Születésnapi megemlékezések
Az egyetlen magyar aranylabdás játékosunk, Albert Flórián szeptember 15-én volt 78 éves. „Így mondjuk, hogy volt, nem úgy, hogy lett volna, mert ma is köztünk él.” – mondta Takács Tibor a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület (NBHE) elnöke, az összejövetel házigazdája.
A Császár fradista és válogatottbeli csapattársának, dr. Fenyvesi Máténak, 86. születésnapján személyesen is gratulálhattak a NBHE és az FTC Baráti Kör (FTC BK) megjelent tagjai. A IX. kerületi Önkormányzat nevében Kállay Gáborné alpolgármester asszony egy Albert Flórián idézettel köszöntötte az ünnepelteket:
„Mint Kosztolányi fái, úgy tartozom az Üllői úthoz. A rosszakaróim azt mondhatták, úgy álldogál Albert a Fradi-pályán, mint az Üllői úti fák, csak azoknak nincs csípőn a kezük. Hát igen, valóban ott álldogáltam, még néha csípőn is volt a kezem, de két álldogálás között bemutattam néhány cselt, rúgtam néhány gólt, szereztem némi örömöt több százezer futballbarátnak. Nekem a Fradi-pálya jelentett mindent, én, a vidéki kissrác, ott lehettem-lettem valaki. Jó sorsom oda vezényelt, mert valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem.
Örömök értek, csalódások – még vén fejjel is -, barátok hagytak el, de talán nem túlzás, ezrek jártak miattam meccsre. Ez volt a bázis, a futtballanyaföld, ahová, mint a fel-feldobott kő, mindig visszahulltam.”
Dr. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke méltatta Albert Flórián, dr. Fenyvesi Máté és Kocsis Sándor pályafutását, akinek 90. születésnapját a közeli napokban ünneplik.
Takács Tibor megemlékezett Kispéter Mihályról, a zöld-fehérek legendás alakjáról, aki csapatkapitányként a legnehezebb időkben is tartotta a lelket a csapatban, játékostársaiban. Születésének 100. évfordulója október 9-én lesz.
Dr. Fenyvesi Máté néhány mondatban emlékezett meg egykori kiváló csapattársairól, a kapcsolatukról.
SzB
2019. szeptember 17.