2024. december 22. vasárnap

Sípszó előtt

Szerző: Admin Bejegyzés ideje: 2015. február 27.

Egyszer minden böjti időszak befejeződik. Így van ez a futballban is, a héten újra felharsan a játékvezetők sípja, hosszú szünet után folytatódik a bajnokság. Minden szurkoló, különösen, ha a Fradinak szurkol, várja ezt a pillanatot.

Írtuk ezt szinte napra pontosan öt éve, 2010.02.22-én. Akár ma is írhatjuk, ahogy a folytatást is

Ilyenkor egy kicsit mindig újjászületünk, szívünk megtelik reménnyel, hajlamosak vagyunk feledni a múlt megpróbáltatásait, hiszünk abban, hogy az új szezon a Fradi sikereitől lesz hangos, újra megtelhet a stadionunk. Most is megtelhet? Sajnos, van értelme külön is megkérdezni.

Megkérdeztük az akkori MLSZ-től és megkérdeztük a szurkolóktól.

És kérdezzük a szurkolóktól is, akiknek egy része a nevével ellentétben most nem akar szurkolni. Kérjük, ne tegyék! A Fradi azért Fradi, mert fennállásának több, mint száz esztendeje alatt egy hatalmas családdá tudott válni. A vezetők semmit sem érnek a játékosok, a játékosok semmit sem érnek a szurkolók, de a szurkolók sem érnek semmit a csapat nélkül. Így együtt alkotjuk a Ferencváros nagy családját, így együtt, mindannyian! Így együtt kell tennünk a Fradiért, mert ezek ereje az együttes cselekvés hatására megsokszorozódik. A vezető biztosítja a feltételeket, a játékos játszik, a néző szurkol, mindegyikük a legjobb tudása szerint, felcserélni a szerepeket nem érdemes és nem szabad. Hívunk tehát mindenkit, jöjjön és adja meg a mai játékosoknak is a szezon kezdetén a bizalmat. Jöjjön és csak a csapattal, a szurkolással foglalkozzon. Ez a hosszútávú garanciája annak, hogy a Fradi vezetésének ne a biztonsági kérdésekkel kelljen foglalkoznia, mert ebben az esetben ilyen irányú szolgálatra nem lenne szükség. Újra hozhatják a férjek a feleségeiket, az apák a gyermekeiket, a nagyapák az unokáikat, hogy mindenki átélhesse azt az egyedülálló érzést, mit jelent a Fradi család tagjának lenni.

Teljen meg újra a stadionunk, legyen újra Erkölcs, Erő és Egyetértés!

Budapest, 2010. február 22.

Rudas Ferenc (elnök), Dr. Springer Miklós (alelnök), Hélisz József (főtitkár)

Hangsúlyozzuk, mindez öt éve volt. Emlékeztetőül, akkor még nem volt a Fradi vezetésében Kubatov Gábor. És mégis ilyen felhívást kellett az FTC Baráti Kör vezetőinek közzétenni, akik ezeket a szavakat ma is vállalják, nem gondolták volna, hogy öt hosszú év után is szóról szóra aktuálisak maradnak.

Ahogy aktuálisak a 2011-es tavasz előtti szavak is, amelyeket egykori játékosaink fogalmaztak és e szavakkal ugyancsak egyetértettek az FTC Baráti Kör vezetői.

A nehéz időszakban az FTC-nek most van szüksége Önökre, szurkolókra, szimpatizánsokra, a Fradi-család tagjaira! A támogatás, a szeretet most mindennél többet ér a lelátó felől.

Álljunk a játékosok mellé, menjünk ki a stadionba és hétről hétre hajtsuk győzelembe a csapatot.

TÖLTSÜK MEG A LELÁTÓT!

Most csak mi segíthetünk szeretett klubunknak, zúgjon folyamatosan a „Hajrá Fradi!”

Persze, nagy önuralomra is szükségünk lesz, hiszen Fradistának lenni valóban komoly felelősség, azaz, okosnak kell lennünk! Nem történhet semmi negatív dolog a stadionban, ne foglalkozzunk az ellenfeleinkkel, kizárólag saját csapatunkat biztassuk – végkimerülésig!

Egy esetleges pénzbüntetés végzetes lehet egyesületünk életében!

Teremtsünk olyan hangulatot az arénában, hogy az ide érkező ellenfeleink lába már az öltözőben remegni kezdjen, és ha mi megmutatjuk, hogy képesek vagyunk a csapat mellé állni, akkor a támogatók is könnyebben áldoznak a Fradira. Mutassuk meg, hogy a Fradi neve nem az apróhirdetésekbe, hanem címlapra való. Higgyünk a csapatban, páratlan szurkolótáborunkban, egy jövőbeni méltó vezetésben és egy magyar tulajdonos érkezésében.

„Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz…!”

Az FTC egykori futballistái:

Martos Győző, Mucha József, Máté János, Vépi Péter, Takács László, Horváth Péter, Keller József, Rab Tibor, Pogány László, Wukovics László, Bánki József, Kincses Sándor, Dzurják József, Szűcs Mihály, Szekeres Tamás, Telek András, Vincze Ottó, Vincze Gábor

Emlékezzünk! Ekkor jelentette be az angol tulajdonos a kivonulását, a csapatot a megszűnés veszélye fenyegette. Ezt csak az anyaklub képviselője, Kubatov Gábor akadályozta meg a vétójával. Igen, innen indult a jelenlegi vezetés története. Négy év telt el azóta, működnek a szakosztályok, a futball új otthonokat kapott, úgy a Népligetben, mint az Üllői úton. És mégis kérni kell a szurkolókat, hogy töltsék meg az új arénát? Mégis kérni kell, hogy ne történjen semmi negatív dolog a stadionban? Úgy tűnik, igen.

Az esetleges félreértések elkerülése érdekében leszögezzük, hogy az FTC Baráti Kör az FTC, a Fradi mellett áll, mert rendíthetetlenül hisz benne. Hisz abban az erőben, ami 1899 májusa óta túlélt minden nehézséget, köztük olyanokat is, amelyek nyíltan a megszűnése érdekében generáltak. Az ilyen nehéz időkben sok vélemény kapott hangot, ahogy ma is. Vélemény több lehet, Fradi csak egy van! Az a Fradi, amelyik sportolói révén számtalan dicsőséget hozott, hoz és hozni fog a klubnak, a sportot szerető magyaroknak itthon és szerte a nagyvilágban. Mi a magunk részéről örültünk, örülünk és örülni fogunk ezeknek a sikereknek, ezek eléréséért pedig szurkoltunk, szurkolunk és szurkolni fogunk.

Hajrá Fradi!

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Zsili írta:

    Nagyon igaza volt és van ma is a Baráti Körnek és az élő legendáknak.

    Tavasszal a labdarúgó csapatnak nem lehet más célja, mint a dobogó a bajnokságban és győzelem a Magyar Kupában.

    Ennek eléréséhez 3 dolog kell:
    -eredményes játék
    -korrekt játékvezetés
    -fergeteges és tömeges szurkolás.

    Mi szurkolók csak a harmadikat tudjuk teljesíteni, de azt nekünk kell! Az csak rajtunk múlik! Eshet az eső, fújhat a szél, nem járhat a metro, fájhat a fejünk, lehetünk influenzásak, nekünk minden mástól függetlenül meg kell tölteni az új stadiont.

    A bemelegítéstől kezdve a mérkőzés végéig hatalmas hangorkánnal kell biztatnunk a csapatot.

    Akkor a mieink majd megtáltosodnak, az ellenfélnek remegni fog a lába, a játékvezető is talán a szabályok szerint fog ítélni és miénk lesz a győzelem.

    Igen, akkor a miénk, a fradistáké. A csapaté, a vezetőségé, a szakmai stábé és a szurkolóké. Mindannyiunké!

    Így legyen! Ahogy a régi Fradi-induló szerzője fogalmazott: „ez legyen a jelszó és a cél!”

    S akkor majd a nyáron ünnepelhetünk és örülhetünk úgy mint a korábbi „szűk esztendők” után 1963-ban vagy 1992-ben. S az lenne új stadionunk igazi avatója.

    Hajrá Fradi! Mindhalálig!

    Hozzászólás ideje: 2015. február 28. 11:45

HOZZÁSZÓLÁS