Egy olyan ember bemutatásával folytatjuk sorozatunkat, aki az ősi időkben sokat tett a Ferencvárosi Torna Clubért, de családja többi tagjához hasonlóan a magyar nemzetért is. A méltán híres Gregersen-dinasztia egyik tagja, Dr. Gregersen Endre arcát villantjuk fel.

Nem véletlen a skandináv hangzású név, a Gregersenek ősei mind Norvégiában születtek. Az első ismert Gregersen már a XIII. században feltűnt, ácsmester volt Norvégiában. A mesterségük aztán generációról generációra öröklődött, a következő 700 esztendőben számos neves ács és építőmester került ki a családból. Ilyen volt hősünk édesapja, Gudbrand Gregersen (1824-1910) , aki Oslo-tól nem messze, Strand városában született, majd az ácsmesterséget Koppenhágában tanulta ki. Amikor édesanyja meghalt, külföldi tanulmányútra indult, Tanult Münchenben, majd felkereste Lipcsét, Drezdát, Prágát és Bécset is. Bécsben történt vele az az eset, amely szó szerint megváltoztatta az életét, ellopták a poggyászát, benne minden személyes holmijával és pénzével. Azt hallotta ebben a helyzetben Magyarország lehet a megoldás, ott a fellendülő vasútépítkezésekhez kell a jó szakember, így rövid idő alatt újra megkeresheti az elvesztett pénzt, amit európai tanulmányútja folytatásához tervezett elkölteni.

Így Gregersen Gudbrand 1847-ben Magyarországra érkezett. Az 1848-as szabadságharc alatt magyar honvéd lett, konkrétan utász. aki pontonhidakat épített. A szabadságharc leverése után rövid ideig Itáliába ment, de 1850-től újra Magyarország lett a hazája, le is telepedett, méghozzá Szobon. A letelepedést minden bizonnyal elősegítette az a tény, hogy megismerkedett egy magyar hölggyel, a pilismaróti születésű, német anyanyelvű, református Sümegh Lujzával (1836-1906), akit feleségül vett.

A letelepedett Gregersen Gudbrand szerteágazó szakmai tevékenységet folytatott. Neve 1853-ban a Budai indóház és az alagút, 1857-ben a szolnoki Tisza-híd (az ország legnagyobb vasúti fahídja)

építőjeként és művezetőjeként bukkant fel, majd 1860-ban ő építette ki Szeged vízvezetékrendszerét, ahogy az 1861-ben megnyílt Buda-Nagykanizsa vasútvonalon a nagykanizsai és a székesfehérvári vasútállomás fogadócsarnokait is ő valósította meg. Pesten dolgozott a Keleti és a Nyugati pályaudvar építésénél, cége ott volt az Országház, a Szépművészeti Múzeum, a Népszínház (a későbbi Nemzeti Színház) belső kialakításánál. 1879-ben részt vett az árvíz által elpusztított Szeged újjáépítésében. Elmondható, gyakorlatilag ott volt minden jelentősebb hazai hídépítésnél és vasútépítési beruházásnál, valamint jelentősebb magyar építkezésnél. Pedig nem volt sima útja, voltak benne buktatók, kudarcok is, előbb az 1860-as években egy tőzsdekrach, majd 1870-ben egy tűzeset miatt ment tönkre a cége, de a hitelezők rendre kisegítették. Mindezek révén vált a magyar nagypolgári vállalkozók fontos és elismert tagjává, aki 1884-ben saági előnévvel magyar nemességet is nyert, a Ferenc József rend lovagkeresztjét is megkapta. Szülőhazájában sem feledkeztek meg róla, Norvégiában a Szent Olav-renddel ismerték el. Gregersen Gudbrand egész életét, életfelfogását, munkamorálját meghatározta lutheránus keresztény hite, mindhalálig becsületesen dolgozott. A korabeli dokumentumok kiemelik, hogy nevéhez sohasem fűződtek tisztességtelen üzletek, a korban általánosnak számító panamák távol álltak tőle. Ő ott segített, ahol tudott, a hitvallása ez volt: „Aki az Úr kegyéből jómódban éli mindennapjait, kötelessége segíteni a rászorulókat.”

1875-ben építette fel saját emeletes bérházát a ferencvárosi Nyúl (mai Lónyay) utcában, itt működött a családi cég is és itt élt maga a család is. Az a család, mely rendkívül népes volt, hiszen nem kevesebb, mint 20 gyermekük született, akikből 12 élte meg a felnőttkort. A gyerekek képzésére nagy figyelmet fordítottak, mindegyiket iskoláztatták, mind kiművelt emberfők lettek.

A húsz gyermek közül tizenkilencedikként, 1877. szeptember 30-án, Szobon született meg Gregersen Endre Magnus. Bátyjaitól eltérően ő nem mérnök lett, jogásznak tanult, miután a tanulmányait befejezte, a család ügyeinek jogi képviselője lett., 1905-től kezdődően a családi cég beltagja és vezetője is volt. Mindemellett 1905 és 1940 között ő látta el Norvégia konzuli képviseletét a Lónyay utcai családi ház melletti irodaépületben. A norvég ügyek képviseletéért a norvég király a Szent Olav Rend lovagkeresztjével tüntette ki. Alelnöke volt az Operaház Baráti Társaságának, tagja a Madách szabadkőműves páholynak. De nem ezekért szerepel portrésorozatunkban, annak oka, hogy nagyon hamar bekapcsolódott lakóhelye reprezentatív klubja, a Ferencvárosi Torna Club életébe, annak jelentős vezetőjévé vált.

Dr. Gregersen Endre 1908. június 25-én lett a klub tagja, aki nem elégedett meg a tagság egyszerű tényével. Hamar feltűnt agilitásával, szakértelmével, tenniakarásával. Még ugyanazon év novemberében két szakosztály vezető testületének a tagja lett, a Football Osztály, valamint a Tenisz és Korcsolya Osztály bizottsági tagjává választották. 1910-től ő lett a Jéghockey (akkoriban bandy) Osztály kapitánya, mai szóhasználattal szakosztályvezetője, majd ugyanezen évben az Evezős Osztály vezetését is elvállalta. 1913-ban a Sí Osztály elnöki teendői is hozzá kerültek. mindeközben 1910 és 1912 között a klub választmányi tagja, majd 1913-tól alelnöke volt.

Nem az FTC volt az első klub, ahová tartozott, 13 éves korában szülei a Budapesti Korcsolyázó Egyletbe (BKE) léptették be, ahol élhetett a téli sportok iránti szenvedélyének. A BKE évi jelentéseiben 1908/09-ig találkozhatunk a nevével, a tagságát 1908. végén, az FTC-ben történt szerepvállalása kezdetén szüntette meg, hisz akkor már a ferencvárosiak korcsolyaéletét szervezte. Kiválóan úszott és lovagolt, amelyről 1901-ben egy hősies tettét bemutató cikk tudósított, melyből kiderült hogy huszáregyenruhában, csizmában hogyan mentett ki a Duna sodrásából egy bajbajutott gyereket.

A vízzel később is szoros kapcsolatban volt. Nemcsak, mint az FTC evezős szakosztálya vezetőjének, de mint motorcsónak versenyzőnek is köze volt hozzá. Mint a KMAC, azaz a Királyi Magyar Automobil Club tagja, úttörője volt a motorcsónakok magyarországi elterjesztésének. Viking nevű motorcsónakjával maga is indult versenyeken, olyannyira, hogy 1920. október 31-én ő nyerte meg a Margitsziget körül rendezett első magyar motorcsónak-versenyt. A „Viking” nevezetes volt Budapesten, még Horthy Miklós kormányzót is meghajóztatta vele.

Mindemellett a legnépszerűbb játékot, a futballt is űzte. Nem sokkal a belépése után tagja lett az FTC Vén Dicsőség nevű öregfiúk futballcsapatának. Egy 1909-es mérkőzésük előtt fotó is készült róluk a Soroksári úti pályán, amikor a BTC öregfiúkat győzték le 3:2-re. Dr. Gregersen Endre az ülő sorban középen látható.

1942. december 20-án bekövetkezett haláláig aktív társadalmi életet élt, december 23-án a Kerepesi úti temetőben a családi kriptában helyezték végső nyugalomra.

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Források:
Korabeli sajtó és közlönyök
Korabeli anyakönyvi kivonatok
https://epiteszforum.hu/dinasztiak-gregersenek-avagy-norvegmintak-epiteszetunkben
https://www.sveaas.net/getperson.php?personID=I118&tree=tree1