2024. december 5. csütörtök

Nem csak a húszéveseké a világ

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2015. október 17.

DSCN7925A Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület szervezésében két nem húszévest, a 80 éves Aradszky Lászlót és a 60 éves Rab Tibort köszöntötték fradista barátok, szurkoló- és játékostársak.

DSCN7909Aradszky Lászlótól megtudtuk, hogy a Fradi serdülő kettő igazolt játékosa volt, de többek szerint jobban tette, hogy énekes lett és megmaradt Fradi drukkernek.

Rab Tibor, a Fradi kétszeres bajnok (1975/76, 1980/81) és kétszeres kupagyőztes (1976, 1978), KEK-döntős (1975) és húszszoros válogatott labdarúgója érdekes történetet mesélt el. „Futballista családba születtem. Édesapám másodosztályú játékos volt. Én a két bátyámat követtem a Fradiba. Édesapánk minden meccsünkre elkísért, csak akkor volt bajban, ha fiainak azonos időben kellett pályára lépniük. Ilyenkor a fontosabb, nehezebb mérkőzést választotta. Hazafelé megkaptuk a kritikát. Édesanyánk már messziről látta, hogy milyen eredmény született: ha egyszerre tűntünk fel az utca elején, akkor minden rendben volt, ha két-három perc különbséggel érkeztünk haza, akkor vagy kikapott a csapat, vagy rosszul ment a játék…”

DSCN7926Az ünnepelteket a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület nevében Takács Tibor elnök köszöntötte, aki egyben átadta dr. Bácskai János ferencvárosi polgármester üdvözletét is. Az FTC Baráti Kör köszöntői között örömmel láthattuk, Rudas Ferenc elnököt, dr. Springer Miklós alelnököt és Hélisz József főtitkárt, akik mindkét születésnaposnak átadták az FTC Baráti Kör tiszteletbeli tagja címet igazoló oklevelet.

SzB
2015. október 13.

DSCN7908

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS