2024. december 21. szombat

Lezártuk az évet

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2023. december 28.

Az FTC Baráti Kör (FTC BK) december 19-én tartotta évzáró összejövetelét.

A karácsonyi készülődések és a vírusok egyre fokozódó tevékenységének hatására a szokásosnál kevesebben gyűltek össze, sőt a program is rövidült, mert néhány meghívott vendég betegség miatt nem tudott megjelenni.

Bálint László, az FTC BK elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd röviden beszámolt az FTC BK, mint egyesület, 2023. évi eredményeiről. Elmondta, hogy az év sikeres volt, minden rendezvényt meg tudtak tartani, s pénzügyileg is jó évet zártak, a biztonsági tartalékhoz nem kellett hozzányúlni. Az elmaradt tagdíjakat sikerült behajtani.

Ezt követően Tobak Csaba, az FTC Múzeum vezetője, egyben az FTC BK főtitkára a múzeum által szervezett hagyományőrző tevékenységről számolt be. Ebben az évben több mint nyolcvan esetben végeztek sírfelújítást, sírgondozást, koszorúzást, többnyire az FTC BK tagjainak kisebb-nagyobb arányú részvételével. Bálint László megígérte, hogy a jövő évben mindegyik összejövetelen ismertetni fogják a következő havi hagyományőrző programot, hogy a tagok tervezni tudják az esetleges megjelenésüket.

A köszöntések során ezúttal két tagtárs, Pálfi József a 70., Miskolczi József a 65. születésnapja alkalmából vehette át az FTC BK oklevelét. Az FTC BK elnökségi tagját, Prohászka Jánost, 70. születésnapján egy külön ünnepség keretében köszöntötték és ajándékozták meg.

Az összejövetel kiemelt meghívott vendége a 75. születésnapját december 23-án ünneplő egykori labdarúgónk, Máté János volt, aki miután átvette az FTC és az FTC BK ajándékait, beszámolt pályafutásáról és az azt követő tevékenységéről. Szülővárosában, Bonyhádon kezdett el futballozni, onnan került 1968-ban a Pécsi Dózsába. A gólerős csatárt nagyon kedvelték, dr. Czibulka Mihály edzősége alatt érte el sikereit, 1970-ben a válogatottban is bemutatkozott. Teljesítményét azonban nem értékelték megfelelően, nem segítették a lakáshoz jutását, albérletben élt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1973-ban elfogadta a Fradi ajánlatát. A beilleszkedés nehézségeiről, a személyes barátságok hiányáról, a család számára elfogadhatatlan, az Üllői úttól távol eső szabadsághegyi lakhatási lehetőségről, egyes vezetők ellenszenves viselkedéséről nagyon őszintén beszélt. A nehéz körülmények ellenére elérte, hogy a KEK-ben döntőig menetelő csapat alapembere, legjobb góllövője lett, hogy a mai napig „liverpooli hős”-ként emlegetik. Ez a teljesítmény sem volt elegendő ahhoz, hogy a Fradiban maradhasson, bővítette azoknak a zöld-fehér játékosoknak a sorát, akik csereügyletek áldozatává váltak. Az 1975. évi nyári átigazolási időszak utolsó napján szabadságáról felrendelték Budapestre. Közölték vele, hogy Géczi István pótlására kapusra, a honvédos Kollárra van szüksége az egyesületnek, és a Honvéd cserébe őt kéri. „A döntést rám bízták. Mivel éreztem, hogy nem ragaszkodnak hozzám, a Komora Imrével való tárgyalás után elhagytam a Fradit.” Honvédos szereplése azonban egy mandulaműtét, majd a régóta halogatott bokaműtét miatt nem volt sikeres. Ezt követően még a Kaposvári Rákócziban, az Építőkben és a Dömsödben játszva fejezte be játékos pályafutását. A futballtól eltávolodva közel harminc évig egy családi vállalkozást vezetett Kispesten, a felfuttatott üzletét az önkormányzat egyik napról a másikra kárpótlás nélkül elvette. Ezt követően a gyulai Grosics Akadémiát vezette, majd eredeti testnevelő tanári diplomáját hasznosította egy középiskolában. Jelenleg Budapesten él nyugdíjasként, rendszeresen kijár a meccsekre, részt vesz a baráti kör rendezvényein, és nagy becsben tartja azt a kis porcellán csészét, amelyet közel 48 évvel ezelőtt kapott a baráti körtől. Az összejövetel befejezéseként Bálint László közölte, hogy a következő találkozó 2024. február 27-én lesz, majd áldott karácsonyi ünnepeket és boldog, sikeres új évet kívánt mindenkinek.

SzB
2023. december 19.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS