Akik ismerik az FTC Baráti Kör tevékenységét, jól tudják, hogy mi nem felejtünk. Nem felejtjük azokat a nagyjainkat, akik valaha sokat tettek ezért a klubért. A ma 110 esztendeje született dr. Sárosi György pedig sokat tett, nagyon sokat.

Dr. Sárosi György, az FTC történetének egyik legkiválóbb labdarúgója 1912. szeptember 16-án, 110 évvel ezelőtt született. Rendkívül gazdag pályafutását, az FTC-ben és a magyar válogatottban elért sikereit, góljait a legidősebb Fradi-szurkolók sohasem felejtik el, a fiatalabbak pedig nagyapjuk, apjuk elmeséléseiből, a gazdag futball-irodalomból ismerhették meg.

Mivel dr. Sárosi György 1993-ban Olaszországban hunyt el és Genovában temették el, emlékének hazai megőrzése érdekében az FTC kezdeményezésére a Budapest XI. kerület, Budafoki út 10/b ház falán, ahol a Sárosi (Stefancsics) család 1912 és 1939 között lakott, 2014-ben emléktáblát helyeztek el, amelyet  Újbuda Önkormányzata és az FTC Baráti Kör is támogatott. A család három kiváló sportolót adott a hazának, dr. Sárosi György labdarúgót, Sárosi László vízilabdázót és Sárosi Béla labdarúgót. Az emléktábla avatásának kulcsszereplője volt Rudas Ferenc, aki még együtt futballozott a Fradiban a két Sárosi fivérrel.

A Rudas-rend tagjai ezért érezték kötelességüknek, hogy dr. Sárosi György 110. születésnapján kezdeményezzék az emléktábla megkoszorúzását. Az FTC és a Rudas-rend zöld-fehér koszorúi tanúsítják dr. Sárosi György 110. születésnapjáról való méltó megemlékezést.

SzB

Bár a porai távol a hazától, Genovában nyugszanak, megtaláltuk annak is a módját, hogy a nyughelyénél is emlékezzünk. Az AS Monaco elleni győztes EL-meccs délelőttjén Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója, az FTC Baráti Kör főtitkára, egyben a Rudas-rend tagja felkereste a genovai temetőben dr. Sárosi György urnás sírhelyét, és elhelyezte ott az FTC emlékszalagját. Nem volt egyedül, az ugyancsak a mérkőzésre igyekvő Fradi szurkolók egy csoportja előtt mondta el az alábbi megemlékező beszédet.

Kedves Barátaim!

A Ferencvárosi Torna Club nem ismeri a határokat, minden határon átível. Bizonyíték erre, hogy most itt állunk hazánktól távol egy genovai temetőben. Itt állunk és tisztelgünk az FTC egyik valaha volt legjobb játékosának sírjánál. Tisztelgünk, mert legyen bármily távol is ez a nyughely, nekünk kötelességünk a nagyjainkról ily módon is megemlékezni.

Éppen ma 110 esztendeje, hogy a Stefancsics családban fiúgyermek született, György. Akkor még senki sem gondolta, hogy később erről a fiúgyermekből a labdarúgás géniusza lesz. Gyermekkorában a hozzá közel állók már sejthettek valamit, mert láthatták, hogy az ifjú emberi ésszel felfoghatatlan gömbérzékkel van megáldva. Mondták is, nincs az a labdajáték, amelyben egy-két esztendő alatt ne jutna el a válogatottság szí­nvonalára. Ő a futballt tisztelte meg a tehetségével, gömbérzékét ott kamatoztatta.

Magyarországon csak egy klubban, a Ferencvárosban futballozott. Tinédzserként már az amatőr csapatban ámulatba ejtette a nézőket, természetes volt, hogy profiszerződést kínáltak neki. Édesapja intézte az ügyeit, ő volt a menedzsere, ő tárgyalt helyette. Tökéletesen tisztában volt vele, mit kínál, ennek meg is kérte az árát. A profizmust tanuló vezetők kissé csodálkoztak is ezen, egy 18 és fél éves ifjúról mást gondoltak annál a csapatnál, amelyik két évvel korábban Uruguay válogatottját is képes volt legyőzni. Vérprofi hozzáállás volt ez Sárosiék részéről, amit az ifjú ki is mondott: „Ha profi leszek, nem hagyjuk magunkat kiuzsorázni. Az én apám egyszerű mesterember, nem végzett ilyen meg amolyan iskolát, de az esze a helyén van! Megmondta: minden szerződés kétoldalú. Mi kérünk egy összeget, felajánljuk érte a teljesí­tményt. Vagy megadják, vagy nem. Vagy kellek í­gy, vagy nem. Mi nem zsarolunk, de a klub se kezdjen alkudozni.” Milyen igaz, milyen egyszerű, milyen tiszta szavak! Kérnek egy összeget, amiért felajánlanak egy teljesítményt. Egy olyan teljesítményt, amely mérhető, ellenőrizhető. Sárosi György teljesítménye pedig lenyűgöző volt. Aki látta játszani, a csodájára járt, utána élete végéig mesélte, hogy ő még Gyurkát is látta a pályán.

A Ferencvárosi Torna Club statisztikáiban az áll, 647 mérkőzésen 641 gólt lőtt. Unikum, mondhatjuk, ilyen mérkőzésszám mellett tartani a gyakorlatilag 1/1-es gólátlagot. Hát még ha azt is hozzátesszük, hogy az ifjú Sárosi György nem, mint gólvágó középcsatár, hanem mint középfedezet kezdte a karrierjét. Ma azt mondanánk, ő volt a támadásokat a középpályáról segítő irányító. Akiről már az első mérkőzése után az jelent meg a szaklapban, hogy „Annak bizonyult, aminek vártuk. Nagyszerűen helyezkedő, remekül passzoló, magas játékintelligenciájú, óriási labdakészségű, amellett Bukovinál munkabí­róbb, frissebb, fiatalabb, nagy kedvvel küzdő játékosnak, született szellemi vezérnek … ott a helye a válogatottban is.” 147 mérkőzésen játszott középfedezetet, ezeken 26 gólt lőtt. Innentől egy egyszerű matematikai művelettel, a kivonással kiszámolhatjuk, hogy a többi 500 mérkőzésen, amikor középcsatárt játszott, 615 gólt ért el. Azt hiszem, ez felülmúlhatatlan rekord, ami azt bizonyítja, hogy a csatársor közepén is világklasszis teljesítményt nyújtott.

Sok futballista megelégedett volna azzal, amit Sárosi György tudott, így volt ez nemcsak akkor, így van ez ma is. Sárosi György azonban nem elégedett meg azzal, hogy a pályán ő volt a mindenható, akitől mérkőzések sorsa függött, aki eldöntötte azokat, lett légyen az bajnoki mérkőzés vagy éppen kupadöntő. Mert a sok száz mérkőzés között akadtak ilyen nagy jelentőségű találkozók is. Ki ne tudná felidézni az 1937-es KK győzelmet, amikor a döntő felé vezető úton az Austria Wien csapatát a bécsi 1:4 után szinte egymaga intézte el idehaza, vagy éppen a döntőben a Lazio ellen, ahol a kettős győzelemben ugyancsak döntő szerepe volt. Szóval ő volt a csapat esze, motorja, lelke, minden vágyának beteljesítője. Ő pedig ezek mellett tanult, elvégezte a jogi egyetemet, Dr. Sárosi György lett.

Játékospályafutása alatt több generáció nagyjaival játszott együtt a Fradiban 1931-től 1948-ig, 17 éven át. A kezdeti években Toldi Géza, vele a híres T-betűs csatársor, a végén pedig Kubala László, Kocsis Sándor vagy éppen Deák Ferenc is a játszótársa volt. Csodálatos idők voltak, a magyar labdarúgás és benne a Ferencvárosi Torna Club időről időre ontotta a tehetségeket, akikből világklasszis lett. Köztük volt tündöklően fényes állócsillag a 110 éve született dr. Sárosi György.

1948-ban került Olaszországba, ahol értelemszerűen már nem játékosként, hanem kiváló edzőként tette le a névjegyét. A Bari és a Lucchese kispadja után jutott el Torinóba, ahol bajnok lett a Juventussal. Ezután Genovába a Genoa csapatához került. Edzőként még volt utána más állomáshelye, dolgozott Rómában is az AS Rómánál vagy éppen Svájcban, de annyira megszerette Genovát, hogy itt vásárolt magának házat, ide járt haza, itt lelt végső nyugalmat is.

Múló porai itt nyugszanak, ám ha lelke letekint az égből biztosan örül annak, hogy a távoli Budapestről, az ő szeretett csapatát képviselve néhányan itt állunk és a zöld-fehér szalaggal átkötött koszorúnkat a sírjához helyezzük. Mi pedig örömmel teljesítjük ezt a kötelezettségünket és itt állva is hálát adunk Istennek, hogy ez a kiváló játékos és kiváló ember a Ferencvárosi Torna Club dicső történelemkönyvébe oly sok fényes lapot írt.

Soha nem feledjük el őt, emlékét szívünkben örökké őrizzük!