2024. november 10. vasárnap

Arcok a régmúltból: Horváth Ferenc

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2024. február 19.

Sorozatunk aktuális bejegyzésében az idén 150 esztendeje született Horváth Ferencről szólunk.

Horváth Ferenc a magyar labdarúgás, ezen belül a Ferencvárosi Torna Club mára kissé elfeledett alakja, aki Zala vármegyében, Söjtörön született 1874. szeptember 26-án. Söjtör község lakói büszkén mondhatják, hogy nemcsak a „Haza bölcsét”, Deák Ferencet adták a nemzetnek, hanem a magyar labdarúgás egyik legnagyobb „úttörőjét” is.

Horváth Ferenc elsőszülött gyermekként született egy később igencsak népessé váló családba. Édesapjának, Horváth Jánosnak és édesanyjának, Rogács Ilonának később még hét gyermeke született, négy fiú és három leány. A legfiatalabb, István 1891-ben, tehát 17 évvel Ferenc születése után. Minden gyermek Söjtörön született, bár a szülők nem a faluból származtak, oda házasságkötésük után érkeztek, miután az ifjú férj gépészként ott kapott munkát, valószínűleg a Tarányi-birtokon. Horváth János a közeli Szentpéterföldéről, Rogács Ilona pedig Zalatárnokról érkezett Söjtörre, ahol igazi otthonra leltek, amit a hosszú időn át tartó folyamatos gyermekáldás is bizonyított. A nyolc Horváth gyermek közül tehát az első volt Ferenc, akinek a már említett Deák Ferenchez is volt valamilyen köze. A keresztapja ugyanis Tarányi Ferenc helyi földbirtokos, a zala vármegyei nemesi alapítvány választmányi elnöke, keresztanyja pedig Deák Mária, későbbi neves tárcaírónő volt. Tarányi Ferenc nagybátyja az a Tarányi-Oszterhuber József volt, aki Deák Ferenc nővérét, Deák Klárát vette nőül. Deák Mária édesapja, Deák Lajos pedig a nagy államférfi unokaöccse volt.

Horváth Ferenc gyermekkorát beárnyékolta egy szörnyű baleset, amelynek következtében a jobb karját elvesztette.

Sok embert egy ilyen trauma bizonyosan összetört volna, ő azonban nem hagyta, hogy ez meggátolja céljai elérésében. Szorgalmasan tanult, pallérozta az elméjét. Az elemi iskola után a Zalaegerszegi Polgári- és Középkereskedelmi Iskolában folytatta tanulmányait, ahol az eredményei miatt tandíjmentességet élvezett. Aktív tagja volt az ifjúsági önképzőkörnek, ahol egyebek között Petőfi Sándor költészetének tanulmányozásával foglalkozott, a versek szavalásán túl előadásokat is tartott a költő munkásságáról, ahogy azt egy 1891-ben keltezett újságkivágás is tanúsítja.

Még nem volt 18 éves, amikor megkapta első kinevezését, a megyei főispán egy megüresedett segédkönynyomdászi állásra nevezte ki.

Komoly állása mellett is folytatta kulturális tevékenységét, amelyet továbbra is Petőfi Sándor életútja ihletett.

Az 1890-es években Budapestre költözött, a József körúton lakott. Minderről egy 1898-ban keltezett anyakönyvi kivonat árulkodik, amelyet a 13 éves korában elhunyt kishúga, Klementina halálakor állítottak ki, ahol ő volt a bejelentő fél.

Így érkezünk el 1899. május 3-ig, a Ferencvárosi Torna Club megalakulásának időpontjáig. A fellelhető iratok szerint Horváth Ferenc ekkor még nem találkozott az új egyesülettel, nem volt annak alapítói között, amire magyarázatot adhat az, hogy vidékről felkerülvén nem a Ferencvárosban, hanem Józsefvárosban lakott, közvetlen kapcsolódása nem volt az alapítókhoz. Viszont az is nagyon valószínű, hogy érdeklődő, széles látókörű fiatalemberként figyelemmel kísérte az akkori történéseket, nagyon hamar felkelthette figyelmét az új klub, ahová 1900-ban már csatlakozott. Testi fogyatékossága ellenére nem volt ügyetlen a futball művelésében sem, ám már ekkor figyelemre méltó volt az elméleti felkészültsége, a szabályok mélyreható tanulmányozása és ismerete, amit az is bizonyított, hogy nem egy mérkőzésen bírónak kérték fel. Ha az FTC-hez, mint klubhoz való csatlakozása napra pontosan nem ismert, az viszont dokumentumokkal bizonyított, hogy 1900. december 3-án az FTC akkor megalapított Football Osztályának első kapitánya lett, amely funkció a csapat gyakorlati vezetését jelentette.

A vezető szerepen túl 1901-ben és 1902-ben játszott is az ősi FTC-ben, amiről egy műtermi csapatfotó is árulkodik, ahol az álló sor közepén látható Horváth Ferenc.

Ő volt az, aki a futball osztály megalakulása után az FTC részéről az elsők között vetette fel a Magyar Labdarúgók Szövetsége megalapításának gondolatát, a szervezett futballbajnokság elindítását. Mi több, az MLSZ első alapszabályát ő fogalmazta meg, őt választották a szervezet első főtitkárának. Tevékeny részt vállalt az első magyar játékvezetői testület létrehozásában és működtetésében, maga is vezetett mérkőzéseket.

Élete innentől kezdve kitörölhetetlenül összefonódott a Ferencvárosi Torna Clubbal és a Magyar Labdarúgók Szövetségével. 1901. május 18-án az FTC, mint klub is a vezetői közé választotta. 1903-ban az általa irányított futballcsapat elhódította a BTC-től a bajnoki címet, ezzel megszerezte az FTC első bajnokságát. Mindezt nem mindenki nézte jó szemmel, nemtelen támadások érték, hogy az MLSZ főtitkáraként a saját csapatát pártolta. Horváth Ferencet nem a személyét érintő támadások bántották, sokkal inkább az, hogy ezekkel a szeretett klubjának ártottak, ezért lemondott MLSZ főtitkári tisztségéről. Óriási elégtételt jelentett neki, hogy mindezek után újraválasztották e tisztségre, amit azonban ő hálásan megköszönt, de a klubja érdekében nem fogadott el. Az MLSZ szegényebb egy határtalan lelkesedésű és munkabírású, kiváló szervezőkészséggel megáldott férfiúval, ám a Ferencvárosi Torna Club rengeteget nyert, hiszen ezek után minden energiáját a klubjára tudta fordítani. Innentől kezdve nemcsak a futball aktuális ügyeivel foglalkozott, hanem atlétikai-, úszó- és vívóversenyeket szervezett, sőt 1907-ben Balogh Hugóval együtt újrafogalmazta az FTC alapszabályát, amelyben figyelembe vették a megalapítás óta eltelt nyolc esztendő tapasztalatait. Az FTC képviseletében ugyancsak 1907-ben részt vett a Magyar Úszó Szövetség megalapításában. 1910-ben két esztendeig a Sport-Világ című sportlap szerkesztői feladatát is elvállalta. Aztán 1914-ben az MLSZ is újra belátta, Horváth Ferenc száműzetése „nagy luxus” a számára, újra vezetővé, ezúttal alelnökké választotta.

Gyakran hangoztatta, hogy számára nem a csapat sikere az első és mindenek felett álló cél, hanem a becsületes, tiszta sportműködés, a sportoló jellemszilárdsága. Ha az ő kristálytiszta sportfelfogásával került szembe valaki, akkor hajlandó volt annak játékáról minden gondolkozás nélkül lemondani. Hosszú évekig gyakorolt ezzel a puritánsággal komoly hatást az FTC-re, de az egész magyar futballra is. 1916-tól kezdődően egyre jobban bántotta a futball szellemének átalakulása, az úgynevezett álamatőrség térnyerése. Harcolt ellene, ám az új irány, a teljesen megváltozott viszonyok legyőzték, ezért 1922-ben önként félreállott, lemondott érdemi funkcióiról. Az FTC, mint klub persze ezt nem hagyta annyiban, 1924-ben az egyik alelnökévé választotta, ám ez már amolyan tiszteletbeli funkció volt. Az amatőr- és a professzionalista futball szétválasztása után, mint az „amatőrzsüri” elnöke működött a szövetségben. Ez a világ már messze nem az ő világa volt. A mérkőzéseknek haláláig szorgalmas látogatója maradt, azok nyomán felébredtek benne a régi idők szép emlékei, de többé már nem állt oda a futball tevékeny munkásai és irányítói közé.

Mindez nem azt jelentette, hogy tétlenül élte a napjait, csupán a figyelmét fordította másra. 1925-ben az első megválasztott titkára lett a Magyar Droguista Egyesületnek, amely tisztében a haláláig dolgozott.

Magánéletét távol tartotta a nyilvánosságtól, arról annyit lehetett tudni, hogy 1905-ben házasságot kötött a Nagykikindáról származó Laschó Elvirával.

A házasságból egy fiuk, Horváth Szabolcs született. akinek a leszármazottai Németországban élnek.

Horváth Ferenc türelemmel viselt hosszú betegség után 1932. december 8-án hunyt el. Halála megrendítette a magyar sporttársadalmat, különösen az FTC híveit, nem véletlen, hogy a temetéséről így tudósítottak:

 „A római katolikus egyház szertartása szerint szentelte be a koporsót a pap Azt a koporsót, amelyben az 58 évet élt Horváth Ferenc búcsúzott a földi élettől. A koporsót elárasztották koszorúkkal, melyek között a család, rokonok, más hozzátartozók megemlékezésén kívül az MLSz és az FTC koszorúja hirdette, hogy a magyar labdarúgás is gyászol. Az FTC táborát népes csoport képviselte s annak élén lépett a sírhoz Mailinger Béla elnök, hogy búcsút vegyen az egyesület nagy halottjától. Mailinger Béla Horváth Ferencben, az emberben a sziklaszilárd becsületességet, a sportemberben a példaadó sportszellemet, jellemszilárdságot, az egyesületi vezérben az FTC nagyságának egyik legkiválóbb munkáját méltatta. Abból a sorból való, amelyből elsőnek Springer Ferenc dr. dőlt ki, hogy őt Malaky János, később Gschwindt Ernő, Malaky Mihály kövesse a zöld-fehérek legnagyobb hatású alkotói közül a szomorú úton az elmúlás felé.” 

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Források:
Korabeli sportsajtó és közlönyök
Korabeli anyakönyvi kivonatok

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS