2024. december 22. vasárnap

A rangidős Fradi-játékos köszöntése

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2020. április 6.

Szigeti (Schmidt) Ferencet, a Fradi legidősebb egykori játékosát köszöntjük 90. születésnapján, aki 1930. április 6-án született a Zala megyei Türjén. Az utóbbi tíz évben rendszeresen tartottuk vele a kapcsolatot, sohasem feledkeztünk meg a születésnapjáról. A felkeresések, megajándékozások mellett a honlapunkon több cikk, riport jelent meg, a legrészletesebb a 88. születésnapján, ami itt érhető el.

Feri bácsi, vagy ahogy edzősége idején a játékosai nevezték el, Türje papa, személyes köszöntése a koronavírus miatt ezúttal lehetetlenné vált. Néhány nappal ezelőtt telefonon sikerült elérni.

Megtudtuk, hogy feleségével, Éva nénivel, nehezen viselik a járvány miatti bezártságot, Jóllehet, koruk és egészségi állapotuk miatt korábban sem hagyták el gyakran a lakást, de a szokásos délelőtti, rövid séták is elmaradtak. Elmondták, hogy a mai napig nem tudták feldolgozni 60 éves fiúk, Ferenc tavalyi váratlan halálát. Hiányát senki, semmi nem tudja pótolni. Vigasztalást nyújt számukra unokájuk, Dávid, aki a jelenlegi nehéz időben is gondoskodik róluk, bevásárol, ételt visz, valamint kis dédunokájuk, Kloé is. Természetesen a személyes találkozások, a szeretetteljes ölelések most nagyon hiányoznak, marad a telefonos kapcsolattartás, még a jubileumi születésnap alkalmából is.

Kedves Feri bácsi! Isten éltesse sokáig erőben, egészségben! Kívánjuk, hogy még sok Fradi-sikert éljen meg.

SzB
2020. április 6.

 

Megjegyzés:

  • Feri bácsi fia, ifj. Szigeti Ferenc, élvonalbeli kosárlabdázó volt, a Bp. Honvéd bajnok- és kupagyőztes csapatának tagja.
  • Feri bácsi unokája, Szigeti Dávid, 2002 és 2005 között a Fradi serdülő és ifjúsági csapataiban futballozott, korosztályos válogatott volt.
Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS