2024. december 22. vasárnap

Csodálatos elégtétel…

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2017. május 11.

„Csodálatos elégtétel” – mondta dr. Springer Miklós, az FTC alapító elnökének, dr. Springer Ferencnek az unokája, amikor a Ferencvárosi Önkormányzat kezdeményezésére emléktáblát avattak a Hőgyes Endre utca 11 alatti ház falán a nagyapja emlékére.

 

Dr. Springer Ferenc 1900-ban építette családja számára ezt a házat az akkori Rákos utcában, amelynek hat utcai lakásában Springerek laktak. Dr. Springer Ferenc 1920-ban bekövetkezett haláláig ebben a házban élt, amely egyben betöltötte a Fradi irodájának szerepét is.

Az emléktábla avatáson beszédet mondott Kubatov Gábor, az FTC elnöke, aki hangsúlyozta, hogy ez az esemény a múlt és a jelen találkozását jelenti.

Méltatta dr. Springer Ferenc szerepét az FTC megalakulásában, kiemelte az 1899 óta élő jelszó, az Erkölcs, Erő, Egyetértés fontosságát.

Ezt követően Lázár Balázs színművész elszavalta Somló Ferenc Az FTC-hez című versét, majd dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere lépett a mikrofonhoz.

Nagyon tartalmas sporttörténeti áttekintést adott az FTC megalakulásának körülményeiről, dr. Springer Ferenc személyével kapcsolatban pedig három fogalmat emelt ki: barátság, becsület, önfeláldozás. Ezzel is utalt arra, hogy alapító elnökünk életének utolsó húsz évét szinte a Ferencvárosra áldozta.

Az ünnepi beszéd után Lázár Balázs Karinthy Ferenc Ferencvárosi szív című könyvéből olvasott fel részletet, majd az emléktáblát dr. Springer Miklós és dr. Bácskai János leplezte le.

Ezután az emléktábla koszorúzására került sor. A Springer család koszorúját dr. Springer Miklós és unokája, Springer Tamás helyezte el. A Ferencvárosi Önkormányzat nevében dr. Bácskai János, valamint Kállay Gáborné és Zombori Miklós alpolgármesterek koszorúztak. Az FTC koszorúját Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője, az FTC Baráti Köréét Hélisz József főtitkár, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesületét pedig Takács Tibor elnök helyezte el.

SzB
2017. május 10.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS