2024. november 25. hétfő

A Fradi szakosztályai. Kerékpár

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2019. január 6.

fradi_cimer kerekparozasKERÉKPÁR

1904-

Az első kerékpárt, akkori szóhasználattal velocipédet vagy biciklit, Kosztovics László hozta be hazánkba. Már 1882-ben megalakult a Budapesti Kerékpár Egylet (BKE), amely egy évvel később már versenyt rendezett az ügetőpályán. A pesti köznyelv gyorsan reagált, a helyszínre is utalva a versenyt úgy jellemezték, hogy azt „drága zabot és lovászt nem igénylő, mégis menésre kész, fáradhatatlan vasparipákon” folytatták. A siker töretlen volt, két évvel később már kb. 5000 kerékpáros versenyzőt tartottak nyilván, 1895-ben pedig megalakult a Magyar Kerékpáros Szövetség. 1898-ban azonban beütött a krach. Az állam minden kerékpárt 10 korona adóval sújtott, ez elvette a kerékpárgyárak kedvét a sport üzleti célú patronálásától, a pályaversenyek visszafejlődtek. Akik az adó terhét vállalták, a kerékpározást túrázgatásként folytatták.

Az FTC vezetői már akkor orientálódtak a Magyar Kerékpáros Szövetség felé,  amikor a klubnak még nem volt meg az önálló szakosztálya. 1902-ben a szövetség elnökének az FTC tagját, Kiss Jánost választották. Sőt, egy esztendő múltán, 1903-ban alelnöknek Keönch Boldizsárt.

Újabb egy év telt el, amikor 1904-ben, Keönch Boldizsár vezetésével túracéllal megalakult az FTC önálló kerékpár-szakosztálya.

A hőskor első legendás versenyzője a képen is látható Szamek Ferenc volt, aki 1912-ben egymaga 10 első, 5 második és 6 harmadik helyezést ért el a különböző versenyeken, ezenkívül megnyerte a Budapest-bajnokságot és a Király-díjat.

A Szamek, Pirity, Eigner, Győrffy összetételű csapat az eredményeivel Magyarország második legjobb kerékpáros-egyesületévé emelte az FTC-t.

Az I. világháború, sok más hasonló sportághoz hasonlóan megakasztotta a kerékpársport fejlődését is, sőt az eszközigénye miatt, azt különösen. Megakasztotta, de megállítani nem tudta. Az FTC-ben a 20-as évek közepétől újra érezhető volt a fellendülés. Elsősorban a kiváló pályaversenyzők jeleskedtek, újra az ország legjobbjai közé emelték a clubot.

Eigner Jenő a repülőversenyben 1925-ben megnyerte az FTC számára az első országos bajnoki címet, amely megadta a versenyzők számára az alaphangot, mert a soron következő másfél évtizedben rendre nyerték a bajnokságokat.

1927-ben Eigner ismételte meg két évvel korábbi teljesítményét, tőle a stafétabotot Győrffy Imre vette át, aki a korszak legkiemelkedőbb pályaversenyzőjének számított. 1929, 1930, 1932 voltak azok az évek, mikor a repülőversenyben bajnok lett. Annak ellenére, hogy a kimondottan pályaversenyző volt, annak is a legnagyobb robbanékonyságot jelentő ágában, Győrffy megpróbálkozott az országúti kerékpározással is. Klasszisát 1933-ban egy bronzéremmel igazolta a 100 km-es országos bajnokságon.

1934-től felzárkózott Győrffy mellé egy másik szuperklasszis, Éles Ferenc, aki valóban megtestesítette az univerzális kerékpárost. 1934 és 1947 között nem kevesebb, mint 22 bajnoki címet szerzett. Az univerzalitást igazolandó, íme a lista

Pályán:
Repülőverseny, 1939
1000 m-es állórajtos időfutam, 1937-39 és 1941
4000 m-es üldözőverseny egyéni, 1947
4000 m-es üldözőverseny csapat, 1937, 1938, 1943 (társai: Morvai József, Holmár Imre, Kucsera Pál, Vida Tibor)
Pontverseny, 1947
Kétüléses verseny, 1938 és 1942 (Morvai Józseffel), 1940 (Nótás Károllyal)
Párosverseny, 1939-40 és 1944 (Nótás Károllyal)

Országúton:
100 km, 1937, 1939-41, 1943

Terepen:
Hegyi verseny, 1934.

A kor többi élversenyzője óhatatlanul feltűnt Éles oldalán. Morvai József azonban egyéniben is jeleskedett, hiszen 1938-ban és 1943-ban repülőbajnok, 1943-ban és 1948-ban a pontverseny bajnoka is volt.

Nem említettük Éles oldalán, mert nem versenyzett pályán, Barvik Ferencet, aki 1945-ben a háztömb körüli bajnokságot nyerte meg. A terepen pedig Ermler László (1949, mezei verseny) és Farkas András (1949, hegyi verseny és 1950, mezei verseny) lett országos bajnok. Ilyen egyéni eredmények mellett nem csoda, hogy 1947-től 1950-ig zsinórban az FTC kerekesei nyerték meg terepen a csapat országos bajnokságot.

A felsoroltak mindegyike azonban 1950-re abbahagyta a versenyzést, így egy eredményekben jóval szerényebb korszak következett, amelyben elsősorban az utánpótlás nevelésére koncentráltak.

Hogy legyenek húzónevek is, 1957-től újra igazoltak idősebb versenyzőket, mint Schillerwein István, aki később edzőként is jeleskedett. 1952-ben a helsinki olimpián azzal a Furmen Imrével indult tandemben, aki ugyancsak a Fradiba igazolt. Képünk is az olimpián készült róluk (balról – a nyeregben – Schillerwein, jobbról Furmen).

Furmen Imre a kétüléses versenyben Bicskey Richárddal párban hosszú idő után nyert újra bajnoki címet az FTC-nek.

Schillerwein István (balról) és Sipos Zoltán edzői munkája a hatvanas évek végére érett be igazán, felnőtt egy új bajnok generáció. Az „első fecske” Hóbor Lajos volt, aki 1969-ben megnyerte a 4000 m-es egyéni üldözőverseny országos bajnokságát.

1970-től aztán megint nem volt megállás. 1970-ben és 71-ben Nagy Gábor váltotta Hóbort 4000 m-en a bajnoki trónuson, sőt 1971-ben az 1000 m-es állórajtos időfutamot is megnyerte.

Ugyanezt a számot 1972-ben Szűr István hozta a Fradinak.

A felsorolt eredmények után nem csoda, hogy a három említett sportoló 1970-től 1973-ig négyszer egymás után a 4000 m-es csapat üldözőverseny bajnoka is lett. 1970-ben Jäckel Gábor, a következő két évben Bodnár József volt a kvartett negyedik tagja. Utóbbi a későbbi évtizedekben arról is híres lett, hogy ő volt az FTC labdarúgócsapatának gyúrója (Szakáll néven). Ezt le kellett írni, mert a közölt képből, ahol ő látható, ez sokak számára nem derülhet ki. 1973-ban a négyes összeállítása Szűr-Bodnár-Hóbor-Bürger volt.

AZ 1973-as esztendő kimagaslóan sikerült a Fradi kerekeseinek, 15 bajnoki címet szereztek, amelyekből Szűr egymaga tízet szerzett.

Kimondható. a hetvenes évek eleje nagyon jó korszaka volt a Ferencváros kerékpárosainak. Ennek egyenes következménye volt, hogy a szakosztály szinte vonzotta a tehetséges fiatalokat. A KSI-ből (Központi Sportiskola) „kiöregedő” menők elsődleges célja colt a Fradiba igazolni, velük, egészen a hetvenes évek derekáig, tovább erősödött a szakosztály. A KSI-ben Petróczy Attila tanítványai nálunk is folytatták, igaz már felsőbb korosztályokban, a kiváló eredmények sorát. Zöld-fehérben is nyertek több magyar bajnoki címet és értek el, értékesebbnél értékesebb helyezéseket. Érdemes őket név szerint is megemlíteni: Bürger Ferenc, Gábor András, Jaczina Lajos, Matulai György, Teplán Gyula, Sarkadi Nagy Zsigmond, Szűcs Gábor, Morcz László, Albert József, Schóber Ferenc, Zaka István, Illés Bálint.

Szóval, bajnoki címek zsinórban, a hazai kerekesélet nagy egyéniségeivel. Érthető, hogy a szakosztályvezetés 1974-ben elhatározta, saját bázist is létesít. Úttörő-, serdülő- és ifjúsági szinten is bevezettek egy sportiskola-szerű foglalkoztatást, amelyhez az FTC részben rendelkezésre bocsájtotta a népligeti bázist.

A gondoskodást meg is hálálták a sportolók. 1974-ben megismételték az előző évi 15 bajnoki címet hozó sikeresztendőt. Az országúton kezdtek, amikor a Szűr, Bürger kettős megnyerte az 50 km-es járőrversenyt. Bürger az évad végén a hegyi bajnoki címet is megszerezte. A pályán természetesen megint Szűr jeleskedett, első lett a repülőversenyben, 1000 m-en, kétülésesben, 50 km-es párosban (Bürgerrel). Folytatták a 4000 m-es csapatdiadalt is, a Szűr, Bürger, Sarkadi, Hóbor négyes nyert. Nem véletlen, hogy ebben az évben volt olyan válogatott viadal, ahol a magyar nemzeti színeket tiszta Fradi-sor képviselte.

Aki azt hinné, ez már a csúcs volt, az hamar rádöbbent, a feljebbnél is van feljebb. 1975-ben a szakosztály überelte a 15 bajnoki címet, 17-et nyert. Az előző évben felsorolt versenyzők vitték most is a prímet. Egy diadalt emelünk ki külön, mert az a 4000 m-es csapatverseny folytatta a hetvenes évek nyerőszériáját. A nyerő kvartett ezúttal a Szűr, Hóbor, Sarkadi, Bodnár összeállításban versenyzett.

És ez így folytatódott, bár a kerékpár sohasem volt igazán támogatott sportág idehaza. A nemzetközi színtéren egyre-másra jelentek meg a szuperkönnyű, ugyanakkor horrorisztikus árú versenygépek. Nagy eredményeket csak ezekkel lehetett elérni. Magyar versenyző csak elvétve juthatott hozzá ilyenhez. Sokkal jellemzőbb volt, hogy ügyes kezű mesteremberek egyedi bringákat építettek a magyar menőknek. Akik, ha egy-egy ilyennel külföldön is megjelentek, annak a szakma a csodájára járt. Hogy ilyennel is versenyeznek még emberek? Igen, a magyar kerékpársport és a ezen belül a Fradi így próbálta meg a lépést tartani. Itthon persze könnyebb volt, hiszen az ellenfeleknek sem volt különb gépe, elsődlegesen a tehetség dominált. Abban pedig nem volt hiány.

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején szinte minden hazai menő megfordult rövidebb-hosszabb ideig a Fradiban. Biztos ők is érezni akarták ennek az egyedülálló klubnak a szellemiségét, mit jelent Fradi-címeres trikóban győzni, bajnokságot nyerni. Ebben a sorban feltétlenül meg kell említeni Pap Lászlót, Szűcs Gábort, Pintér Bélát, Káplán Gyulát, Zaka Istvánt vagy éppen Somogyi Miklóst.

Ám az elkövetkezendő évek nem az ő győzelmeikről szóltak, hanem egy olyan sportolóéról, aki az FTC történetének rekordbajnoka lett, hiszen 25 éves fradista aktív pályafutása során (ami már önmagában párját ritkítja) 109 bajnoki aranyérmet nyert. Ő nem más, mint Pais Péter.

Pais Péter 1962-ben született, 1973-ban a KSI-ben kezdett kerékpározni, nevelőedzője Baranyecz András volt, aki az 1960-as években versenyzett, kilencszeres magyar bajnok, csúcstartó, egykori válogatott és olimpikon volt. Pais Péter az első bajnoki címeit az úttörő- és serdülő korosztályokban még itt szerezte 1976-ban. 1980-ban igazolt a Fradiba, hova máshova, azóta is kedvenc színösszeállítása a zöld-fehér. Mestereiről így vallott:

1980 őszén az FTC-be igazoltam a Schillerwein Ist­ván-Ta­kács Gyu­la ve­zet­te csa­pat­hoz. Fantasz­ti­kus hat év kö­vet­ke­zett. Ki­ala­kult egy „ke­mény mag”, akik vál­lal­ták a Gyu­la ál­tal dik­tált rit­must és stí­lust. Ezek­ben az évek­ben ala­poz­tam meg a mai na­pig tar­tó tu­da­tos­sá­go­mat, tű­rő­ké­pes­sé­ge­met és edzés­be ve­tett hi­te­met. Ren­ge­te­get edzet­tünk, ver­se­nyez­tünk, utaz­tunk és jöt­tek is az ered­mé­nyek. Pá­lyán, or­szág­úton ver­se­nyez­tünk té­len-nyá­ron. 1987-ben Il­lés Bá­lint lett az edzőnk, és 2000 vé­gé­ig, az olim­pi­á­ig, dol­goz­tunk együtt. Ha­zai Gyu­ri­val és He­gyes Ja­ni­val se­gí­tet­tük Sza­bol­csi Szil­via fel­ké­szü­lé­sét a sydney-i olim­pi­á­ra. Elég jól si­ke­rült a kö­zös mun­ka, mert Szil­vi ötö­dik lett sprin­ten. 2000-től sa­ját fe­jem után edzem: úgy ér­zem en­­nyi év után nem le­het min­den edzé­sen a tíz-húsz év­vel fi­a­ta­labb ver­seny­zők edzés­prog­ram­ját tel­je­sí­te­nem. Az edzői név­sort ki­egé­szí­te­ném Petróczy At­ti­lá­val, aki a KSI ve­ze­tő­je volt és az or­szág­úti edzé­se­ket ve­zet­te ifi ko­rom­ban. Ve­le ta­lán húsz éve nem ta­lál­koz­tam, most ja­nu­ár­ban azon­ban ösz­­sze­fu­tot­tunk, meg­örül­tünk egy­más­nak. Min­den edzőm­mel jó volt a kap­cso­la­tom és so­kat kö­szön­he­tek ne­kik.

Aztán felnőttként is elkezdte nyerni a bajnoki címeket, évről évre, a szám egyre csak szaporodott. A jubileumi századikat, amely nemcsak a Fradiban, de a magyar sportban is egyedülálló volt, 2001-ben nyerte, méghozzá a repülőversenyben.

Ekkor beszélt az edzésmódszerek változásáról, a szakosodásról:

Az eltelt húsz év alatt szakosodtak az emberek. Ma már egy sprinter nem indul ezer méteren, mint az elmúlt évtizedekben. Régen a Fradiban Schillerwein István elképzelései szerint úgy készültünk, hogy sok számban tudtunk menni. Meg is látszik a bajnoki győzelmeink számán.

Pedig soha nem kényeztették el őt, amikor a pénzről volt szó. Mondta is, elégedett lenne, ha a száz bajnoki győzelméért összesen annyi pénzt kapott volna, mint egy hazai futballista egy bajnoki aranyáért. Még a századik győzelme előtt is az édesapja vette meg a vitaminokat. (A szövetségtől pedig kapott egy óriási serleget.) Még akkor is ugyanaz volt a bringája, amelynek a vázát húsz évvel azelőtt az Építők aranykezű szerelője, Gürtler mester készítette. A pehelykönnyű, szélcsatornákban tervezett csodabringák korában Pais gépének a nemzetközi versenyeken majd annyi nézője volt, mint a legújabbaknak… Az ifjú külföldi menők úgy nézték, mintha sportmúzeumban lennének. 1986-ban kapott ugyan egy korszerű biciklit, de egy év elteltével az olasz támogató továbbállt, és visszavette a bringát. Az az esztendő volt Pais legsikeresebb éve. Colorado Springsben a világbajnokságon Pintér Bélával egy gépen negyedikek lett a kétülésesben. Nagyszerű eredményei közé tartozik még az 1984-es moszkvai ellenolimpián elért ötödik helye 1000 méteren, majd egy évre rá az olaszországi világbajnokságon kilencedik lett az üldöző csapatunk tagjaként. Európa szinte valamennyi pályáján versenyzett a 171 méteres berlini fedett fapályától kezdve a brnói világbajnoki nyitott cement-pályáig. Telente sok páros versenyen állt rajthoz Somogyi Miklóssal. Világbajnokokkal csatáztak, és néhány hajrát be is söpörtek előttük. Ren­ge­teg hat­na­pos pá­ros ver­se­nyen vet­t részt. 1981 és ‘83 kö­zött Pász­tor Zo­ltánnal, ‘83 és ‘92 kö­zött So­mo­gyi Mi­klóssal, ‘93-tól Fá­bi­án Imrével és Havarik Ta­mással, majd jött Bebtó, Val­ter és Árvai. Hat-hét ge­ne­rá­ció nagy­ja­i­val me­nt pár­ban.

Bajnoki címei mellett van még egy világszám, ami a nevéhez fűződik. 1981-ben nyer­t elő­ször sprint-baj­nok­sá­got, amit utána ötször megvédett, 1987-ben „csak” második lett, ezután azonban 15 éven keresztül zsinórban bajnok volt. 2003-ban attól a Barkóczi Pé­tertől kapott ki, aki első bajnoki címe idején még meg sem szü­le­tett. Ez a teljesítmény valószínű örökre rekord marad, hiszen ma a nyomába sem érnek, nem csak itthon, a nagyvilágban sem.

Be­utaz­ta a vi­lá­got, 1981-től 2002-ig vol­t fel­nőtt vá­lo­ga­tott. Ti­zen­egy vi­lág­baj­nok­sá­gon és ti­zen­nyolc vi­lág­ku­pán vet­t részt. Ha ebben a sportágban is számolnák a vá­lo­ga­tott­sá­got, az biztosan lenne öt­száz!

Miért nem sikerült a külföldi áttörés? Erről ezt mondta:

Kül­föld­ön min­den­ki csi­nál­ja a ma­ga dol­gát. A ver­seny­ző csak az edzés­sel és a ver­seny­zés­sel fog­lal­ko­zik, nem kell a meg­él­he­tés­sel törődnie, mert „ren­des” fi­ze­tést kap. So­kak­nak ez fur­csá­nak tűn­het, de tu­do­má­sul kell ven­ni, hogy ezt a spor­tot nem le­het ama­tőr kö­rül­mé­nyek kö­zött pro­fi szin­ten űz­ni. Pél­da er­re Bod­ro­gi La­ci, aki itt­hon so­ha nem ért vol­na el ilyen ered­mé­nye­ket. Kell még egy jó edző, or­vos, masszőr, ver­seny­ző­társ-edző­társ, edző­tá­bor (té­len me­leg égö­vi), fe­dett pá­lya, pénz, pénz és sok pénz!

Nem kevesebb, mint 25 esztendőt kerekezett a Fradiban, amely örök sze­re­lme maradt. Akkor is, ha nem úgy fejezte be, ahogy gondolta. 2005-ben úgy érezte nem tartanak rá igényt a szakosztálynál, pedig ő még érzett magában erőt a folytatáshoz. A klub ve­ze­té­sé­vel jó kapcsolata maradt, amely 2009-ben ezt ki is mutatta, amikor az FTC elnöksége a klub 110-ik születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen Aranydiplomával tüntette ki az örökös bajnokot.

Amiről Pais Péter beszélt, az anyagi ellehetetlenülés egyre erősebben éreztette a hatását. Ennek első jele az volt, hogy 2003-ban megszűnt a női szakág, majd a férfiak is „vegetálni” kezdtek. A női szakágnál érdemes megállni egy kis ideig, 1980-ban kezdték a munkát, amit olyan sikerrel végeztek, hogy 8 alkalommal elindulhattak a híres Giro d’Italia és egy alkalommal a még híresebb Tour de France versenyen, amelyeket mindannyiszor sikerrel teljesítettek. A szakosztály életében pillanatnyi fellendülést 2008-ban a Merida-FTC néven újjászerveződő szakosztály hozott, amely eredményeket is ért el. Bő egy évvel később azonban a Merida kivált, új egyesületet hozott létre, ahová a versenyzőket is vitte magával. Ám a Fradi szakosztálya ezt a vérveszteséget is kiheverte és 2010-11-ben gyakorlatilag két ifjú versenyző (Bozó Lajos és Bernárd Bendegúz) továbbra is képviseltette magát a versenyeken. A 2010-es pályabajnokságok alapján készített szakosztályi rangsorban ők ketten a 10. helyre sorolták az FTC-t (érdekesség, hogy ugyanitt a Merida a 13. lett). Ugyanekkor kezdte bontogatni a szárnyait az ifjú Szalontay Sándor, aki a pályán a sprintversenyeken jeleskedett és döntött rekordokat, 2013-ban és 2014-ben is az év pályakerékpározójának jelölték. 2015 óta parakerékpárosa is van a Fradinak Ocelka Róbert személyében, aki ugyancsak szállítja a jobbnál jobb eredményeket. 2017-ben az országúton is megvillant egy zöld-fehér szívvel hajtott kerékpár, amikor Orosz Gergő a profik országúti világbajnokságán a 62. helyen végzett(190-en indultak, 129-en fejezték be a versenyt, tehát Gergő a mezőny első felében ért célba).

Reméljük ezek az újból fellelhető sikerek a jövő szempontjából sokat jelentenek majd, újra benépesedhet a szakosztály. Benépesedhet és még nagyobb eredményeket érhet el. Olyanokat, amelyek a 115 éves szakosztály dicső hagyományaihoz mérhetők.

Azokhoz a hagyományokhoz, ahol a fentebb írtakon kívül és mellett a következő számok születhettek:

Pais Péter 109 magyar bajnoki cím,

Szür István 25 magyar bajnoki cím,

Éles Ferenc 19 magyar bajnoki cím,

Sarkadi Nagy Zsigmond 13 magyar bajnoki cím

Hóbor Lajos 10 magyar bajnoki cím,

Pásztor Zoltán 10 magyar bajnoki cím,

Bodnár József 9 magyar bajnoki cím,

Zaka István 9 magyar bajnoki cím.

 

Simon Sándor

Felhasznált irodalom és weblapok:

Major János – Nagy Béla – Várszegi János: Zöld-fehérben
http://bikemag.hu

Borbély Tibor: Fejezetek az FTC kerékpár szakosztályának történetéből

Interjú Pais Péterrel

Magyar Nemzet online

Albert József emailban küldött kiegészítései, amit külön is köszönök.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Bécs László írta:

    Kedves Simon Sándor!

    A 1968-1970 közötti időszakban volt szerencsém a testvéremmel együtt edzeni a”Nagyokkal”. Ebben az időszakban öcsém Bécs Tibor úttörő és serdülő korosztályban pályán és országúton sorra nyerte a Bajnoki címeket, dobgós helyezéseket. Én kevésbé voltam tehetséges, de nagyon szorgalmas az edzéseken. Sipos Zoli (bácsi) az mondta Apánknak: Ha a Tibi tehetségét és a Laci szorgalmát összetudnánk gyúrni, újra lehetne Magyar Világbajnok. Mindketten a FRADI alkalmazottai voltunk ebben az időszakban (pályamunkások), hogy délutáni edzéseken is részt tudjunk venni.Szinte Mindenkit ismertünk a FRADI akkori vezetői, Munkatársai, Sportolói közül. Mi voltunk a „kis Bécsek”. Ezt a hozzászólást azért írom mert az eredményes fiatalabb régebbi korosztályról kevés szó esik , pedig Nagy Béla krónikás mindig minden archivált, (ebben az időben mi gyerekek nagyon jóban voltunk Vele), és mert ezzel az írással tartoztam Testvérem emlékének ki tavaly eltávozott közülünk.

    Tisztelettel
    Bécs László
    egykori FRADI kerékpáros

    Hozzászólás ideje: 2019. április 3. 06:37

HOZZÁSZÓLÁS