2024. december 21. szombat

Kazi nem énekel többé

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2024. március 5.

Szomorú hírt kaptunk, életének 85. évében elhunyt Kemény Kázmér táncdalénekes, a Fradi nagy szurkolója.

Kemény Kázmér, vagy csak egyszerűen Kazi, mert mindenki így ismerte, 1939. június 9-én született Budapesten. Az iskolai tanulmányait magánúton végezte, pályafutását segédmunkásként kezdte. Dolgozott anyagbeszerzőként, de volt osztályvezető is, azonban több, mint 60 éve elsősorban zenész, zenekarvezető, táncdalénekes, szervező, szerkesztő és rendező volt egyszemélyben. Mit énekelt? Elég csak annyit írni, „Csinibaba”, ezt a számot milliók dúdolták, valódi sláger volt. Persze, ez csak egy volt, mert minden, amit elénekelt, mind-mind fülbemászó dallamairól volt híres. A zene mellett másik nagy szenvedélye a Fradi volt, a ’70-es években az FTC-pályán vagy a klubházban általa szervezett és rendezett műsorok híre messze túlnőtt a pálya határain. A nagy siker mindig garantált volt, hiszen Kazi a zenekarán kívül a kor legnevesebb magyar énekeseit, színészeit, humoristáit nyerte meg a fellépésre. Ezen fellépéseknek volt egy jellemzőjük, Kazi sohasem fogadott el értük egyetlen fillért sem, ahogy mondta: „Ha ott lépünk fel, akkor akár reggelig is énekelek és a fiúk muzsikálnak társadalmi munkában. Az ember a szerelmétől hogy fogadhatna el egy fillért is? Csak tapsot kérünk, semmi mást!” Ráadásul a vendégfellépőket is rábírta, a Fradiért ne fogadjanak el gázsit. Ma már szinte hihetetlen, de így is jöttek fellépni, sőt leginkább attól kellett tartania, nehogy valaki megsértődjön, mert éppen nem hívta.

Ilyen ember volt Kazi, aki boldog volt, ha esténként a dalaival egy rövid időre mindenképp sikerült elfeledtetnie a közönséggel a hétköznapok gondjait, búját, bánatát. Nekünk, fradistáknak örökre a fülünkben csengenek ezek a dallamok:

Nyugodjék békében! Emlékét megőrizzük!

Kemény Kázmér temetése 2024. március 21-én, csütörtökön 14:00-kor lesz az Óbudai temetőben.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. Hélisz József írta:

    Ismét itt hagyott bennünket egy Fradi legenda, Kemény Kázmér, azaz Kazi, hogy mostantól a túlvilági fradistákat szórakoztassa zenéjével, énekével.

    Kedves Kazi!

    Még most is, évtizedek után is köszönöm Neked azokat a felejthetetlen élményeket, amelyeket a Baráti Kör általad rendezett év végi zenés-énekes műsorai jelentettek és amelyeken Te voltál a főszereplő.

    Ma már ebben a megosztott magyar világban elképzelhetetlen az, amit Te ezeken a rendezvényeken megvalósítottál. Példát mutatva az igazi sport szeretetből akkor ott önzetlenül, fellépti díj nélkül együtt szerepeltek az FTC clubházban a Fradival és a társ sportegyesületekkel szimpatizáló művészek.

    Emléked elevenen él bennem.

    Hozzászólás ideje: 2024. március 7. 18:58

HOZZÁSZÓLÁS