2024. december 3. kedd

Középpontban a kézilabda

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2024. április 2.

Az FTC Baráti Kör (FTC BK) márciusi összejövetelére rányomta a bélyegét a Magyarország–Koszovó barátságos labdarúgó mérkőzés korai kezdési időpontja. Sokan (így az egyik meghívott vendég is) távol maradtak, illetve lemondták a részvételüket.

Bálint László, az FTC BK elnöke üdvözölte a megjelenteket, akik egyperces néma felállással emlékeztek a közelmúltban elhunyt kiváló vízilabdázónkra, Wiesner Tamásra.

Ezt követően elmondta, hogy a következő összejövetel 2024. április 30-án lesz, ami egyben az éves rendes közgyűlés lesz. Felkérésére dr. Hermány Csaba ügyvéd, az FTC BK hűséges tagja ismertette a közgyűlés lebonyolítási rendjét, napirendi pontjait.

Ezután ünnepélyes köszöntésre került sor. Kökény Bea, egykori kiváló, olimpiai ezüstérmes kézilabdázónk a közelmúltban ünnepelte a születésnapját. Bálint László és Tobak Csaba üdvözölte és ajándékozta meg a népszerű Kökét.

Pályafutását, amelyről öt évvel ezelőtt, az 50. születésnapján részletesen beszámolt, a tagság jól ismeri. Ezért a kérdés-felelet „játék” kapcsán inkább gyermekeiről esett szó. Imre Bence berobbant a kézilabda világába, kulcsjátékos a klubcsapatában, a Fradiban (időközben a négy közé jutottak az Európa-ligában), és kiválóan szerepelt a válogatottban a 2024-es Európa-bajnokságon, majd a portugálok elleni olimpiai selejtezőn. Így nem csoda, hogy az édesanya és az édesapa, a szintén olimpiai ezüstérmes Imre Géza, nagyon büszke a fiára, aki az idény végétől a német rekordbajnok Kiel csapatában fejlődhet tovább. Megtudtuk, hogy Imre Szofi is nagyon büszke a bátyjára és igyekszik követni. Ő is a kézilabdát választotta, és jelenleg – kölcsönben – az Érd kapusa. Az ünnepelt az FTC Kézilabda Akadémia sportigazgatójaként dolgozik az utánpótlás biztosításáért.

A továbbiakban kerek születésnapos tagtársak fogadták a köszöntést és vették át az ajándékot, illetve az emléklapot: dr. Duda Attila a 85., dr. Horváth Ákos a 80., Szollár András a 65., Hegyes Csaba a 60. születésnapja alkalmából. Szelényi Istvánt abból az alkalomból köszöntöttük, hogy 50 éve tagja az FTC BK-nek.

Az összejövetel meghívott vendége Görög Zsolt, az FTC Kézilabda Szakosztály ügyvezető igazgatója volt. Mivel ez volt az első személyes találkozása az FTC BK tagjaival, röviden bemutatkozott. Gyermekkora Hercegszántóhoz és Dávodhoz kötődik. Mindkét településen nagy népszerűségnek örvend a Ferencváros, ötéves korától ő is Fradi-drukkernek tartja magát. Kézilabdázott, de párhuzamosan futballozott is. A kézilabdát egy sérülés miatt hagyta abba, de labdarúgóként megfordult Szegeden, Makón és Ausztriában is. Jelenleg Ecseren lakik, ahol felépítette az Ecser Sport Egyesületet, amelynek elnöke. A Fradinál betöltött pozíciójáról a következőket mondta. Szinte példátlan, hogy a női csapatot, a férfi csapatot és a kézilabda akadémiát egy gazdasági társaság, az FTC Kézilabdasport Kft. működteti, amelynek ő az ügyvezető igazgatója. A hatékony működtetés, az észszerű gazdálkodás biztosítása nagyon összetett feladat. Beszélt mindkét csapat terveiről, a várható játékosmozgásról, a saját nevelésű utánpótlás biztosításának fontosságáról. A hallgatóság sok sikert kívánt a munkájához.

SzB
2024. április 2.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS