2024. december 22. vasárnap

Beszámoló az FTC Baráti Kör novemberi összejöveteléről

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2022. december 6.

Az FTC Baráti Kör (FTC BK) novemberi összejövetelének kezdetén Bálint László elnök köszöntő szavai után szomorú megemlékezésre került sor. A jelenlevők egy perces néma felállással tisztelegtek a közelmúltban elhunyt három kiváló sportoló, Eipel Ferenc, Mészöly Kálmán és Csapó Gábor emlékének.

Ezt követően születésnapi köszöntésre került sor. Bálint László elnök üdvözölte egyesületünk egykori kajakosát, Nagy Tibort, aki nemrég töltötte be 75. életévét. Nagy Tibor a 10 000 méteres távon, K2-ben és K4-ben szerzett magyar bajnoki címeket. Legnagyobb sikerét 1973-ban Tamperében érte el, ahol tagja volt a világbajnok Giczy-Kralován-Nagy-Vargha négyesnek.

Az összejövetel meghívott vendége Máté Csaba a labdarúgó csapat pályaedzője, az NB III-as gárda vezetőedzője volt. A szekszárdi születésű sportember ismertette játékos pályafutásának állomásait, ami Szekszárdtól Szekszárdig tartott, egy-egy rövidebb pécsi és tatabányai, majd egy nyolc éves belgiumi kitérővel. Belgiumban, többi között, játékosa volt annak a Kortrijk csapatának, ahol most kölcsönszerződéssel Loncar játszik. Visszavonulása után kedvet kapott az edzősködéshez, elsősorban az utánpótlás neveléséhez. Először a szekszárdi utánpótlás szervezésével foglalkozott, majd Szombathelyen az Illés Akadémia NB III-ban szereplő csapatát irányította. Szívesen emlékezett vissza a Pakson Kiss Károly, illetve a válogatottnál, Erwin Koeman mellett pályaedzőként eltöltött két-két évére.

Váratlanul érte az FTC megkeresése. Nagy változást hozott az életében, amikor 2012 augusztusában csatlakozott a Fradi labdarúgó csapatához, Ricardo Moniz pályaedzője lett. Ezt a beosztását megőrizte Thomas Doll, Szerhij Rebrov, Peter Stöger és Sztanyiszlav Csercseszov edzősége alatt is, függetlenül, hogy melyik edző hány stábtagot hozott magával (Moniz és Doll egyet-egyet, Rebrov és Stöger kettőt-kettőt, Csercseszov ötöt).  Tíz év, öt főnök. Máté Csaba képviselte, képviseli a folytonosságot. Tisztában van azzal, hogy ezt külföldi tapasztalatainak, nyelvtudásának, a hazai mezőny ismeretének köszönheti, de megfelelő alkalmazkodó képességre is szüksége van. Öt különböző temperamentumú, nemzetiségű, eltérő módszerrel és munkamegosztással dolgozó szakemberhez kellett igazodnia. Máté Csaba előadása során nem bírálta a főnökeit, elsősorban a pozitív tulajdonságaikat hangsúlyozta ki. Elmondta, hogy az eltérő anyagi, igazolási és infrastrukturális feltételek ellenére mindegyik edzővel szintet lépett a csapat.

Átigazolással kapcsolatos kérdésekre a Fradi gyakorlatának megfelelően nem válaszolt, a keringő hírekre nem reagált. Nagy mozgásra nem lehet számítani, mivel az EL keret csak három helyen változtatható. Sok függ attól is, hogy a világbajnokság után kik távoznak. A jelenlegi játékosállomány bőséges. Mivel egy-egy mérkőzésen legfeljebb 16 játékos léphet pályára, megfelelően kell kezelni a padon maradók, a keretből kimaradók helyzetét. Beszélt a világbajnokság miatti szokatlan téli felkészülés két szakaszáról. Először december 10-én találkozik a csapat és 22-ig hazai edzőtáborban készülnek. A második szakasz január 4-én kezdődik , és az alapozás az első, elmaradt mérkőzés pótlásáig terjed.

Végezetül elmondta, hogy a Fradinál eltöltött eddigi tíz esztendő életének kiemelkedő szakasza. Nagy öröm számára, hogy az ország legnépszerűbb csapatánál dolgozhat. A turnécsapattal való országjárása során büszkén ölti magára a zöld-fehér mezt, élvezi a klubot körülvevő szeretetet.

A kötetlen beszélgetés során kiderült, hogy az FTC BK tiszteletbeli elnöke, Rákosi Gyula, az 1991/92. évi első osztályú bajnokságban Tatabányán Máté Csaba edzője volt. A találkozó végén exkluzív fotózási lehetőség is adódott. Közös kép készülhetett három korosztály képviselőjéről, Rákosi Gyuláról, Mucha Józsefről és Máté Csabáról, akik pályaedzőként, és hosszabb-rövidebb ideig vezetőedzőként is állhattak a Fradi kispadjánál. 

SzB
2022. november 29.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS