egy teljesen új gárda formálásába kezdtek, amelyik talán jövőre ismét komolyabb célokat tűzhet ki maga elé. Az biztos, hogy ettől függetlenül idén tavasszal sem lesz könnyű ellenük senkinek, első két meccsük pedig pont a Videotonnal és velünk esedékes.

A 8. helyen, 24 ponttal tanyázó Puskás Akadémiának sem lehetnek komolyabb céljai, de nekik alighanem a szezon előtt is csak annyi volt, hogy maradjanak bent. Ez már szinte biztosra vehető, így nyugodtan állhatnak a tavasz elé, ennek megfelelően szépítgetik is a csapatukat. Zsótér Donát, Nagy Zsolt és Kleinheisler László kölcsönvételével még arra is ügyeltek, hogy korábbi akadémisták legyenek az erősítések, ez egyedül a paksi Fiola Attilára nem igaz, ő viszont komoly vétel a védelembe. A távozók listája sem hosszú: az ősszel a Vidiből kölcsönben itt lévő Papp Máté alig játszott, így Dunaújvárosba irányítása nem nagy veszteség, Stefan Denković, Czvitkovics Péter és Gohér Gergő pedig játszogattak ugyan, de finoman szólva sem alkottak kiemelkedőt, így eligazolásuk szintén nem nagy érvágás. Ne felejtsük el, hogy többek között Lencse, Tischler, Polonkai, Szélesi, Tóth Balázs, Kelić és Danilović személyében már eleve adott egy komoly játékosokból álló mag, akik tehetséges fiatalokkal kiegészülve képesek lehetnek nagyon jó teljesítményre is egy-egy összecsapáson, de az idősebb játékosoknál a hangulat és a célok hiánya, a fiataloknál pedig a rutintalanság miatt benne van a pakliban egy hullámvölgy is. Jelenleg egyértelműen középmezőnybe való társaság a PAFC.

A 27 ponttal 7. helyen álló Paks helyzete nagyon érdekes. Ők már mindössze 5 pontra vannak a dobogótól, ráadásul ne feledjük el, hogy nekik elmaradt az utolsó őszi meccsük, amit ha megnyernek, akkor ez az 5 valójában 2 (viszont igaz az is, hogy a Nyíregyháza ellen sokkal könnyebb dolguk lett volna ősszel, főleg hogy az eredeti időpontra 15 játékossal, köztük 3 ifistával utazott el a Szpari), mégis valójában senki nem számol velük komolyan, ráadásul az MVM Dunaújvárosba távozásával sokan az anyagi összeomlásukat várták. Ehhez képest alig történt változás a keretben, tulajdonképpen Eppel Mártont Balázs Zsoltra cserélték csatárposzton, a védelemben pedig a Diósgyőrbe igazoló Kovács Gábort Rodenbücher Istvánra, továbbá távozott Fiola Attila. Persze Fiolával gyengültek (a helyére még igazolhatnak is akár), de ez közel sem akkora vérveszteség, ami benne volt a pakliban, és azt se felejtsük el, hogy a Pakstól már ősszel sem vártunk sokat, hiszen Csertői Aurél elképesztően szűk kerettel dolgozott végig, ha volt egy-két eltiltott vagy sérült, akkor előfordult, hogy a kispadon szinte csak az U21-es csapat tagjai ültek, ráadásul a betonbiztos kezdőcsapatban is volt jónéhány olyan játékos, akik a többi dobogóközeli csapatban keretbe sem nagyon férnének (Gévay például tavaly a Mezőkövesdben hol játszott, hol nem, Bertus tavaly a Puskás Akadémiában epizodista volt). Szóval ha csak a száraz tényeket nézzük, akkor a Paks is inkább a céltalanul lebegő KTE-ETO-PAFC hármashoz tartozna, ha viszont az őszi tapasztalatokat, akkor velük akár még a dobogóra esélyes gárdák között is számolhatunk, bár az tény, hogy egy paksi dobogó óriási szenzációnak számítana.

És akkor elérkeztünk az első 6 helyezetthez, a magyar NB1 jelenlegi krémjéhez, de mielőtt tovább haladnánk alulról felfelé, vegyük előre a listavezető Videotont, ugyanis ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor ők már csak saját maguknak ronthatják el a bajnoki címüket, mindenki más reálisan az ezüstéremért harcolhat csak. A székesfehérváriak 17 meccsükből 14-szer győztek, velünk és a Kecskeméttel ikszeltek és mindössze a Loki ellen kaptak ki, 40 lőtt és 6 kapott góljuk is kimagaslik mindenki közül, előnyök 8 pont az MTK-val, 12 a DVTK-val, 13 velünk és a Debrecennel szemben. Az egyetlen dolog, ami elvileg ellenük szól, az a 11 már Fehérváron lejátszott mérkőzés, azaz tavasszal 9 idegenbeli és 4 hazai találkozó vár majd rájuk, idegenben sok rangadóval, de egyrészt ekkora előny mellett ha csak a 4 hazai kötelezőjüket hozzák (Nyíregyháza, Haladás, Pécs, Kecskemét), akkor idegenben már elég egy 30-40 % körüli mérleg (hiszen mögöttük sem lesz 100 %-os vélhetően senki), másrészt annyira meggyőző volt a játékuk is ősszel, hogy semmi félnivalójuk nincs. A 2012-ben veretlenül bajnok Debrecenhez hasonlóan ők is remekül kihasználták, hogy nyáron nem kellett a nemzetközi kupákban indulni, nem kellett a felkészülést már július legelejétől kemény tétmeccsekkel és utazásokkal megtörni, utólag pedig nagyon jó húzásnak bizonyult az előző két mester pályaedzőjét, Joan Carillót kinevezni vezetőedzőnek, nem mellesleg Burcsa Győzőt szakmai igazgatónak. Bár érdekes módon a Videoton egyáltalán nem dolgozott bő kerettel, sőt, mindössze 20 játékosuk lépett pályára az első 17 fordulóban, ami a legkevesebb eddig az NB1-ben idén, ennek a szűk keretnek a tagjai egytől egyig minőséget képviseltek, és természetesen alig történt benne változás télen. Az általában csak csereként szóhoz jutó Kleinheisler Lászlót és a még kispadra is alig odaférő Nagy Zsoltot kölcsönadták a Puskás Akadémiának, az idén már szintén alig játszó Marco Caneirával pedig közös megegyezéssel szerződést bontottak, helyükre érkezett egy francia védő, Rémi Maréval és egy macedón válogatott csatár Kolozsvárról, Mirko Ivanovski. Az a mai napig kérdéses, hogy Nikolicsot eladják-e még télen, vagy sem, ám Feczesin jelenlétével és Ivanovski leigazolásával alighanem akkor sem lesznek nagy gondban, ha a gólkirály-jelölt távozik. Minden valószínűség szerint tehát történelme során másodszor idén a Videoton lesz a bajnok, de kik lesznek az ezüst- és bronzérmesek? Ezért a két helyért 5 csapat biztosan öldöklő küzdelmet vív majd.

A 6. helyen telel 28 ponttal az Újpest. Ősi riválisunk Nebojša Vignjević 2013 őszi kinevezésével óriásit húzott, ez már biztosan kijelenthető. A szerb edző tavaly egy nem túl erős játékosállománnyal, óriási gondok közepette, a megszűnés határán táncolva összegyúrt egy biztosan bennmaradó csapatot, amely „mellékesen” megnyerte a Magyar Kupát, idén pedig úgy sikerült erősíteni azt, hogy most már nem csak az MK-ban vannak (ismét) a legjobb 8 között, hanem a bajnokságban is dobogóesélyesek, ráadásul mindezt szinte egész ősszel befejező csatár nélkül tették, hiszen ki ne emlékezne arra, hogy Kabát végig sérült volt, a későn érkező Ojo pedig egy megyei III. osztályú ellenfél elleni kupamérkőzésen kidőlt novemberig. Sokpasszos, kreatív játékuk ellen sajnos nekünk sem volt ellenszerünk a Megyeri úton, a potenciál kétségtelenül bennük van, szerencsére több esetben rengeteg helyzet sem volt elég nekik a 3 ponthoz, így mögénk szorultak. Az Újpest legnagyobb problémája az volt, hogy a vitathatatlanul jó kezdőcsapatuk mögött nem voltak jó cserejátékosok. Ez nyilvánvaló a játékpercekből is, de le is nyilatkozta nemrég Kovács Zoltán sportigazgató, így ennek megfelelően télen el is küldték azokat a futballistákat, akik nem tudtak komoly versenyhelyzetet teremteni a kezdőbe kerülésért (Ahmeti, Serwy, Mboma, Rojo, Kosović). Némileg más okkal távozott Marko Dmitrović kapus, aki viszont komoly vetélytársa volt Balajcza Szabolcsnak, 2014 tavaszán ki is szorította őt egy időre, ám most kapott egy angliai lehetőséget a Charltonnál, Simon Krisztiánt pedig kivásárolta az 1860 München. Simon pótlása máris megvan, hiszen nyárig kölcsönvették Nemanja Andrićot Győrből, akinek végleges megszerzésére is jó esély adódik majd, a többi poszton azonban van gond, hiszen egyelőre Dmitrović helyére sem érkezett új cserekapus, az elküldöttek helyett pedig (ahová tehát olyanokat kívánnak hozni, akik közel azonos képességűek a kezdőkkel) egyelőre csak egy fiatal montenegrói támadó, Mihailo Perović és a velünk is hírbe hozott szlovákiai magyar belső védő, Hudák Dávid érkezett, úgyhogy jelenleg jónéhány posztra nemcsak a minőség, de a mennyiség is hiányzik, szinte biztosra vehető, hogy a lilák fognak még igazolni, kérdés, hogy az újak mennyire fogják emelni a színvonalat. Amennyiben továbbra is 13-14 játékossal lesznek kénytelenek végigküzdeni a szezont, akkor valószínűleg mögöttünk maradnak majd, ha viszont beesik még pár minőségi új igazolás, például olyan, mint augusztus legvégén Enis Bardhi, akkor komolyan számolni kell az Újpesttel is.

Elérkeztünk az 5. helyezéshez, ahol jelenleg nem más tartózkodik, mint a mi csapatunk, 31 megszerzett ponttal. Egyértelmű, hogy az 5. hely csalódás 17 forduló után még akkor is, ha csak egyetlen pontra vagyunk a dobogótól és az ezüstéremtől is csak 5-re, hiszen mind azt vártuk, hogy idén az új stadionban egy bajnokesélyes csapat küzd majd. Ez több okból nem jöhetett létre: például a tavalyi csapat félig-meddig kényszerűségből, félig-meddig szakmailag meghozott döntésekből a vártnál nagyobb mértékben kicserélt játékoskerete miatt, de nyilvánvalóan a rendkívül korai, július 1-i EL-kezdés és a szurkolótábor bojkottja sem segített az ügyön. Ezzel együtt objektíven nézve jól látható volt csapatunk fejlődése az őszi szezon közben, kb. a Haladás elleni mérkőzés óta rendben van az erőnlétünk, a végére pedig egész kreatív játékkal rukkoltunk elő, a háromvédős rendszert is alkalmazva. Ehhez jött most télen három nagyon fontos igazolás Hajnal Tamás, Cristian Ramírez és Varga Roland személyében, akik komoly erősségei lesznek együttesünknek, ahol már – szemben pl. az Újpesttel – most óriási konkurenciaharc van a kezdőbe kerülésért, hiszen az edzőmeccseken jól látszott, hogy jelenleg több, mint két csapatra való játékossal rendelkezünk, akik közt nincs gyenge láncszem és senki nem sértődött, sokkal inkább motivált, ez meg is látszik az eredménysorunkon. Egyelőre csak az összesen 1 bajnokin 90 percet játszó Predrag Bosnjakot és a betegsége miatt közel az egész őszt kihagyó, a végén is csak a Ligakupában szerepet kapó Holman Dávidot adtuk kölcsön (előbbit Nyíregyházára, utóbbit a lengyel Lech Poznańba), továbbá a 3 meccsen 55 percet kapó Tomislav Havojić van kvázi szabadlistán, mindenki más gőzerővel készül a tavaszra. Kell is a muníció, hiszen mindhárom fronton állunk még, a Ligakupában és a Magyar Kupában is a legjobb 8 között vagyunk, ez utóbbi megnyerésére pedig 11 éve várunk, és ha ezt teljesítjük, akkor az sem fogja semelyik fradistát zavarni, hogy a döntőig 6 ellenfélből csak 1 volt NB1-es (a valószínűsíthető döntő viszont óriási meccs lesz vélhetően a Videotonnal vagy az Újpesttel). Ha reálisan nézzük, akkor az MK-győzelem és a 2. hely a bajnokságban jelenleg abszolút elérhető közelségben van, és ha ezek összejönnek, akkor összességében nem zárunk rossz szezont, és óriási előnyünk lesz a múlt nyárhoz képest, hogy – noha az EL miatt ugyanúgy hamar kell majd kezdeni – nem kell kicserélni a fél csapatot, köztük húzóemberekkel, így sokkal könnyebb lesz tovább építkezni és esetleg még Rijeka-szintű ellenfelek ellen is továbbjutást elérni. Legyen így!

Ehhez persze azért még nem árt egy dobogó, amihez meg kéne előzni az előttünk álló csapatok közül legalább 2-t, például a velünk azonos pontszámmal álló 4. helyezett DVSC-t. A Lokinak – szemben sok más magyar csapattal – az elmúlt évtizedben volt egy óriási előnye: az állandóság. A játékoskeretben is ritkán történnek nagy változások, az aktuális vezetőedzőnek pedig néhány kivétellel mindig bizalmat szavaztak a vezetők a nehéz helyzetekben is. Így van ezzel Kondás Elemér is, akinek 2011 óta megingathatatlan a pozíciója, pedig több hullámvölgyet is átélt, többek között az idei szezon elejét. Ki ne emlékezne például a BATE Borisov elleni BL-kiesésre, amely meccs pedig Bouadla érthetetlen kiállításáig abszolút sínen volt, és még így is csak 2 percen múlt? Az a párharc lelkileg nagyon rányomta a bélyegét a hajdúságiak őszének elejére, hiszen ha ott továbbmennek, akkor legrosszabb esetben egy EL-főtábla már biztosított lett volna és játszhattak volna a BL-főtábláért, így viszont az EL-playoffba estek ki, ahonnét szintén nem sikerült továbbjutni, mindeközben az NB1-ben is sorra hullajtották a pontokat furcsa kiállításokkal, végén kapott gólokkal megspékelve. Azonban a Debrecen kerete volt olyan erős, hogy túl legyen ezen, és ismételten beigazolódott az is, hogy nem feltétlen az edzőváltás ilyenkor a megoldás, mert – számunkra sajnos – a Loki feltámadt poraiból, az utolsó 8 bajnokijukból 7-et megnyertek (köztük a Videoton és a Győr ellen idegenben), pont az ellenünk játszott 2-2 volt az egyetlen olyan eset, ahol pontot vesztettek ez idő alatt, így az alsóházból szépen felkúsztak a 4. helyig. A télen nem meglepő módon alig történt változás a keretben, mindössze a kevés lehetőséghez jutó Dalibor Volaš és L’Imam Seydi távozott csatárposztról, az érkezők oldalán pedig néhány kölcsönből visszatérő fiatal tehetség mellett a pécsi támadó középpályás, Wittrédi Dávid szerepel, akit vélhetően kiegészítő embernek szánnak. Rajtuk kívül még erősen szó van róla, hogy a szintén keveset játszó Vadnai Dániel visszatérjen nevelőegyesületéhez, az MTK-hoz, de ez még nem dőlt el véglegesen, egyébként a megszokott bő és minőségi játékosállománnyal, önbizalomtól duzzadva (és sajnos nem nagy ponthátrányból) várhatják az ezüstéremért folytatott csatát. Minden valószínűség szerint ebben ők lesznek a legnagyobb riválisaink.

Nehezen megítélhető a dobogó alsó fokán 32 ponttal telelő DVTK-ban rejlő potenciál. Az már nyáron látható volt, hogy a vezetők törekedtek egy olyan keret kialakítására, amely minden posztra 2 minőségi játékost tartalmaz, még úgy is, ha több alapszisztémát képzelünk el. Tomislav Sivić mester ezt maximálisan ki is használta, hol 4-1-2-3-ban, hol 4-4-2-ben, hol 4-2-3-1-ben álltak fel és néhány posztot leszámítva senki nem érezhette biztosnak a helyét a kezdőcsapatban. Mivel a keret magyar szinten tényleg jónak volt már ősszel is mondható, ezért nem meglepő az, hogy a élbolyban telelnek, ám ehhez mégis szükség volt arra, hogy iszonyatosan sok pontot szerezzenek a meccsek legvégén: a Kecskemét ellen a 93., a Honvéd ellen (emberhátrányból és 0-1-ről) a 86., az Újpest ellen a 94. percben szereztek győztes gólt, a Debrecen ellen a 84., a Dunaújváros ellen pedig (szintén emberhátrányból és 0-3-ról) a 89. percben egyenlítettek. Ha ezeket a gólokat nem lőtték volna be, akkor mindössze 24 ponttal állnának a 8. helyen a Puskás Akadémiával holtversenyben. Persze nincsen ha, belőtték mindet, sőt, a mérkőzések végéig tartó koncentráció erénynek tekinthető, ám mutatja azt is egyben, hogy játékban messze nem mindig sikerült felülmúlniuk ellenfeleiket. Állományuk nem sokban változott télen, ám két fontos távozó azért akadt Kádár Tamás és Elek Ákos külföldre értékesítésével, az ő megfelelő pótlásuk egyelőre kérdőjeles a paksi Kovács Gábor és a szerb Miloš Krstić személyében. Ahol viszont biztosan tovább bővültek a variációs lehetőségek, az a középpálya közepe, hiszen megszerezték Koman Vladimirt. Az említetteken kívül csak periférián lévő játékosok távoztak: Debreceni András, Bori Gábor és Nenad Rajić, továbbá NB2-be adtak kölcsön két saját nevelésű fiatalt. Nehéz megítélni, hogy a keret erősödött vagy inkább gyengült-e télen, valószínűleg most is nagyon sok fog múlni azon, hogy Sivić a nagy rotálás közepette megtalálja-e az egyensúlyt az összeállításoknál abban a tekintetben, hogy az éppen mellőzött jónevű játékosok sértődés helyett motivációként éljék meg a helyzetet. Egy biztos, a középpálya támadó szekciója és a csatársor mennyiséget és minőséget képvisel (gondoljunk csak arra, hogy Grumić, Griffiths, Takács Tamás, Bacsa, Gosztonyi, Barczi, Koman, Bognár István, Jenner és Marjanović 4 vagy 5 posztért fognak megküzdeni), mégis kulcskérdés lesz, hogy tudják-e a játékuk általános minőségét növelni, hogy ne utolsó percekben szerzett gólokban kelljen bízniuk, illetve azt is kíváncsian várhatjuk, hogy a védelem mennyivel lesz ingatagabb a két válogatott futballista távoztával.

Végezetül elérkeztünk a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetéscsapatához, az MTK-hoz, amely nemhogy ezüstérmes helyen telel, de még 4 pont fórt is szerzett a 3. DVTK-val szemben, így jelenleg papíron a Videoton első számú üldözője. Nyugodtan mondhatjuk, hogy csak papíron, mert nem nagyon létezik ma Magyarországon olyan futballt szerető és követő ember, aki komolyan hisz a kék-fehérek bajnoki esélyeiben, talán még maguk az MTK-szurkolók sem. Az egy évvel ezelőtt ilyenkor még kieső helyen álló, a nyár közeledtével azonban a középmezőnybe felkapaszkodó együttes Garami József szakmai hozzáértésén kívül két dolognak köszönheti a szenzációs őszt: egyrészt annak, hogy a szokásoktól eltérően most nyáron is együtt tartották a csapat értékeit, másrészt annak, hogy eleddig elkerülték őket a sérüléshullámok. Ne felejtsük el, hogy az MTK-ban csak 21 futballista lépett pályára az eddigi 17 kör alatt, aminél csak a Videoton szerepeltetett kevesebbet a már említett 20-szal. Noha Garami stabil kezdőcsapatában egyaránt megtalálhatóak rutinos, egykori válogatott játékosok és tehetséges fiatalok is, mindössze néhány olyan poszt van, ahol a kispadon is hasonló képességűek várnak bevetésre – ezt az előbb említett adaton kívül az is hűen bizonyítja, hogy a vezetőedző 17-ből 9-szer (!) nem cserélt 3-at az adott mérkőzésen, még egy olyan is akadt, ahol csak 1 cserejátékos állt be. Az MTK-nál télen majdnem semmilyen változás nem történt a keretben, egyedül a tőlünk kölcsönben ott szereplő Hidvégit irányítottuk át Dunaújvárosba (helyére valószínűleg igazolnak majd, jó eséllyel Vadnait), rajta kívül csak olyan játékosokat érintett valamilyen téli transzfer, akik már ősszel is kölcsön voltak adva valahova máshova. Így viszont nem nagy kockázat kijelenteni, hogy amennyiben eléri a kék-fehéreket valamilyen sérüléshullám, esetleg eltiltások sorozata, akkor komoly gondban lesznek, de ha őszinték akarunk lenni, akkor a stabil kezdő reális erőssége is valahol az 5-8. helyezés között van, ez az őszi 2. hely legalább annyira kifutott eredmény, mint tavaly a kieső pozícióban való telelés volt ellenkező előjellel. Még a mostaninál is nagyobb szenzáció lenne, ha tudnák tartani ezt a teljesítményt, és a legvégéig komolyan kellene velük számolni a dobogóért folytatott küzdelemben, erre reálisan nézve sokkal nagyobb esélye van rajtunk kívül a Debrecennek, a Diósgyőrnek, de még az Újpestnek is.

Így állunk most tehát, február 27-én rajtol is a 18. forduló, de az ínyencek már előbb kóstolhatnak egy kis előételt: 21-én, szombaton rendezik meg a 17. körből elhalasztott Paks-Nyíregyháza találkozót. Mivel ezen a télen több csapat erősített igen jónevű futballistákkal, ráadásul a kiesés elkerüléséért és a dobogós helyezésekért is óriási csata várható, így igen izgalmas tavasz elé nézünk.

Reméljük a legjobbakat, hajrá Fradi!

Simon József
2015. február 14.