2024. december 22. vasárnap

Négy éve már…

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2020. február 13.

Négy éve már, hogy 2016. február 11-én elhunyt Rudas Ferenc, a Ferencváros és a magyar válogatott egykori kiváló jobbhátvédje, az FTC Baráti Kör (FTC BK) korábbi elnöke.

Halála évfordulóján az általa alapított Rudas-rend (RR) tagjai, aki egyben az FTC BK tagjai is, felkeresték az Új köztemetőben levő sírját. Tobak Csaba méltatta Feri bácsi életútját, Hélisz József pedig a RR létrehozásának történetét elevenítette fel. Ezt követően Kopeczky Lajos helyezte el a síron a RR koszorúját.

A jelenlevők megemlékeztek a Rudas Ferencet az FTC Baráti Kör elnöki tisztében követő, decemberben elhunyt dr. Springer Miklósról is, aki ugyancsak a Rend tagja volt és akinek a pótlásáról az RR alapszabályzatának szerint a közeljövőben dönteniük kell, hogy az alapító szándékainak megfelelően a Rend mindig a 23-as taglétszámmal működjön. Kiváltság ez, amelynek megtiszteltetés megfelelni.

A fentiek szellemében a temetői megemlékezést követően kötetlenebbül, a Gulliver étteremben ebéddel egybekötött beszélgetéseken folytatódott a találkozó. A jelenlevők nem feledkeztek meg az egészségi problémák miatt hiányzó tagtársaikról és mielőbbi felépülést kívántak nekik.

SzB
2020. 02. 12.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. halász írta:

    Nagyon szép gesztus volt,hogy a Rudas Rend tagjai halálának évfordulóján felkeresték a rendalapító Rudas Ferenc sírját.

    Ugyancsak szép gesztus lenne, ha a Baráti Kör küldöttsége – a sky boxos megemlékezésekhez hasonlóan – haláluk kerek ( 5-re és 0-ra végződő) évfordulóján felkeresnék a Baráti Kör elhunyt elnökeinek sírját.

    Hozzászólás ideje: 2020. február 26. 13:51

HOZZÁSZÓLÁS