2024. december 22. vasárnap

Novemberi szélben „vitorláztunk”

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2019. november 27.

Indokolt késéssel kezdődött el az FTC Baráti Kör (FTC BK) novemberi összejövetele. Az elnökségből és a tagságból többen részt vettek az életének 72. évében elhunyt dr. Szívós István végső búcsúztatásán a Farkasréti temetőben.

A program bejelentésekkel kezdődött.

December 13-án 10 órától veszi kezdetét a Népligetben a tavalyihoz hasonló disznótoros rendezvény.

– Az FTC BK évzáró összejövetele december 27-én lesz. A pontos helyszínről és a kezdési időpontról a meghívottak külön értesítést kapnak.

Kaszás Pál alelnök köszöntötte Perlaki Istvánt 75. születésnapja alkalmából.

Az összejövetel meghívott vendége Gosztonyi András volt, akit Takács Tibor elnökségi tag mutatott be. Gosztonyi András, mint a magyarországi Avanti Rt. igazgatója, 1992 és 1996 között szponzorálta az FTC labdarúgó szakosztályát, amelynek elnökségi tagja is volt. Az osztrák anyacég tulajdonosa által biztosított pénzügyi keret jól szolgálta a kis hazai – Avanti benzinkút – hálózat reklámozását. Az Avanti nem mezszponzor, hanem „nadrágszponzor” volt, a bal lábszáron jól látható volt a sárga mezőben ágaskodó fekete Ferrari ló. Gosztonyi András elmondta, hogy jóllehet gyermekkorában Nagyvárad szurkoló volt, 1946-tól Fradi drukker. Így örömére szolgált, hogy segíthette a Fradit. Különös élmény volt számára a BL-csoportkörös szereplés időszaka, amikor igazán közel kerülhetett a játékosokhoz. Elárulta, hogy kiemelt kedvencei közé tartozott Simon Tibor és Zavadszky Gábor.

Gosztonyi Andrást a jelenlevők a sportolói múltjáról is kérdezték. Gosztonyi András a víz, a Balaton szerelmese. 1951-től versenyszerűen vitorlázott. Csillaghajó osztályban aratta a legnagyobb sikereit, amelyek közül kiemelkedik az 1972. évi müncheni olimpián Holovits Györggyel párban elért 8. hely. Hatszoros magyar bajnok lett (1967, 1968, 1969, 1971, 1972, 1973), ötször az olimpikon társával. Még ma is rendszeresen vitorlázik, indul a Kék Szalag versenyeken.

SzB
2019. november 26.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS