2024. december 5. csütörtök

Baráti körben vízilabdáztunk

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2024. december 2.

Az FTC Baráti Kör (FTC BK) novemberi összejövetelének kezdetén Bálint László, az FTC BK elnöke üdvözölte a megjelenteket, kiemelve a meghívott vendégeket, a vízilabda szakosztály szakmai stábját, Nyéki Balázs vezetőedzőt, Katona Norbert csapatmenedzsert és Gárdonyi András kapusedzőt.

Bálint László ismertette, hogy az évzáró találkozó december 17-én lesz. Ezt követően a jelenlevők egyperces néma felállással emlékeztek a 93 esztendősen elhunyt tagtársukra, Malatinszky Tiborra.

A meghívott vendégek sorban ismertették szakmai pályafutásukat. Nyéki Balázs elmesélte, hogy igazi fradista családba született, hogyan vezetett el az útja a hatévesen kezdett úszástanulástól kezdve a játékosi pályafutásán keresztül az FTC és a válogatott másodedzőségéig, majd hogyan lett 2023-tól az FTC vízilabda csapatának vezetőedzője.

Katona Norberttől megtudtuk. hogy vízipólósként a KSI-ből indult, majd a Fradin keresztül vezetett az útja Ausztráliába. Innen Ambrus Tamás hívására jött vissza 2012-ben a zöld-fehérekhez. Nemzetközi kapcsolatait, nyelvtudását nemcsak a vízilabdások, hanem a labdarúgó szakosztály is kamatoztatta.

Gárdonyi András 2013-ban a spanyol Mataro csapatától érkezett a Fradiba. Beszélt a Vogel Somával való kapcsolatáról. Hét éven keresztül voltak csapattársak, mindenben segítették egymást, sohasem érzett féltékenységet fiatalabb társával szemben. Nemcsak a Fradinak, hanem a válogatottnak is a kapusedzője.

Ezután interaktív beszélgetés következett, amelynek során tagtársunk, Lóránt Sándor hozzáértő kérdéseivel moderálta a meghívottak és a jelenlévők közötti párbeszédet. Szó volt az utánpótlás képzésről, a tudatos csapatépítésről, az edzési módszerekről, az erős játékoskeretből adódó rotálási lehetőségekről, a várható szabálymódosításokról és a rivális csapatok erejéről. Természetesen kiemelt hangsúlyt kapott a 2024-es év páratlan sikere, a négy trófea (MK, bajnoki cím, BL, Európai Szuperkupa) megszerzése. Az FTC BK tagsága meghívót kapott a decemberi MK döntőre, ahol zsinórban hetedik alkalommal lehet a csapatunk kupagyőztes. Megtudtuk, hogy a meghívott vendégeink egy nagyszerű ünnepségről érkeztek hozzánk, amelyen Kubatov Gábortól, az FTC elnökétől a kétszeres BL-győztesek az újonnan létrehozott FTC Gyémántdiplomát, az egyszeres győztesek pedig az FTC Aranydiplomát vehették át. A kitüntetetteknek ezúton is gratulálunk. Nagy örömünkre szolgált, hogy az összejövetel végén találkozhattunk a csapat játékosaival is, akik videóelemzésre érkeztek meg.

SzB
2024. november 26.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS