2024. december 22. vasárnap

„Számháború” az FTC Baráti Kör februári összejövetelén

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2019. március 1.

Az összejövetel kezdetén Bálint László, az FTC Baráti Kör (FTC BK) elnöke köszöntötte a szép számban megjelenteket, majd beszámolt arról, hogy már négy céggel kötöttek szponzori szerződést.

Ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a szponzorok által nyújtott vásárlási kedvezményeket csak az FTC BK tagsági kártyával lehet igénybe venni, ami Czikkely Boldizsárnál 300 forint ellenében kiváltható.

Ezt követően felkérte Vincze Gézát, hogy mutassa be a meghívott vendéget.

Vincze Géza, aki 1984/85-ben az FTC labdarúgó-csapatának vezetőedzője volt, elmesélte, hogy az 1984. évi ifjúsági Eb-n aranyérmet szerzett csapat játékosai közül hogyan vetették ki a hálójukat – többek között – Keller Józsefre, a meghívott vendégünkre. Keller József röviden beszámolt a játékosi és edzői pályafutásáról. 1974-ben a Nagykanizsai MÁV MTE-ben kezdett el futballozni, innen került 1976-ban a nevesebb helyi csapathoz, az Olajbányászhoz. Itt figyeltek fel rá, és tagja lett az ifjúsági válogatottnak, amely meg sem állt az Eb-aranyéremig. A győztes keretnek három FTC játékosa volt, Deák Sándor, Haáz Ferenc és Szeiler József, akik kellőképpen ösztönözték Keller Józsefet, hogy igazoljon át a Fradiba. A meggyőzés hatására, vele együtt, Pintér Attila és Zsinka János is aláírta az átigazolási papírt.

Keller József 1984-től több periódusban – egy kis franciaországi kitérővel – 2005-ig volt az FTC játékosa. 546 mérkőzést játszott zöld-fehér színekben, ezzel az örökranglista 6. helyén áll. Négyszer volt a bajnokcsapat, ötször a Magyar Kupa győztes gárda tagja. 1990 és 1996 között viselte a csapatkapitányi karszalagot. A nemzeti tizenegy mezét 29-szer öltötte magára. A számok páratlan gazdag pályafutást mutatnak. Az aktív pályafutása után több beosztásban és helyen edzősködött, 2013 óta az FTC utánpótlásában dolgozik.

Az összejövetel második részében születésnaposok köszöntésére került sor. 75, 75, 65 ! Szűcs Lajos december 10-én ünnepelte 75. születésnapját, betegsége miatt azonban csak most kerülhetett sor a köszöntésére. Horváth „Api” László február 9-én volt ugyancsak 75 éves. Gerendás György, olimpiai bajnok vízilabdázónk pedig február 23-án töltötte be a 65. életévét. Az FTC nevében Nyíri Zoltán, ügyvezető alelnök, az FTC BK nevében Bálint László köszöntötte és ajándékozta meg az ünnepelteket.

Természetesen a jelenlevő egykori játékostársak, vezetők, barátok és szurkolók gratulációi és a közös fényképezések sem maradhattak el.

A következő összejövetel időpontja 2019. március 26. 17 óra, a programról később értesítjük a tagjainkat. Addig is: Hajrá Fradi!

SzB
2019. február 26.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS