2024. december 3. kedd

Tolonics Sándor 1938-2024

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2024. január 5.

Ismét gyászolunk. Életének 86. évében hosszú szenvedés után elhunyt Tolonics Sándor az FTC egykori labdarúgója.

A Fradiban kezdett el futballozni, végig járta a ranglétrát a kölyök IV-től az ifi I-ig. Kétszeres ifjúsági válogatott lett. Az igazi kiugrást számára 1957. június 5. hozta meg. A Népstadionban a Bp. Honvéd ellen játszotta élete első és egyben az utolsó NB I-es bajnoki mérkőzését, részese volt a 2:1-es győzelemnek. Részben ennek köszönhette, hogy Csanádi Árpád jelölte az ausztráliai túra utazási keretébe. A nagy kaland után azonban nem kapott helyet az első csapatban, és az egy bajnoki szereplés mellett mindössze kilenc nemzetközi meccsen lépett pályára. A Láng Vasas SK-ba, a kis Fradiba igazolt át, ahol évekig együtt játszott volt fradistákkal, Gulyás Gézával, Gerendás Andrással, Simon Istvánnal, Láng Károllyal, Hruby Józseffel, Szebeni Józseffel dr. Dékány Ferenc és Rudas Ferenc edzősködése idején. Aktív pályafutásának befejezése után sok éven át tagja volt a Fradi öregfiúk csapatának.

Nyugodjék békében! Emlékét megőrizzük.

SzB
2024. január 3.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS