2024. december 22. vasárnap

119 éves a Ferencvárosi Torna Club

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2018. május 3.

A Ferencvárosi Önkormányzat épületénél, szeretett klubunk „szülőhelyén” koszorúzási ünnepségre került sor. A 119. születésnapon Takács Tibor, az FTC Baráti Kör (FTC BK) alelnöke és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület (NBHE) elnöke üdvözölte a szép számmal összegyűlteket.

A megnyitó szavak után dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere tartott történelmi áttekintést a megalakulásról és az egyesület azóta elért eredményeiről. Elmondta, hogy a Ferencváros fővárosunk leghíresebb kerülete, amit nagyrészt a Fradi sportsikereinek köszönhet.

Ezt követően dr. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke méltatta az FTC szerepét a magyar sport történetében.

A rövid beszédek után az épület falán a megalakulás 100. évfordulóján elhelyezett emléktábla megkoszorúzása következett:

– az Önkormányzat koszorúját dr. Bácskai János helyezte el,

– az FTC nevében Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője koszorúzott,

– az FTC BK és a NBHE koszorúját Kaszás Pál főtitkár és Takács Tibor helyezte el,

majd

– Lomnici Zoltán és Pallag György, a Kárpátia Sport Polgári Társulás (Révkomárom) elnöke helyezett el egy nemzeti színű szalaggal díszített koszorút.

A megemlékezés a NBHE Bécsi utcai székhelyén folytatódott. A már említett személyeken túl több kiváló korábbi sportoló, szurkoló vett részt a jó hangulatú rendezvényen, amelyet jelenlétével megtisztelt Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke is. Rövid beszédében kiemelte az FTC példaértékű hagyománytisztelő tevékenységét, Nagy Béla munkásságát, a Fradi Múzeum jelentőségét.

Az ünnepség állófogadással ért véget.

SzB
2018. május 3.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS