2024. december 21. szombat

Tolonics Sándor 85 éves

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2023. február 23.

Tolonics Sándor 1938. február 20-án született.

A Fradiban kezdett el futballozni, végigjárta a ranglétrát a kölyök IV-től az ifi I-ig. Kétszeres ifjúsági válogatott lett. Az igazi kiugrást számára  az 1957. június 5-i Bp. Honvéd elleni Népstadionban lejátszott mérkőzés hozta meg. A meccs előtt a csapat jobbszélsője, Kertész Tamás, sérülésre hivatkozva nem vállalta a játékot. Feltételezhető, hogy nem akart a keménységéről híres Solti ellen játszani, kockáztatni egy esetleges sérülést és az ausztráliai túrán való részvételt. Így került be a csapatba a 19 éves Tolonics Sándor, és lett részese a 2:1-es győzelemnek. Ez volt élete első, és egyben utolsó bajnoki szereplése a Fradiban, és ennek köszönhette, hogy Csanádi Árpád jelölte az ausztráliai utazási keretbe. A nagy kaland után azonban nem kapott helyet az első csapatban, az egy bajnoki szereplés mellett mindössze kilenc nemzetközi meccsen lépett pályára. Mivel az egyesület nem tudta támogatni az egyetemi tanulmányait, átigazolt a Láng Vasas SK-ba, a „kis Fradiba”, ahol évekig együtt játszott volt fradistákkal, így Gulyás Gézával, Gerendás Andrással, Simon Istvánnal, Láng Károllyal, Hruby Józseffel, Szebeni Józseffel dr. Dékány Ferenc és Rudas Ferenc edzősége idején. Aktív pályafutásának befejezése után sok éven át tagja volt a Fradi öregfiúk csapatának.

85. születésnapja alkalmából a lakásán köszöntöttük, mivel egészségi állapota nem tette lehetővé az FTC Baráti Kör (FTC BK) összejövetelén való megjelenését. Az FTC és az FTC BK ajándékát Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője és az FTC BK főtitkára adta át az ünnepeltnek.

Ezúton is egészséget, boldogságot kívánunk Sándor bácsinak és kedves feleségének, hűséges gondviselőjének, Marika néninek.

(Tolonics Sándorral 2017. április 25-én készített interjú megtalálható a honlapunkon.)

SzB

2023. február 21.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS