2024. december 22. vasárnap

Születésnaposok köszöntése

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2017. április 20.

A Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület (NBHE) Bécsi utcai székhelyén gazdag programra került sor. Ritkaság, hogy egyszerre négy születésnapos köszöntése essék egybe.

Elsőként Takács Tibor, a NBHE elnöke Kovács Sándorné Rozikát köszöntötte, aki 1972-től több évtizeden át szolgálta az FTC-t. A pénzügyi területen dolgozott, és a mai napig rendszeresen, örömmel látogatja meg a Népligetben egykori kollégáit, az egyesület idősebb sportolóit.

Ezt követően két egykori kiváló labdarúgó köszöntésére került sor. Karába János a 75., Szokolai László a közelmúltban volt 65. születésnapja alkalmából fogadta a jókívánságokat és az ajándékokat. Az FTC nevében Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője méltatta a két ünnepelt pályafutását, majd átadta nekik a névvel és az aktuális életkor számával ellátott Fradi mezeket. A NBHE elnökétől, Takács Tibortól egy-egy emléklapot és egy üveg bort vehettek át, majd dr. Springer Miklós elnök és Hélisz József főtitkár nyújtotta át számukra az FTC Baráti Kör (FTCBK) tiszteletbeli tagja címről szóló oklevelet.

A negyedik ünnepelt egy kicsit „kakukktojás” volt, mert nem a Fradiban tevékenykedett, nem a Fradiban sportolt, viszont a NBHE rendezvényeinek rendszeres résztvevőjeként fradistává vált. Faházi János virtuóz asztaliteniszezőnkről van szó, aki április 23-án tölti be a 75. életévét. Ő is átvehette az emléklapot, az üveg bort és az FTCBK jelvényét.

Mindegyik ünnepelt meghatottan fogadta a gratulációkat, ajándékokat és a „Nem csak a húszéveseké a világ” című közismert dal közös eléneklését.

Jó egészséget, sok boldogságot kívánunk ezúton is a jubilánsoknak!

SzB
2017. április 18.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS