2024. december 22. vasárnap

A 115 éve történtekre emlékeztünk

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2015. március 29.

Miután 1899. május 3-án megalakult a Ferencvárosi Torna Club, elsődleges feladattá vált, hogy a futball játék rendszeres űzéséhez megfelelő sporttelep álljon rendelkezésre.

soroksari_uti_palya_2A Székesfőváros közgyűlése az FTC segítségére sietett és június 5-én úgy határozott, hogy „a külső Soroksári úton levő elemi népiskola mellett, az Erzsébet falvai helyiérdekű vasútállomástól öt percnyire fekvő, 2387 négyszögöl nagyságú fővárosi telket hat évre, játszótér használatra” az FTC-nek ingyen átengedi. A tagok lelkes „társadalmi munkájával” és anyagi hozzájárulásával sikerült kialakítani az FTC első stadionját, ahol az első barátságos mérkőzésre 1900. március 25-én került sor. Erre a „történelmi” meccsre, amelyen az Óbudai TE 1:0-ra győzött a házigazdák ellen, emlékeztek az egybegyűltek a ma is sporttelepként, Labdakert Sportklub által, Varga Zoltán vezetésével üzemeltetett helyszínen.

DSCN6199Az ünnepség házigazdája Kopeczky Lajos volt, akinek figyelme mindenre kiterjedt. A megemlékezőket Beethoven IX. szimfóniája I. tételének dallamai fogadták.

Nem véletlenül! IX. szimfónia – IX. kerület. Az I. tétel címe „A világ teremtése” – az FTC labdarúgásának teremtésére emlékeztünk. Kopeczky Lajos bevezető gondolatait meghatódva mondta el, hogy a 115 évvel ezelőtti „hősök” megemlékezésére eljött Deli Anikó és Maticza Katica edzők vezetésével a Fradi U8-as csapata, amely edzéseit e történelmi helyszínen végezte, ezzel mintegy hidat alkottak a 115 év felett.

 

 

DSCN6204DSCN6208DSCN6211Az ünnepségen beszédet mondott dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere, az FTC képviseletében Tobak Csaba, az FTC Múzeum igazgatója és Hélisz József, az FTC Baráti Kör főtitkára. Mindannyian felelevenítették a kezdeti események részleteit, a szomszédos lakóház lakóival való vitákat, azt, hogy ez a sporttelep 11 évig adott otthont az FTC labdarúgóinak, az Erkölcs-Erő-Egyetértés jelszó fontosságát és aktualitását, és – nem utolsó sorban – elhangzott az első mérkőzés csapatának összeállítása: Weisz István – Gabrovitz Emil, Gabrovitz Kornél – Taffel József, Békés Arthur, Békés Géza – Pápai Mihály, Horváth Ferenc, Malaky Mihály, Maros Ferenc, Malaky János.

DSCN6218DSCN6217Az ünnepi beszédek sorát Müller György atyának, a Középső Ferencvárosi Egyházközség plébánosának és Koczor Tamásnak, a Ferencvárosi Evangélikus Gyülekezet lelkészének értékes gondolatai zárták.

FTCBK koszorúzásEzután került sor az emlékmű avatására, amely az FTC Baráti Kör kezdeményezésére, Ferencváros Önkormányzatának és a Ferencvárosi Torna Club anyagi hozzájárulásával valósult meg. Az emlékművet Koltai László szobrászművész készítette, szervezésében és tervezésében Kopeczky Lajos építészmérnök is aktívan közreműködött. Az alkotás leleplezését dr. Bácskai János polgármester, Kállay Gáborné alpolgármester, Tobak Csaba igazgató és Hélisz József főtitkár végezte el, majd a koszorúzás következett. A Ferencváros Önkormányzat koszorúját dr. Bácskai János és Kállay Gáborné, az FTC-jét Tobak Csaba, míg az FTC Baráti Körét dr. Springer Miklós alelnök, Pethő Zoltán alelnök, Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke és Hélisz József helyezte el. Ezt követően Müller György atya megszentelte az emlékművet.

Az ünnepség „Hajrá Fradi!” felkiáltással ért véget. Köszönet minden közreműködőnek, résztvevőnek a nagyszerű programért!

SzB
2015. március 25.

DSCN6222DSCN6232DSCN6229DSCN6230DSCN6231

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS