2024. december 22. vasárnap

Találkoztunk baráti körben

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2021. október 29.

A koronavírus járvány negyedik hullámának erősödése miatt fokozott óvintézkedések mellett (védettségi igazolvány, távolságtartás) került sor az FTC Baráti Kör (FTC BK) októberi összejövetelére.

A találkozó elején Bálint László, az FTC BK elnöke számolt be az elnökség határozatáról. A járványadatok romlása miatt a novemberi találkozó elmarad, a következő összejövetel időpontjáról majd, a helyzet javulása esetén, honlapunkon lehet tájékozódni.

Ezt követően születésnapi köszöntésre került sor. Mucha József, az FTC legendás játékosa és egykori edzője október 25-én ünnepelte 70. születésnapját, azaz belépett a hetvenkedők táborába. A népszerű Józsi, vagy ahogy elsősorban a játékostársai hívják, Mucus, a mai napig hűséges a zöld-fehér színekhez, az FTC BK vezetőségi tagja. Az FTC nevében Nyíri Zoltán ügyvezető alelnök egy 70-es számú Fradi-mezzel köszöntötte az ünnepeltet, az FTC BK ajándékát, egy herendi porcelán tányért, pedig Bálint László adta át. (Mucha Józsefnek kijutott az ünneplésből, mert előző nap a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület rendezvényén is köszöntötték egykori játékostársai, Juhász István, Németh Miklós, Szőke István, Rab Tibor, Pogány László, és barátai.)

Már hagyománnyá vált, hogy Nyíri Zoltán, aki az FTC BK tagja is, évente egy-egy alkalommal tájékoztatja a tagságot az egyesület helyzetéről, eredményeiről. Elmondta, hogy az elmúlt másfél év a covid miatt nehéz volt, de jól átvészeltük. Az egy évvel később rendezett tokiói olimpián 22 fradista sportoló vett részt, 21 év után lett ismét olimpiai bajnokunk, Kozák Danuta személyében, de a két vízilabdacsapat bronzérmes eredménye révén nyolc sportolónk állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Örvendetes, hogy utánpótlás korosztály is nagyon jól szerepelt a világversenyeken, több érmet szereztek. Kérdésekre válaszolva szó volt a futballcsapat átmeneti gyengébb szerepléséről, a nagy változásokon átment férfi vízilabdacsapattal kapcsolatos elvárásokról, a női kézilabdacsapat reális esélyeiről, a Fradiváros helyzetéről. Nem volt kínos kérdés, a hallgatóság mindenre őszinte választ kapott. Az összejövetel zárásaként a jelenlevők ajándékot is kaptak. Az ünnepelt Mucha József jóvoltából barátja, Kristóf Péter, ismert sportriporter és –újságíró, mindenkit megajándékozott a 2010-ben megjelent, az Ezüstcsapat – második félidő című könyvével, amely a Ferencváros utolsó nemzetközi kupadöntős csapatának edzőit, játékosait mutatja be, az 1974/75. évi KEK menetelés útját az ezüstéremig. Köszönjük az ajándékot!

SzB
2021. október 26.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS