A következő sorokban engedtessék meg nekem egy kis eszmefutattás a címben feltett kérdésről, amit vitaindítónak szánok. Vitatkozzunk egy kicsit, keressük a megoldást, mert ugye nálunk ehhez a témához mindenki ért.

Évtizedekkel ezelőtt Végh Antal boncolgatta egy könyvében, „Miért beteg a magyar futball?”. Aztán később többen is vitáztak erről a kérdésről, volt, aki állította, nem is beteg az, már meghalt. Már hogy halt volna meg? Vagy ha igen feltámadt, lásd az idei franciaországi EB küzdelmeit. Hosszú évtizedek után a mai magyar válogatott bizonyította, van magyar futball, sőt az életképes is. Reméljük, az életképes mellé a fejlődőképes jelző is csatlakoztatható lesz, így a közeljövőben még sok örömünk lehet benne.

No, de mi van a magyar klubfutballal? Betegnek nem lehet nevezni, hisz néhány csapaton nagyon is látható, anyagi javaknak nincs híján, aztán szinte mindegyiknek ugrásszerűen javul az infrastruktúrája, azaz épülnek modern stadionjai, tehát van élet a házuk táján. Ha nem is beteg, azért még nem normális, nevezzük hát véznának. Az eufórikus EB szereplés után mindenki abban bízott, ha ez túlzás is, az azonban tény, sokan bíztak benne, a csoda klubszinten is folytatódik, azaz a magyar klubcsapatok nagyobb sikerrel vesznek részt a kupasorozatokban, mint a megelőző években. Ma már tudjuk, ez hiú ábránd volt, négyből három csapat már kiesett, a negyedik pedig nagyon közel áll ehhez, noha még dühöng a nyár, a következő futballszezon még el sem kezdődött.

Igen, a nemzetközi futballszezon az nem júliusban kezdődik. Annak kezdetét a nemzetközi klubfutball élenjáróihoz igazítják, úgy augusztus végére, szeptember elejére. Ilyenkor az élcsapatok még csak felkészülnek az előttük álló feladatokra, edzőmeccsek sorát játsszák. Olyan edzőmeccseket, ahol van idejük és lehetőségük beépíteni az új igazolásaikat. Jó ideig így volt ez idehaza is, azonban a nemzetközi kudarcok sorozata odavezetett, hogy ma már egy magyar csapatnak selejtezők sorozatán keresztül kell kvalifikálnia a nemzetközi kupákba. Olyan sorozatokon keresztül, amelyek már június végén elkezdődnek. Június végén, értik? Amikor az előző szezon május végén vagy június első hetében ért véget. Mint minden valaminek a végekor, idehaza is elkezdődik a számvetés, az átalakulás, a tervezés az új szezonra. Mindez teljesen normális lenne, ha ez csak hazai feladatokra vonatkozna. De, mint tudjuk, az előző szezon legjobbjainak van az a fránya nemzetközi kötelességük. Ha ezek a csapatok ilyenkor átalakulnak, elmegy tőlük egy, két urambocsá’ több ember és a helyükre jönnek mások, azok beépítésére a selejtezők kezdetéig egyszerűen nincs idő. Nem beszélve arról a tényről, hogy nyár van, a klubvezetők még nyári szabadságot is adnak, így a régiek is elvesztették az üzemi fordulatszámot, fel kellene pörögniük. Ez kérem körülbelül ugyanakkora eséllyel oldható meg, mint a fából vaskarikát csinálás rejtélyes feladványa. Mégis évről évre látjuk, próbálkoznak ezzel a sziszifuszi feladattal kupacsapataink, némelyik még nehezíti is, hiszen új edzőt is bevet. Az eredményét is látjuk, szerintem törvényszerűen. Nem, a Partizani Tirana nem jobb csapat a Fradinál, ahogy a Zseljeznicsar sem. Csupán a Fradi sem képes kilépni ebből az időszűkéből, amelyet az idén, tegyük hozzá, szerencsére, nehezített a válogatott szereplése is, merthogy nem kevés játékost sikerült a sikeres válogatottnak adni. A kérdés az, mi lehet a megoldás, hogy kitörjünk ebből az évek kupakudarcai által hizlalt ördögi körből?

Nekem van válaszom, nem is egy. Az első szövetségi hatáskör, ott kéne elgondolkodni arról, mi lenne, ha újra módosítanának a magyar bajnoki rendszeren? Ha a magyar bajnokság naptári éves, azaz tavasztól őszig tartó lenne? Volt már ilyen a történelemben nem is egyszer. Mindig azért szűnt meg, hogy csatlakozhassunk a nemzetközi fősodorhoz. Amikor még életerős volt a magyar foci, akkor ennek értelme is volt, no de most, amikor a fősodor egész máshol folyik? Nézzük a tavasztól-őszig rendszer előnyeit! Először is a magyar időjárási viszonyok, hacsak nem építenek teljesen fedett stadionokat, itt télen játszani nem lehet, a téli bajnoki szünet három hosszú hónap (december, január, február), összevetendő ez a nyári jó esetben egy hónappal. Ez a három hosszú hónap sokkal alkalmasabb egy új bajnokságot előkészíteni, mint egy folyamatban levő folytatására felkészülni. Aztán ugye ebben az esetben nem májusban, hanem november végén lenne a bizonyítványosztás, már ekkor tudnák a csapatok, kiknek kell a következő júniusban kupaselejtőzni. Így a kupában indulók a téli felkészülésben úgy tudnak igazolni, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Aztán az új embereknek egy fél szezonjuk lenne beépülni a csapataikba, nem mellesleg tétmeccsek sorozatán keresztül.

Korábban azt írtam, nem is egy ötletem lenne, íme a másik arra az esetre, ha a szövetség nem változtatna a bajnokság menetrendjén. Ekkor a klubvezetőkön lehetne a sor. Egyrészt az igazolások súlypontját a helyükben nyárról télre tenném, nyáron minimalizálnám a mozgást, elsősorban a távozást. Így a csapatépítésre egy egész tavasz állna rendelkezésre, különösen, ha azt olyan előny birtokában lehet teljesíteni, mint azt tavaly tette a Fradi. Aztán, ha a bajnoki és hazai kupameccsek nem lennének elegendőek és főleg megfelelő színvonalúak a felkészülésre, akkor a hétközi napokra keresném a lehetőséget nemzetközi felkészülési meccsekre. Kikkel? Egyértelmű, a hasonló helyzetű országok csapataival, mint szerbek, horvátok, bosnyákok, szlovének, albánok. A cél az, hogy ez a fajta felkészülés ne a nyár röpke egy-két hetére jusson, el legyen terítve egész tavaszra. Azt gondolom, hogy ebben az esetben csapataink nem vergődnének az európai kupaselejtezők selejtezőiben, hanem jóval nagyobb eséllyel jutnának el a fontosabb meccsekig, esetleg a csoportkörig. Így, lassanként haladván pedig újra nőne az a jelenleg vézna presztízs, ami a magyar klubfutballt jellemzi.

Simon Sándor