Szeretett klubunk nemsokára a 120. születésnapját ünnepli. 120 év nagy idő, itt bizony már nem csak múltról, régmúltról is beszélhetünk. Most induló sorozatunkban olyan arcokat villantunk fel, akik az FTC régmúltjának a szereplői, sok esetben meghatározói voltak. Az első arcunk, Weisz István.

Tudjuk, hiszen ezt a tényt sokan, sokszor leírták, a Ferencvárosi Torna Club megalapításának ötlete egy Mester utcai fiatalokból álló csapat fejéből pattant ki. Azt is, hogy a szervezés munkáját Weisz István és a Prágából hazaérkező Gabrovitz Kornél vállalta, akik sorra nyerték meg az ügynek régi barátaikat és a lehetséges mecénásokat, köztük Gráf József pékmestert és Dr. Springer Ferenc ügyvédet, Ferencváros nagy tiszteletnek örvendő elöljáróját. Ki is volt Weisz István?

Röviden és tömören egy tősgyökeres ferencvárosi polgár. Szülei, Weisz Ferenc és Méráth Julianna a Bakáts tér 4. szám alatt laktak, ide született István, második gyermekként 1876. szeptember 2-án. Apja szivargyári felügyelő volt, anyja Kolozsvárról származott, a háztartást vezette. Azt a háztartást, amely egyre nagyobb és nagyobb lett, hiszen István születése után 1890-ig bezárólag még hét gyermek született. Iskolai feladatai mellett élénken érdekelte a sport, különösen annak egy akkoriban Magyarországra érkező ága, a football. A Mester utcai srácokkal hamar „bandába” szerveződtek és rúgták a bőrt, ők a 11-ek bandája néven híresedtek el. Amint lehetőségük adódott be is léptek akkor működő sportegyletekbe. Weisz István római katolikus családban nőtt fel, így számára a BTC kínálkozott megoldásnak. Posztja szerint kapus volt, szorgalmasan látogatta a tréningeket, majd 1897.05.09-én részt vett Magyarország első nyilvános football mérkőzésén, ahol a BTC két csapata mérkőzött meg egymással. Ő a vörös-fehérek csapatának kapuját védte, a csapatában játszott még a 11-ek bandájából Malaky János és két Sturza fivér, Hugó és Károly is. Ez a csapat gyakorlatilag a BTC második számú csapata volt, nem csoda, hogy 5:0-ra elvesztették az elsőkkel szemben azt a meccset. A meccset elvesztették, a kedvüket nem, sőt. Amikor 1899 elején egykori Mester utcai barátjuk, Gabrovitz Kornél hazaérkezett Prágából, lelkesen hallgatták elbeszéléseit. Azokat az elbeszéléseket, amelyek a prágai Slavia klubjáról szóltak, ahol már angol módi szerint szervezték a klubéletet, benne az új játékot, a footballt. Itt értünk el a bevezetőben tényként leírt hírig, miszerint Weisz István ettől kezdve annak a bűvöletében élt, hogy egy ilyen klubot a Ferencvárosban is alapítani kell. Szervezőkészségét mi sem bizonyítja jobban, hogy az álmodozásból néhány hónap alatt valóság lett, 1899. április 15-én, a Gutgesell Vendéglőben létrejött a Ferencvárosi Torna Club alakuló gyűlése, amely 1899. május 3-ra tűzte ki az alakuló közgyűlést. Az alakuló gyűlésen Weisz István olyannyira élvezte a megjelentek bizalmát, hogy titkárként tagja lett az ideiglenes tisztikarnak, sőt Dr. Köncs Boldizsár ügyvéddel együtt őt bízták meg az új klub alapszabályának elkészítésével, amit aztán az alakuló közgyűlésen ő ismertetett és amit minimális módosításokkal el is fogadtak.

Az FTC alakuló közgyűlésén Weisz Istvánt az elnökség tagjává választották, ettől kezdve nem múlt el úgy nap, hogy ne foglalkozott volna egyesülete ügyeivel. Nem az ő neve szerepelt az első vonalban, nem róla írtak az újságok, ő a háttérben dolgozott, évről évre tagja maradt valamelyik választott testületnek, ha nem az elnökségnek, akkor a választmánynak. Szervezőkészségét soha nem vetette sutba, az élet számtalan területén bizonyította. Apró, de jellemző példa, hogy részt vett az első öregfiúk csapat szervezésében 1910-ben, amelynek mi sem természetesebb, ő volt az első kapusa. 1922 végén azonban mégis kicsit előrébb lépett. Malaky János elhunyta után őt nevezték ki az Üllői úti pálya igazgatójának, amely pozíciót egészen a haláláig betöltötte. Nem nyilatkozott gyakran, továbbra is kerülte a nyilvánosságot, ha mégis, akkor mint a „potyajegyesek rémét” mutatta be a korabeli sajtó. Ugyanis ingyen jeggyel csak rajta keresztül lehetett bejutni a pályára és ő bizony erősen szűrt. Ismert mindenféle trükköt, nem nézett sem pozíciót, sem rangot. Alapelve volt, hogy ha a klub javarészt a jegyeladásokból él, akkor ingyenjegyekkel minél kevesebben vegyék el a helyet a fizető nézőktől. Íme egy részlet a vele készített korabeli interjúból:  „A játékosak kedvéért igazán sok embert szoktam ingyen bebocsájtani. Ha egy játékosunk azt kéri meccs előtt, hogy engedjem be a főnökének a fiát: beengedem. Tudom, hogy a játékosnak mennyire fontos, hogy a főnöke ne haragudjon meg rá. Ha nem teszem meg, amit kér, esetleg idegesen fog játszani. Sajnos, túlságosan sok jegyet kívánnak a. játékosoktól, pedig ők „hivatalosan” csak 2—2 jegyet kapnak tőlünk. Azelőtt gyakran láttam, hogy gépkocsikon, bundákban érkeztek ,,potyások”, akik már jóelőre ülőhelyre érvényesíttették 50 filléres jegyeiket és ráadásul még vendéget is akartak „becsempészni”. Hát az ilyeneket igyekeztem kiirtani. Ezek csak „divatból” jártak ingyen a mérkőzésekre. Mert ezzel akarták bebizonyítani, hogy ők „bennfentesek”. Nem sok maradt belőlük. . .” Amikor azután vége lett a szabadjegyesek ostromának, az igazgató úr mindig levonult a pálya szélére szurkolni. A meccsnapok voltak számára az ünnepnapok, ám a hétköznapokon is innovatívan dolgozott. 1926-ban például feljegyezték, hogy Weisz István, az FTC pályaigazgatója új salakkal kísérletezik az Üllői úti pályán. Addig ugyanis minden magyar pályán a magyar szénnek a közönséges kazánsalakját használták salakozásra.  Weisz István akkor a jobban kiégetett porosz kohósalakot használta a pálya újrasalakozására. Ez vörös színű volt és nem olyan szemcsés, mint a magyar szén kazánsalakja. Aztán 1936-ban jött az első füvesítés, amit ugyancsak ő vezényelt le. 

Szorgos munkáját nagyon is megbecsülte az egyesület, több elismerést is az elsők között kapott meg. Itt van például a klub alapításának 25. évfordulója alkalmából létrehozott tiszteletbeli tagságról szóló oklevél, amelyet első alkalommal 12 ember, köztük Weisz István kapott meg. Vagy az 1937 májusában tartott közgyűlésen első ízben választották meg a klub aranyjelvényes gárdáját a tiszteletbeli tagok sorából, amely 6 főnek ugyancsak tagja volt. Aki pedig azt hinné, hogy Weisz István az FTC-ben és az FTC-nek végzett munkájából élt volna, az bizony téved, hiszen ezeket a feladatokat társadalmi munkában végezte, főállásban postatakarékpénztári felügyelő volt. 1946. március 4-én Budapesten, hol máshol, mint Ferencvárosban halt meg, nem messze attól a helytől, ahol 47 évig dolgozott rajongásig szeretett klubjáért. Emlékét megőrizzük!

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Források:
Nagy Béla munkái
Keresztelési és anyakönyvi bejegyzések
Korabeli sportsajtó