2024. december 22. vasárnap

A „kis Tüske” 80 éves

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2020. március 8.

Fenyvesi József 1940. március 8-án született Jánoshalmán, a hatgyermekes Fenyvesi család második fiú gyermekeként. A hét évvel idősebb Máté bátyjával már ötéves korától részt vett az utcai rongylabdás csatákban. Ennek köszönhette – bátyja szerint – a kitűnő rúgótechnikáját, a kétlábasságát.

József is a helyi futballcsapatban, Jánoshalmán kezdett el játszani, majd Kiskunhalason keresztül 1962-ben követte Mátét a Fradiba. Fenyvesi II néven szerepelt a hazai bajnokságban. 1965-ig volt a zöld-fehérek játékosa. Összesen 75 mérkőzésen játszott, 17 gólt szerzett. Ebben az időszakban gyakori volt, hogy az összeállításban a támadósor két szélén a két Fenyvesi neve volt olvasható. Két bajnoki címmel (1962/63, 1964) és egy-egy ezüst- és bronzéremmel büszkélkedhet. Örökké emlékezetes számára és számunkra is, amikor 1963. június 23-án Salgótarjánban a Fenyvesi testvérek góljaival 2:1-re győztek, és a Fradi 14 év után nyert bajnokságot. Fenyvesi József fradista pályafutásának kiemelkedő eredménye a VVK-győzelemig vezető úton való részvétel, három mérkőzésen szerepelt. 1965-ben elsősorban Karába János érkezése, majd a fiatal Szőke István színre lépésével egyre kevesebb lehetőséget kapott, ezért 1966-ban átigazolt a Ganz Mávagba, ahol 1972-ig szerepelt. Civil foglalkozása mellett a „ganzista” gyerekekkel foglalkozott, de 1974-ben Mészöly Kálmán edző kérésére négy meccs erejéig reaktiválta magát. Ezt követően már csak a Fradi öregfiúk csapatában húzta fel a stoplis cipőt.

A Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület (NBHE) székhelyén az FTC Baráti Kör (FTC BK) és a NBHE tagjai mellett Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke és más egyesületek és sportágak képviselői, így Raduly József, a legidősebb válogatott labdarúgó, Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó és Jónyer István világbajnok asztaliteniszező köszöntötték az ünnepeltet. Az egykori játszótársakat dr. Fenyvesi Máté, Horváth László, dr. Juhász István, Németh Miklós és Szőke István képviselte. Takács Tibor a NBHE elnöke és az FTC BK elnökségi tagja méltatta Fenyvesi József pályafutását. Ezt követően Juhász István kért szót. Felelevenítette első bajnoki szereplését a Fradi első csapatában. Az Üllői úton 5:1-re győzték le a Pécsi Dózsát, ő maga négy gólt szerzett, többek között a két szélső, a két Fenyvesi segítségével, amiért most is köszönettel tartozik.

Az ünnepelt megköszönte a gratulációkat és az ajándékokat, és elmondta, hogy nagy öröm, élmény volt számára a Fradiban szerepelni, életének kiemelkedő időszaka volt, amire mindig szívesen gondol vissza.

Kedves Fenyvesi József! Isten éltesse sokáig erőben, egészségben!

SzB
2020. március 8.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS