2024. december 5. csütörtök

Szeptemberi baráti találkozás

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2023. szeptember 28.

A hosszú nyári szünet után találkoztak az FTC Baráti Kör (FTC BK) tagjai a Népligetben. A szokásosnál fél órával később kezdődő összejövetel lehetővé tette, hogy az érdeklődők egy rövid ideig bepillantsanak az új vezetőedzővel újabb nagy feladatokra készülő labdarúgó csapat edzésébe.

A találkozó elején Bálint László, az FTC BK elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy az összejövetelekre a szokott havi rendszerességgel a jövőben is sor fog kerülni. Kérte, hogy a jubileumi megemlékezéseken, koszorúzási ünnepségeken az FTC BK vezetősége és tagsága kellő létszámban vegyen részt.

Ezt követően a kerek születésnapos tagtársak köszöntésére került sor. Az emléklapokat Bálint László és Tobak Csaba, az FTC BK főtitkára, adta át az ünnepelteknek:

  • Poór Éva, egykori világbajnoki bronzérmes asztaliteniszezőnknek a 75.,
  • Fekete András tagtársunknak a 70.,
  • Kőteleky László tagtársunknak a 65.,
  • Szennyei László tagtársunknak a 60. születésnapja alkalmából.

A protokolláris események után Bálint László köszöntötte a meghívott vendéget, Németh Andrást, az FTC női kézilabdacsapatának egykori sikeredzőjét, aki augusztus 12-én ünnepelte 70. születésnapját. Németh András legutóbb az áprilisi összejövetelünkön volt közöttünk, amikor részletesen beszámolt edzői munkájáról. Ezúttal is megerősítette, hogy életének, gazdag edzői pályafutásának legszebb, legsikeresebb tizenöt évét töltötte a Fradinál. Jelenleg Vácott szakmai igazgató, de természetesen figyelemmel kíséri a zöld-fehér lányok szereplését. A születésnapi ajándékokat Bálint László és Tobak Csaba adta át az ünnepeltnek.

Horváth Lászlót, a népszerű „Apit” abból az alkalomból köszöntöttük, hogy 50 éve van a Fradi szolgálatában. A celldömölki születésű fiatalember a Pápai Kinizsiből került 1962-ben a Fradi ifi csapatába. A ranglétrát megjárva jutott el az első csapatig, és lett kétszeres bajnok és a VVK-győztes gárda tagja. 1969-ben a Szombathelyi Haladásban szerepelt, majd Tatabánya következett, ahol dr. Lakat Károly vezetése alatt 1971 és 1975 között szép sikerek részese lett. Ezt követően alsóbb osztályú csapatokban játszott. Edzőként hosszú évek óta kamatoztatják tapasztalatait a Fradi utánpótlásban, jelenleg a 6-7 éveseknél segédedző. A hűséges munka elismeréseként „Api” egy díszes kupát vehetett át Bálint Lászlótól és Tobak Csabától.

Az FTC BK tiszteletbeli elnöke, Rákosi Gyula számára gazdag programot jelentett ez a nap. Délben a Fradi Múzeumban megnyílt a Fradiban eltöltött 70 évét bemutató időszaki kiállítás, bemutatták a „Rákosi Gyula, 70 évem a Fradiban” című könyvet, és megtudtuk, hogy október 9-én, a 85. születésnapján levetítik a FradiMédia által a pályafutásáról készített 70 perces filmet. Rákosi Gyula az FTC BK összejövetelén is felelevenített néhány kedves emléket, és állta a könyvdedikálás és közös fényképezések rohamát.

Az FTC BK következő összejövetelének időpontja: 2023. október 31.

SzB
2023. szeptember 26.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS